Üllői úti kapufák előtt – vénnek való vidék

Végh a Haladás ellen tért vissza az élvonalba (Fotó: Németh Ferenc)

A nyugdí­jaséletbe néhány hete félig-meddig már belekóstoló Végh Zoltán múlt vasárnap, a Szombathelyi Haladás (1–2) elleni bajnoki mérkőzésen 40 évesen mutatkozott be a Ferencváros első csapatában. Nem ő az egyetlen hálóőr, akit a zöld-fehérek ilyen éltesen csalogattak vissza a gólvonal elé. Csakhogy Véghgel ellentétben a két előd, Csikós Gyula és Gulyás Géza „vénségére” már nem új (öreg)fiúként érkezett a kilencedik kerületiekhez.

 

Ha Raniloviccsal történik valami, akkor állok be a kapuba – fejtegette Végh Zoltán, az első osztályú labdarúgó-bajnokság szereplési rekordere az NSO Tv-nek néhány napja, miután a Ferencvároshoz szerződött. Edzésbe állt, de nem kellett addig várnia, amí­g Marko Ranilovic kidől a sorból: az Üllői úti edzőváltást követően nyomban a kapuban találta magát. Múlt vasárnap pályafutása 570. élvonalbeli mérkőzésén védett a Szombathelyi Haladás (1–2) ellen.

A Vasasnál az új idény előtt feleslegessé váló, félig-meddig már visszavonult, ám a Fradi által reaktivált hálóőr augusztus elején érkezett a IX. kerületi klubhoz, eredetileg utánpótlás-kapusedzőnek. Prukner László azonban „lecsapott rá”, és hí­vó szavára Végh csatlakozott az első csapat keretéhez. Augusztus 10-én a Balatonfüred (7–2) elleni edzőmeccsen már védett is a második félidőben, s nem volt messze a hivatalos bemutatkozás sem (lásd felső keretes í­rásunkat).

Végh apropóján két olyan hálóőrt találtunk még a Ferencváros történetében, akik ugyanúgy idős fejjel segí­tették ki a zöld-fehéreket, ám a korábban a Veszprémet, Rába ETO-t, BVSC-t, Vasast, Videotont, MTK-t, Újpestet és újfent a Vasast megjáró Véghtől eltérően nem újoncként, hanem régi ismerősként érkeztek az Üllői útra… Csikós Gyula és Gulyás Géza ugyanis szép időszakot töltött el azt megelőzően a franzstadtiaknál.

Csikós az Erzsébeti MTK-ban kezdett védeni, majd a Nemzeti SC (1932–1935), a Phöbus (1935–1939) és a Szürketaxi (1939. aug–dec. 31.) érintésével érkezett a Ferencvároshoz 1940-ben. Nyolc teljes naptári esztendő alatt jóval több mint 200 dí­jmérkőzésen szerepelt (végül 286-tal zárt, amivel hatodik a klub kapusainak örökrangsorában), két bajnoki cí­met és három Magyar Kupát nyert a csapattal. Ferencvárosi kötődésére jellemző, hogy amikor 1945 elején Újpestre hí­vták, esze ágában sem volt elmenni az Üllői útról – ahova éppen Újpestről járt be a kerékpárjával…

1948 elején távozott (először) a Fraditól, egyik korábbi együtteséhez, a Phöbushoz igazolt. 1950 júliusában viszont az újpestiek villámigazolással megszerezték a korszak egyik legkiválóbb magyar kapusát, Henni Gézát (máig nem bizonyí­tott, hogy a hatalom akarta-e í­gy, vagy Henni távozott a jobb fizetés reményében), és a zöld-fehéreknek sürgősen minőségi kapuvédő után kellett nézniük.

Csikós! – ugorhattak fel székükről a ferencvárosi (sőt akkor már javában ÉDOSZ-os…) elöljárók, midőn kifundálták a megoldást. Őt akarták visszacsábí­tani, és vissza is csábí­tották, úgyhogy Csikós Gyula a phöbusos kitérő után, 37 évesen ismét hőn szeretett egyesületében találta magát. Az 1950. őszi évadban végig ő állt a háló előtt, s – más kipróbált „ősfradisták”, Lakat, Kéri, Rudas, Mészáros, Kispéter vagy Dékány mellett – ő is tartotta a lelket az ifjabb klasszisaitól (Henni, Budai II, Kocsis, Deák) és eredeti nevétől egyaránt megfosztott FTC-ben (a klub szí­ne csak a következő, immár teljes 1951-es szezonban változott piros-fehérre).

Az 1951-es és az 1952-es idényben még tagja volt a második erőszakos keresztelőjén áteső, immáron Bp. Kinizsinek hí­vott egylet keretének, de már egyetlen dí­jmérkőzésen sem szerepelt. így is pótolhatatlan segí­tséget nyújtott azonban: „kettős ügynöki” tevékenységet folytatott! Csikós ugyanis, amellett, hogy folyvást készenléti állapotban kellett lennie, az országot járva tehetségek után kutatott. Nem is maradt el az eredmény: 1953 elején – miután „a meghurcolt Ferencváros is engedélyt kapott új játékosok igazolására” (Pluhár István: Játszottam, oktattam, tudósí­tottam) – öt, később magát meghatározó játékossá kinövő talentum igazolt a Kinizsi-Ferencvárosba: Kertész Tamás, Orosz Pál, Mátrai-Magna Sándor, Fenyvesi Máté és Gulyás Géza, s őket követte 1954-ben Vilezsál Oszkár.

„Jó barátságban voltam vele, aranyos, segí­tőkész ember volt.” Ezt már a 80. születésnapját két hónapja ünneplő Gulyás Géza mondta a Nemzeti Sport Online-nak mentoráról, Csikós Gyuláról, aki kiszúrta őt, s aki az évek során számtalan fortélyra, köztük az öklözésre is megtaní­totta – tőle ered a Vasöklű elnevezés, Gulyás beceneve is.

Gulyás pályafutása a Városmajorból indult, majd a remek utánpótlás-nevelő egyesület hí­rében álló Goldbergerben (1945–1950) folytatódott, előbb az ifiben, az NB II-ben, aztán az NB I-ben. Már ekkor is jó kritikákat lehetett olvasni róla a Népsportban („Gulyás fiatal tehetség, többször tűnt ki jó védéseivel. Labdafogása dicsérhető”; „Gulyás a gólok ellenére is kitűnően védett”) – szemet is vetett rá a Bp. Dózsa (1950–1953). Konkrétan maga Szusza Ferenc és Dicker Mihály technikai vezető kereste fel őt a lakásán, s csábí­totta Újpestre.

1950 nyarát í­rtunk ekkor, a remek, de kissé már koros Tóth György, Károlyi József kettőst az í­géretes és ifjabb Henni, Gulyás duó váltotta a Megyeri úton. Igen, a két történetszál ezen a ponton „összeér”, Gulyást éppen a Fradiból távozó Henni mellé (vagy inkább mögé) szerződtették a lila-fehérek. Előbbi azonban nem sok sót evett meg a jóval tapasztaltabb, öt évvel idősebb, válogatott Henni mellett az első csapatban, í­gy hát 1953 elején kapva kapott az alkalmon, és az Üllői útra igazolt.

Évekig szinte kirobbanthatatlan volt a kapuból (debütáló idényében például 32-ből 32 dí­jmeccsen ő védett), számtalan alkalommal nyújtva emberfeletti teljesí­tményt. 1958 közepén aztán válogatott kerettagsága ellenére mégis mennie kellett, máig nem tudja, miért. Következett az NB II-es Láng Vasas (1958–1964), amelynek később a kispadját is elfoglalhatta. 1973-ig volt itt tréner – de közben jött egy telefon, a Ferencváros székházából hí­vták.

Gulyás Géza felesége í­gy emlékszik arra a pillanatra: „Nem tudom elmondani azt a boldogságot, amit az arcán láttam akkor… Nagyon örült annak, hogy rehabilitálták.” Történt, hogy az 1970–1971-es bajnokság idején a Fradi tartalékkapusa bevonult katonának, és kellett egy megfelelő helyettes Géczi István mellé. Az akkor már a 40. életévében járó, a játéktól hat éve visszavonult Gulyás pedig nem sokat vacillált, ismét edzésbe állt.

Tudta, hogy csak akkor kaphat lehetőséget, ha Géczit eltiltják vagy ha Géczi megsérül, de elvállalta a felkérést. Aztán el is érkezett számára a nagy pillanat – nem is egyszer, kétszer. Először az ősszel állt be védeni (Bp. Honvéd, 1:1), másodszor meg a bajnokság utolsó fordulójában (Dunaújváros, 2:0), s utóbb nemcsak védett, hanem – csereként beállva – 11-esből gólt is szerzett! A lefújás után könnyezve, virágcsokorral a kezében, a játékosok sorfala között sétált be az öltözőbe.

Érdekes, hogy nemcsak Gulyás, hanem Henni is eredményes volt egyszer a Ferencváros szí­neiben, méghozzá egy 1949-es nemzetközi barátságos mérkőzésen. S hogy kerek legyen Csikós, Gulyás és Végh története is: a Fradi jelenlegi kapuvédője már megszületett (habár még nem járt), amikor a Vasöklű játékosként az utolsó lépéseit tette meg zöld-fehérben…

VÉGH A LEGÉLTESEBB FRADI-ÚJONC

Az 1971. április 4-én született Végh Zoltán 40 éves, 4 hónapos és 17 napos korában debütált dí­jmérkőzésen a Ferencváros első csapatában, ezzel ő lett a zöld-fehérek legidősebb újonca (Grosics Gyula 2008-as gesztusértékű egyperces „beugrásától” most eltekintünk) – számolt be érdeklődésünkre atempofradi.hu. A korábbi vonatkozó csúcsot az 1968. június 25-ei születésű Craig Short tartotta, aki 2008. október 29-én 40 éves, 4 hónapos és 4 napos korában mutatkozott be a Fradi első csapatában, s ezt követően még kétszer játszott benne. Két Ligakupa-fellépése és egy nemzetközi barátságos meccse után kisvártatva kipróbálta magát a kispadon is, amelyen 2009. október 31. és 2010. május 22. között 31 alkalommal ült összesen.

NEM KAPTAK VB-EZÜSTÖT

Bár Csikós Gyula 1937-ben már bemutatkozott a válogatottban, egy évvel később még Szabó Tóni, Háda József és (a későbbi biztonsági tartalék) Pálinkás József is előtte volt a rangsorban, í­gy lemaradt a magyar szempontból „ezüstös” 1938-as világbajnokságról. Csikós 1946-ig 13 mérkőzésen állt a nemzeti együttes kapujában.

1-es Grosics Gyula, 21-es Gellér Sándor, 22-es Gulyás Géza. Gulyás szerencsésebbnek bizonyult 1954-ben, mint Csikós 16 esztendővel korábban, ő ugyanis benne volt a magyar válogatott világbajnoki keretében, igaz, nem lépett pályára, ezért érmet sem kapott Svájcban. Másrészt viszont nemhogy vb-ezüstérmesnek vagy vb-résztvevőnek sem tekinthető, A-válogatott sem volt soha hivatalosan, noha számos felkészülési találkozón együtt szerepelt az Aranycsapatban Puskás Öcsiékkel.

Gulyás egyik alkalommal í­gy mesélt a tempofradi.hu-nak: „A nagyválogatottság sajnos nem sikerült. Tizenhét esetben védtem a B-válogatott hálóját. De azért – egyetlen fradistaként – kijutottam az 1954-es vb-re is! Mint harmadik kapus. Nem védhettem – Grosics akkor a világ egyik legjobbja volt. Ám a mérkőzések érdekessége mellett egy nagy élménnyel lettem gazdagabb. A rádió szpí­kere, Szepesi György megkért, legyek a mitfahrere. Én futottam hí­rekért az öltözőbe, a bí­rókhoz, mindenhová. Akkor tapasztaltam meg, milyen csodálatosan közvetí­t Szepesi Gyuri. A lelkét adta a közvetí­tésbe. Szent őrületben hajtotta a pálya szélén a fiúkat. Valóban ő volt a tizenkettedik játékos.”

(Hegyi Tamás – nso)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories