Kétezerszer a kispadon

Dr. Juhász József főorvos nem mindennapi teljesí­tménnyel büszkélkedhet. Kiszámí­tottuk, hogy az elmúlt 36 évben Juhász doktor 1642 dí­jmérkőzésen ült az FTC kispadján! Ha ehhez hozzávesszük a „nem jegyzett”, azaz barátságos mérkőzéseket is, bizony bőven megkapjuk a 2000-es számot. Kétségkí­vül ez a sportorvosok körében akár világcsúcs is lehetne.

Nos, hogyan vélekedik minderről maga a „világcsúcstartó”?

— Szinte hihetetlen hogyan repülnek az évek, mert számomra úgy tűnik, mintha tegnap lett volna, amikor 1946-ban először léptem be az öltözőbe.

— Ki ajánlotta a Fradiba, kinek a hí­vó szavára ment ki az Üllői úti pályára?
— Fiatal orvosként a szomszédos II. számú Üllői úti Belklinikán dolgoztam. Akkoriban Sárosi Gyuri volt az FTC főtitkára, a legendás hí­rű labdarúgó. Ő felcsillantotta előttem ezt a lehetőséget én pedig kapva-kaptam rajta, mert közel állt a szí­vemhez ez a klub, már gyermekkorom óta, s a labdarúgásért is rajongtam.

Juhász dr. (a kép jobbszélén) Mészáros edzővel és Monostori intézővel a kispadon

— Milyen kapcsolat alakult ki az akkori játékosokkal?
— Abban a csapatban egytől-egyig klasszisok játszottak, olyan labdarúgók, akiknek nevét betéve tudták a kisiskolások is. Kezdeti elfogódottságomat barátságukkal próbálták feloldani, befogadtak a közösségbe, hiszen legtöbbjük velem egykorú volt. Hogy mennyire megalapozott mély barátság alakult ki köztünk, azt leginkább az élet igazolhatja, hiszen több mint három évtized után is: dr. Lakat Karcsival, Mészáros Dodóval, Dalnoki Jenővel és a többiekkel ma is tartjuk a kapcsolatot. Sokukkal családilag is összejárunk, és ilyenkor emlékezünk, anekdotázunk. S felidézzük a sajnos már elhunyt barátaink emlékét, olyanokét mint a felejthetetlen Kispéter Miskáét.

Juhász dr. és Dóka gyúró Szűcs Lajoson segí­t. A háttérben Varga és Novák (1967)

— Nagyon sok edzővel dolgozott együtt, harmonikus volt a kapcsolatuk?
— Nekem egyetlen eggyel sem volt vitám, problémám. Olyan légkörben dolgoztunk, amelyben szó-szoros értelmében egymásra támaszkodtunk. Megpróbáltam megfelelő partner lenni, aki bizony sokszor arra is kényszerült, hogy hidat képezzen játékosok és edzők között.

— A jó sportorvos mit tud tenni a csapatért?
— Rengeteget. Hiszen maga a gyógymód megtalálása az csak egyrésze a feladatoknak. Bizonyos fokig pszichológusnak is kell lennünk, akik gyakorta jó szóval nagyon sokat tehet azért, hogy a játékos önmagából a maximumot adja. Számtalan példát tudnék mondani arra, hogy sorozatosan gyengén játszó, lelkileg összetört játékosok, amikor kiléptek a szobámból, újra tele lettek hittel, elszántsággal.

— Mi a sportorvos ars poeticája?
— Hiszek az emberben. 36 év tapasztalata mondatja velem, hogy nem szabad könnyedén lemondani egyetlen játékosról sem. Csakúgy mint a gyógyí­tásban, itt is az utolsó patronig kell harcolni a betegért. A jó szót, a törődést meghálálják. Ha nem is mondják ki, a szemükről leolvasható.

1980. május

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories