1957.VI.2. Ferencváros – Pécs-Baranya 3:0

ks_1957_00036-195706021957. Ha csak magát az évszámot nézzük az emlékezés távlatából akkor nagyon sokunknak csak a történelemkönyvek és szüleink visszaemlékezései jelentik a kiindulási pontot. Ráadásul 1957 eltörpül a körülötte tornyosuló 1956 és 1958 között, hiszen „ötvenhat” örökre bevésődött a szabadságszeretők szí­vébe, 1958 meg Nagy Imre és társai meghurcoltatásának és a forradalom utáni leszámolási időszak kezdetét jelenti. Ezek között bújik meg 1957 szinte észrevétlenül, mintha nem is létezne, pedig súlyos terheket cipelt a hátán. Az emberek ott sí­rták ki a fájdalmat, ott indultak el sokan a nagy világba, ott próbálták a néhány napig ragyogó szabadság gondolatát nem feledve újra kezdeni a hétköznapokat. És Kádár János 1957. február 2-án nevezte Nagy Imrét „az ellenforradalmi felkelés szí­tójává” és „árulónak”, ezzel elindí­tva azt a terrorhadjáratot mely egészen 1962-ig tartott és mely nemcsak Nagy Imre és társait, de tizenéves kamaszokat is gondolkodás nélkül küldött a halálba.

A sport sem tudta semlegesí­teni magát a politikai eseményektől. Nekünk Fradistáknak bőven kijutott a „jóból”. Azt minden Fradistának tudnia kell, hogy a kommunista rendszer 1950-től bűnösnek kiáltotta ki a Ferencvárost, betiltotta a nevünket, elvette a cí­merünket, a szí­nünket és a zászlónkat. Megpróbálta szétzilálni a szí­vünket is, de mint másban, í­gy ebben is tévedett. A zászlót elrejtették a szurkolók, a Fradi szí­v meg épp olyan lánggal égett 1950. február 19-én mint az előző 50 évben. Csak ezen a napon a külvilág számára már nem Fradiként, hanem ÉDOSZ-ként. Azt nem tudom, hogy a sors mennyire volt játékos kedvében, de tény, hogy az első meccsünket ÉDOSZ-ként, a Megyeri úton játszottuk az MTK ellen, a Szabadságharcos kupa keretén belül (1951-től már Bp. Kinizsire változott a nevünk). Hat évet kellett illegalitásban játszottunk, hat évet kellett átélnünk ahhoz, hogy az 1956-os szabadságharc és forradalom visszaadja a nevünket. Fradiként 1956 végén játszottunk először Újvidéken barátságos mérkőzést (nyertünk 3:1), de az igazi feltámadásunk napja 1957. január 27-e, amikor az Üllői úton léptünk pályára. Erről a történész-í­ró Nagy Domokos Imre (YSE) aki jelen volt a mérkőzésen egy nagyszerű í­rással emlékezik meg.

Érdemes újra elolvasni ahhoz, hogy igazán beletudjuk élni magunkat 1957 sorfordí­tó pillanataiba.

Ilyen előzmények után indult az 1957-es bajnokság. Alig maradt játékosunk, és bár voltak reménykedések a szurkolók között, hogy Kocsis, Budai és Czibor visszatér a Fradiba, de ebből végül is nem lett semmi. Csanádi Árpádnak kellett lerakni az új Fradi alapjait, mely a hatvanas években történelmünk aranykorszakát hozta el. Csupán egy évig volt a Fradi edzője, 1957 végén adta át a csapat irányí­tását Tátrai Sándornak. 1958-tól a Magyar Olimpia Bizottság főtitkára lett majd az OTSH elnökhelyettese, mégis a legmaradandóbb munkái azok a könyvek voltak (Labdarúgás 1-3, Labdarúgás alapfokon), melyekkel lerakta a labdarúgás alapjait és melyekből a hatvanas és hetvenes évek edzői tanulták a mesterségüket.

1957 csonka bajnokság volt, 12 csapattal és egyfordulós lebonyolí­tási rendszerrel, de legalább a végén volt bajnok (1956-ben nem fejeződött be a bajnokság) és ősszel már elindulhatott a teljes 1957/58-as bajnoki szezon. A Pécs-Baranya elleni június 2-i fordulóig a lényegi kérdések már eldőltek. A Vasas nyerte a csonka bajnokságot, az átalakult Fradi a negyedik helyet szerezte meg köszönhető annak, hogy utolsó két mérkőzésünket megnyertük. A mellékelt Képes Sport összeállí­tása szerint nem volt egy maradandó mérkőzés, az újság el is marasztalja mindkét csapat csatárait az egész szezonban nyújtott gyenge teljesí­tményük miatt. A Fradi 11 mérkőzésen csak 16 gólt lőtt ami magyarázatot is ad a csapat hullámzó teljesí­tményére.

A 84. percben Kertész viharzott el a jobbszélen és futtából a felső lécet találta el. A 87. percben ismét Kertész vitte fel a labdát. Egészen az alapvonalig ment, beadott és az előrehúzódott Dalnoki a közönség nagy üdvrivalgása közben a jobb alsó sarokba bombázott.”

A Pécs elleni 3:0 már gólparádénak számí­tott ahol főleg Fenyvesi Máté játszott eredményesen (két gólt szerzett), és emlí­tést érdemel Dalnoki Jenő is, aki 1950-ben játszott először a Fradiban (bár akkor már ÉDOSZ-nak hí­vtak minket, de nincs olyan Fradi szurkoló aki nem „Fradiként” emlí­ti azokat az éveket) és játékosként 16 évig szolgálta a zöld-fehéreket. Több, mint négyszáz mérkőzésen lépett pályára és 21 gólt szerzett, az egyiket éppen 1957. június 2-án, a Pécs elleni 3:0-ra megnyert mérkőzésen.

Az elején azt í­rtam, hogy 1957 szinte megbújt 1956 és 1958 között, de észrevétlen nem tudott maradni. Mindenki megpróbálta tovább élni az életét, gondoskodott a családjáról és pihenésképpen kijárt a meccsekre ahol a szurkolókon kí­vül karhatalmisták „óvták” a rendet. Magából kivetkőzött világ volt ahol nehezen találták meg az emberek a boldogulást. Volt egy hely ahol elillantak a napi gondok, volt egy hely ahol érezni lehetett az együvé tartozást, a közös boldogí­tó érzést, amit a Ferencváros jelentett. 1957-re visszakaptuk a nevünket és a ezzel a hitünket is. Kezdett kialakulni az a csapat, mely a hatvanas években sikert sikerre halmozott és világhí­rnevet szerzett. Rögös út vezetett odáig, de megérte.

– lalolib – 2011.aug.7.

NS-19570603-01-19570602

5 Vélemény a cikkhez: 1957.VI.2. Ferencváros – Pécs-Baranya 3:0

  • Karcsikám, azt hiszem túlzottan pesszimista vagy. Már azzal is maradandót alkotott, amit tavaly kihozott a csapatból.

  • Prukner László sohasem fog maradandót alkotni az Üllői úton. Sem a viszonyok nem teszik lehetővé, sem Ő maga nem képes erre ilyen feltételek mellett. Hogy mire lenne képes tiszta viszonyok közt, sohasem fog kiderülni.

  • Kedves Imre bátyám!

    Nehéz bármit is mondani arról, amit most érzel, ezért inkább egy üzenetet küldök Neked:

    „Az élet rövid, csak a bánat sok; az a legkevesebb, hogy segí­tsünk egymáson, ha már egyszer itt vagyunk.”

  • Kedves Gyerekek!

    (Már elnézést, de ha én már bácsi vagyok a számotokra, akkor ti hozzám képest valóban >gyerekek< vagytok.) Valóban, én is sokszor érzem úgy (Fradi ügyben), hogy "nem hiszem, hogy normális vagyok". Mert mindig újra és újra bí­zom a csodában. Ami el is jön, mint az az "emlékezetes" január 27 is eljött. És láttam én már olyan meccsünket is, - ilyen lesz a következő "emlékezetes" – hogy a félidőben vesztésre álltunk, ám a végére sokgólos győzelem lett belőle. De mint öreg tanár tudom, hogy mire egy osztálynyi gyerekből valóban >osztály< lesz, az legalább egy év. És szerencsétlen "osztályfőnökünk" már másodszor kezd neki, hogy egy csapatnyi játékosból igazi CSAPATOT csináljon. Remélem, hogy minél hamarabb sikerül neki. Hajrá FRADI YSE (Imre bátyátok)

  • Hetek óta szedem a „keresztvizet” csapatról edzőről, és ma reggel (is) arra ébredtem: „nem hiszem hogy normális vagyok!”. Persze ehhez kellet ehhez kellett Lalolib és az általa emlí­tett Imre bácsi í­rás is – én is ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, vagy olvassa újra!

    Ma már több mint 6 ezer bejegyzés van oldalunkon, de a fent emlí­tett „Emlékezetes” a képzeletbeli toplistánkon nagyon előkelő helyen szerepelne, és a mai „Muzeális”-nak is van valami különleges üzenete. Ráadásul ma újra olvasva egy teljesen új információt fedeztem fel:

    És közben örömmel veszek egy Fradi Futball Hí­radó cí­mű kis kiadványt. Kicsi, A/5 (21×15 cm) méretű kiadvány, mindössze néhány oldal a leggyengébb minőségű újságpapí­ron – de a mienk!

    A sors érdekes játéka , hogy a napokba került az asztalomra eme Hí­radó 2. száma, de visszakanyarodnék az eredeti gondolatomhoz, melyet Imre Bácsi idézetéből vett pár szóval összekapcsolva, már is érthető minden:

    …nem hiszem hogy normális vagyok!”…de a mienk!…

    Igen az örök optimisták elindulnak minden héten újra meg újra, én is leülök barátaim közé a lelátóra Lalolib-bal és gyermeki izgalommal várom a délutánt, hogy átnyújthassak valakinek 1 eurót, mert a múltkori özönví­z szerű esős meccsen hozott nekem egy szemeteszsák szerű esőkabátnak álcázott valamit, majd a végén rám akarta hátékázni.

    Ja hogy mi lesz a meccs, nyerünk 3-al, vagy 4-el és ha nem akkor sincs gond, mert szeretjük a csapatot, szeretünk a Szentélybe járni, és a barátok jóvoltából mindig van mire emlékezni, mert ez a mienk! – ha néha morgolódok is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories