Szojka Ferenc
Szojka Ferenc (1931. április 7., Salgótarján – 2011. szeptember 17., Salgótarján) a Salgótarjáni Bányász és a Salgótarjáni BTC (1950-66: 324 bajnoki / 16 gól; az év játékosa: 1956) fedezete, 1954 és 1960 köpött 28 mérkőzésen volt válogatott és 1 gólt ért el. Tagja volt az 1954. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert és az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek.
A kitűnő képességű, sportszerű labdarúgó legrokonszenvesebb játékosaink közé tartozott. Technikai és taktikai felkészültsége egyaránt válogatott színvonalon mozgott. Kitűnően helyezkedett, pompásan szerelt és ötletesen osztogatott. Klubcsapatában kifogástalanul töltötte be a játékmester szerepkörét. Ezt a feladatot a válogatott tizenegyben is többször igen jól látta el. Egyesületében rendszerint jobbfedezetet játszott, de a legjobbak között többnyire (16 alkalommal) a balfedezet helyén szerepelt. A vidéki játékosok közül — az „aranycsapat” állandó tagjának számító Buzánszky mellett — ő volt az, aki a leggyakrabban szóhoz jutott Bozsikék csapatában. Klubszeretete példamutató: végig hű maradt a salgótarjáni bányászok fekete-fehér színeihez. Legkiválóbb teljesítményét 1957. október 6-án, a Franciaország elleni találkozón (2:0) láttuk tőle.
Az 1956. évi Húsvéti tornán kétszer lépett pályára a Ferencvárosban (Kinizsiben).
(Antal Zoltán és Hoffer József írásainak valamint a Ki kicsoda a magyar sportéletben? felhasználásával)
Isten nyugosztalja, állítólag a valaha oly rettegett „Stécé” történetének legnagyobb játékosa volt, mint ilyen, nemes, dicső ellenfél. A „Stécé” legnagyobbja is játszott a Fradiban! (Akárcsak a Honvéd – Öcsi-és az Újpest – Szusza- legnagyobbja).