Az emlékek országa

1911-et í­rtunk s az FTC most tért meg győzelmes külföldi túrájáról. Hány újságolvasástól eltiltott kis 10-12 éves fiú bújta titkon az újságok sportrovatát a túra alatt, hányszor újságolta boldog büszkeséggel az iskolatársainak:

— Megint győzött a Fradi, hiába, a magyar az első a világon!

Mi is — emlékszem — páran, budai fiúk, készen lettünk volna meghalni az FTC-ért. Gomblyukunkban ott volt a zöld-fehér zászlócska, s ha csak tehettük, kijártunk a messzi Soroksári, majd Üllői útra gyönyörködni a mi Franzstadtunk játékában. 1911 volt s megérkezett az FTC.

Estefelé egy barátom biztatására elmentünk a Ferenc körútra.

— Látod ott azt a nagy kávéházat? Az a Fradi stammkaffája — avatott be minket, tudatlanokat a titokba.

Pénzünk persze nem volt, hát a nagy ablakokon lestünk be a függöny hasadékain keresztül. Hősöket néztünk tágra nyí­lt gyerekszemmel. A kedvencem Slózi volt. De hiszen kinek nem volt akkor a kedvence Slózi? Ott ült a karikalábaival egy asztalnál s mosolyogva beszélt el valamit. De ott voltak a többiek is, mind: Potya, az ezermester szélső, Rumbold, a masszí­v bekkcsoda, Bródy, Borbás, Weinber Jancsi stb. S mi üvegre tapasztott orral bámultuk őket, az ünnepelt hősöket, akik végigverték Európát.

Késő lett, haza kellett mennünk. Szétszéledtünk, ki-ki a maga útján, álmodni a boldog, a nagyszerű jövőről, amikor majd mi fogjuk megmutatni, hogy mi is az a Magyarország, kik is azok a magyar futballisták. Elmentemben visszanéztem, megjegyeztem magamnak a kávéházat. Széchenyi kávéház volt ráí­rva nagy aranybetűkkel.

Tegnap ismét ott voltam az aranybetűk alatt. Hosszú 15 év után ismét, ami ugyancsak megváltoztatott mindent. Az FTC leszorult a bajnokságról, kiálltak egyesek, kiöregedtek mások, a régi nagy FTC csak az emlékekben él. Mi, kisdiákok is megnőttünk, másnak ismertük meg az életet, mint ahogy azt rózsásan annakidején elképzeltük. Szomorú sóhajt vált ki egy-egy régi térkép, fénykép. Hej, hej, mikor még a nagy Fradi volt az úr. Az volt az idő! A nagy Fradi!

De mi ez? Hiszen itt ismét csillogó szemű kisdiákok lesnek be az ablakon! Hát nem változott meg mégsem a Franzstadt csapata? Megint nagy lesz az FTC? Odaállok a kisfiúk mögé.

— Az ott, látod, olyan hosszú orra van, az a — Pityke.

A másik kis szuszogó srác meredt szemmel bámul be.

— Az ott a Potya — s boldogan felkacag a két kis rongyos fiú. Potya a kedvencük, a drága „öreg” Potya. Újra nagy az FTC! Nem mennek el a meccsükről lelógó fejjel a drukkerek. Ismét feltűnnek a kisdiákokon a zöld-fehér zászlók s ismét meghalni készek a nagyszerű, a bajnokjelölt Fradiért.

Bent a kávéház csakúgy fest, mint a többi. A kasszánál egy molett, bájos hölgy ül. A cukrot és a kanalat osztja ki. Az elkülöní­tett asztaloknál párok ülnek, csendesen beszélgetnek. A biliárdgolyók csendesen koppannak össze, a sakktábláknál, az újságnál, a kártyánál ugyancsak az a kép, mint másutt.

S mégis, ha az ember jobban szemügyre veszi az embereket!… Nini, hiszen a biliárdnál Pataki játszik Szamekkel, a volt nagyszerű biciklipólózóval. Ott, kávé mellett Potya olvassa az újságot. A sakkasztalnál Starit (az FTC Bandi bácsija) játszik Mattyók Aladárral Hecht Ernő kibicelése mellett. Nézzünk csak beljebb a kártyateremben. Weinber Jancsi, a régi idők rettegett halfja alsózik. Aztán a régi MLSZ-vezetőség egyik oszlopa, Lázár Joca. S a többiek mind-mind a régi, a nagy FTC emberei, az alapí­tók, az immár nem aktí­vok, a csendes összetartó, összejáró Franzstadtiak.

A falon kép lóg. A daliás időkből való, Springer, Malaky és a többi régi vezér ül a tribünön s nézik boldog mosollyal az ő csapatukat, az FTC-t, mely lesöpri ellenfelét. A kávéház belső termét sekrestyének hí­vják. Itt voltak a nagy győzelmek után a még nagyobb dáridók. Itt fedezem fel a fekete táblát, amely Budapest első eredményhirdetője volt.

Hány dicsőséges győzelmet olvashattak le a hí­vek erről? Az idő elkoptatta, sokáig nem használták, de amint kigyúlnak az örömtől ragyogó szemek, előkerül lassan a fekete tábla is, hadd hirdesse ismét, mennyire győzött a nagy, a dicső múltú Fradi.

Szepes Béla
Nemzeti Sport, 1926. III. 14.

Vélemény a cikkhez: Az emlékek országa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories