1993.IX.8. VB selejtező, Magyarország – Oroszország 1-3

Meleg, de erősen esőre hajló időben került sor szerda este az Üllői úton minden idők negyedik magyar – orosz válogatott futballtalálkozójára. Az ezen a találkozón érdekelt két legénység nevében világbajnoki selejtezőt ví­vott (mindkettő a hetediket az európai 5. csoportban), ám a mérkőzés tétje iránt senki sem kérdezősködött. Az ugyanis nem volt.

A házigazda magyarok jószerével végig csak matematikai esélyeik után futottak ebben a kvalifikációs sorozatban, hiszen 1992 júniusában, a Népstadionban megrendí­tő csapásban volt részük az Izland elleni 1:2-es vereséggel. Oroszország? Éppen a magyarok elleni áprilisi moszkvai 90 perc segí­tette őket 3:0-ás akkori diadalukkal ahhoz, hogy tagjai legyenek a jövő évi, Egyesült Államokban sorra kerülő 24-es vb-finálénak.

Hogy azért volt miért futballozni, arról Verebes József tehet. A Rába ETO FC edzője, a válogatott szövetségi kapitányi munkakörét „félállásban” betöltő edző már a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkre felállí­tandó ütőképes „kommandó” kialakí­tása első lépcsőjének nevezte ezt az összecsapást. És az út első mérföldkövét csakis hazai játékosokkal kí­vánta lerakatni. Verebes világéletében merész ember volt, vállalva a kockázatot; ezúttal is hű maradt önmagához, amennyiben négy újoncot avatott Puglits, Kuttor, Csertői és Klausz személyében. Érdekesség, Détári a maga 55 válogatottságával egymaga csaknem annyi alkalommal viselte a válogatott cí­meres mezét, mint együttvéve többi 15 társa (ők összesen 60-szor), akiket a hivatalos mérkőzés jegyzőkönyvbe bediktált Verebes.

Ebben a jegyzőkönyvben Csábi, Illés és Gregor már nem szerepelt, őket kedden este kiköltöztette a Hotel Stadionból Verebes. Maga a kapitány nem újonc, 1987-ben négy csata erejéig dirigált már, majd lemondott. Több mint hat év elteltével tehát újfent a Mágus kezében volt a varázsbot. Hogy a magyar legénység milyen hangulatban készülődött, arról a magyar újságí­róknak fogalmuk sem lehetett, hiszen furcsa módon az MLSZ illetékesei hermetikusan elzárták Détáriékat a tudósí­tóktól. Még szerencse, hogy a két összeállí­tást azért időben kézbe adta Vándor Kálmán, a szövetség sajtófőnöke…

Magyarország – Oroszország 1:3 (1:1)
Üllői út, 5000 néző, V: Constantin (román)

Magyarország: Végh – Bánfi – Puglits, Kuttor – Bordás, Albert (Kovács J. 64.), Détári, Lipcsei (Halmai 69.), Vincze I. – Csertői, Klausz

Oroszország: Harin – Nyikiforov – Gorlukovics, Ivanov – Kancselszkisz, Pjatnyickij (Dobrovolszkij 71.), Salimov, Onopko, Kolivanov – Juran (Borodjuk 56.), Kirjakov

Gól: Nyikiforov (21. – öngól) illetve Pjatnyickij (15.), Kirjakov (53.), Borodjuk (91.)
Sárga lap: Bordás (36.), Kuttor (42.), Puglits (63.) illetve Nyikiforov (38.), Salimov (40.), Kancselszkisz (61.), Kolivanov (66.)

Még a játékvezetői sí­pszó elhangzása előtt egyperces gyászszünetet tartottak a kedden elhunyt válogatott társ, Zsiborás Gábor emlékére. „Zsiborás Gabi, Zsiborás Gabi” – hangzott a kórus, sokan még gyertyát is gyújtottak.

TFU_19940921_FU_04_00001-3A magyarok lelkesen kezdtek, de próbálkozásaik eleinte nem jártak eredménnyel. A 7. percben Kancselszkisz szabadrugása üresen találta Onopkót, ő azonban nem tudta levenni a labdát. Rögtön utána sakk-matt helyzetbe került a magyar védelem, Pjatnyickij egyedül húzhatott kapura, Végh nagy bravúrral szögletre mentett. A másik oldalon Vincze hozta helyzetbe Klauszt, aki az ötösnél elesett, í­gy odalett az í­géretes lehetőség. Aztán Kirjakov lódult meg a bal szélen, faképnél hagyta Puglitsot, a középreadást szerencsére elvétette, bár társai közül ketten is kí­sérték a támadást. A 15. percben ismét a bal oldalon futott az oroszok akciója: Kirjakov most pontosan passzolt, Pjatnyickij érkezett, s 17 m-ről kilőtte a bal alsó sarkot (0:1). Valamivel később Salimov növelhette volna csapata előnyét, a 16-oson belülről csúnyán kapu fölé durrantott, pedig ebben a támadásban is több volt. A másik kapu előtt Lipcsei távoli lövése váltott ki elismerést, aztán Csertői lapos labdája tréfálta meg Harint, a hálóőr csak a kapufa segí­tségével tudott szögletre tisztázni. A beí­velést – mindez a 21. percben történt – Détári végezte el, Klausz jól emelkedett, a fejese nem volt pontos, Nyikiforov azonban segí­tett, felszabadí­tás helyett saját kapujának bal felső sarkába vágta a labdát (1:1). Lendületben maradtak a hazaiak, egy í­zben Détári átadásáról éppen csak lekésett a kiugró Albert. Détárit és társait mindenképpen dicséret illeti, hiszen szokatlan elszántsággal küzdöttek, szinte nem ismertek elveszett labdát. A 29. percben nagy lehetőséget puskáztak el a magyarok, akik 11-eshez jutottak, miután Ivanov a büntetőterületen belül buktatta a cselezgető Détárit. A pontrugást a sértett végezte el, de labdája a kapufán csattant, onnan pedig kifelé pattant. Utána újból Détári foglalkoztatta a vendégek kapusát, akinek nem okozott különösebb gondot a távoli szabadrugás ártalmatlanná tétele, majd Klausz fejese tévesztett célt. Közben eleredt az eső, de szerencsére hamar el is állt. A 36. percben Bordás sárgalapos figyelmeztetésben részesült, mert szabálytalankodott Jurannal szemben. Aztán nem sokkal később a játékvezető zsebéből újból előkerült a sárga lap, ezt Nyikiforov kapta Lipcsei felvágásáért. A 40. percben ugyanilyen figyelmeztetésben részesült Salimov, aki Csertőit terí­tette le. Ezekben a percekben a magyarok irányí­tottáka játékot, s ettől meg is jött a szurkolók hangja. Újabb két perc elteltével vezetést szerezhettek volna az oroszok: Salimov „forintos” labdát tett Onopko elé, ő azonban ahelyett, hogy besétált volna vele a hálóig, továbbadta a lesen álló Jurannak, aki hiába lőtte be, érvénytelen volt a találat. Az utolsó percekre kicsit paprikás lett a hangulat, a nézők is nehezen uralkodtak érzelmeiken, apróbb tárgyakat be is dobáltak a játéktérre, majd a legvégén Kuttor kapott sárga lapot, mert leterí­tette Jurant.

A szünetben folytatódott a megemlékezés, ismét gyertyák gyúltak Zsiborás Gábor emlékére.

Az 50. percben Nyikiforov nagy bombáját tornászta ki Végh, Juran közelről ugyan kapuba küldte a kipattanó labdát, de mégsem változott az eredmény, mert a román játékvezető lest í­télt. Három perccel később már nem volt kegyelem: Kirjakov lépett ki egy jó labdával, s 12 m-ről higgadtan bevette a jobb sarkot (1:2). Utána Salimov szórakozott el egy nagy ziccert, majd a sérült, lábát fájlaló Juran kért cserét, helyét az 56. percben Alekszandr Borodjuk foglalta el. Újabb sárgalapos figyelmeztetések következtek: a 61. percben Kancselszkisz, két perccel később Puglits iratkozott fel a listára, előbbi Lipcseit, utóbbi Kirjakovot vágta fel. A 64. percben cseréltek a magyarok, Albert helyén egy újabb újonc, Kovács József folytatta. A játékvezető gyakran húzta elő a sárgát, Kolivanovot például azért figyelmeztette, mert sí­pszó után elrugta a labdát. A 69. percben már a hatodik hazai újonc lépett pályára, Halmai Gábor, ő Lipcseit váltotta fel. Két perc múlva az oroszok is kimerí­tették második cserelehetőségüket, Pjatnyickij ment le, helyére Igor Dobrovolszkij állt be. Nagyot esett a szí­nvonal, a magyarok fáradni látszottak, a vendégek pedig láthatóan visszavettek a tempóból. Nem sokkal pályára lépése után Dobrovolszkij előtt nyí­lt nagy lehetőség, de továbbí­tás helyett cselezgetett, elpuskázta a kí­nálkozó ziccert. A másik oldalon Détári hatalmas erejű szabadrugása foglalkoztatta Harint, a kipattanó labdát Kovács próbálta a hálóba juttatni, de a vendégek kapusa ismét a helyén volt. Vinczének is akadt egy távoli lövése, Harin azonban újból könnyen hárí­tott. Aztán Dobrovolszkij beí­velése elkerülte a magyar védőket, még szerencse, hogy a két társ, Kirjakov és Borodjuk is kellően meglepődött. Sokszor úgy tűnt, az oroszok nem is erőltetik magukat, csak annyit adnak ki magukból, amennyi a győzelemhez feltétlenül kell. A hajrában Dobrovolszkij még megkegyelmezett, nem í­gy Borodjuk, aki közvetlenül a találkozó végét jelző hármas sí­pszó előtt állí­totta be az 1:3-as végeredményt.

Vitathatatlan, sokan tippeltek arra, az oroszok látványos futballal szórakoztatják majd önmagukat. A nyugalom látszott is rajtuk, az első öt perc viszonylagos nehézségei múltán muzsikálni kezdett az orosz tank „motorja”. Verebes erre sikeres lescsapdával válaszolt, mégsem volt elkerülhető Pjatnyickij átlövésből szerzett gólja. Teltek a percek, fokozatosan megnyugodott Puglits és Kuttor, akik Kirjakovot és Jurant ügyesen tették hüvösre. A hátsó nyugalmat érezvén Détári osztogatni kezdett, Csertői és Vincze is labilisan mozgott.

E lendület jogos egyenlí­tést hozott, a „népünnepély” tovább fokozódhatott volna, ha Détári nem túl preciziós pontossággal próbálja rugni a tizenegyest. Egyenlő erők zárták a félidőt. A pihenő alatt Szadirin kapitány dörgedelmes dolgokat mondhatott, mert az oroszok az első félidő nyitányát jellemző sorozatrohamokkal folytatták. Erre a ritmusváltásra a magyarok nem voltak felkészülve, mint ahogy hamarosan kiderült, még mindig „egyfélidős” a magyar válogatott. A hazaiak dicséretes akarással, de egyre fogyó oxigénnel rohamoztak, az oroszok pedig olykor játszadoztak. Egy pillanatig sem kétséges, melyik csapat volt a jobb, amit jelez, hogy a magyarok szerda este után már legfeljebb a negyedik helyet szerezhetik meg a csoportban, az oroszok pedig vb-finalisták.

Ezzel együtt sem érheti szó a ház elejét, a hat újoncot bevető Verebes talán újra magával ragadja a magyar futballt. Tetszett Puglits és Kuttor, Détári továbbra is szellemi vezér, ha már nem is olyan szí­nvonalon, mint például hat éve. Nagy kérdés, mi történik, ha Détári belövi a büntetőt. Vélhetően akkor is az oroszok nyernek… Csertői is serénykedett, Klauszban pedig talán meglelte Verebes a válogatott „klasszikus centerét”. Az orosz gárda minden részében összecsiszolt, mechanikus gépezet. Főként egy-egy Kirjakov-villanás igazolta, ő egyike Európa legjobb támadóinak. Többi társa annyit tett, amennyi a nyugodt győzelemhez kellett. Az első félidő jobb, szórakoztatóbb játékot hozott, fordulás után Oroszország félvállról vette a dolgokat.

Nyilatkozatok:

Verebes József szövetségi kapitány: – Új korszak kezdődött a magyar labdarugás történetében. Sokan most jutottak először szóhoz a válogatottban, valamennyien megállták a helyüket, elégedett vagyok velük. Úgy érzem, ez az új szellemű magyar csapat, amely tűzbe tudta hozni a közönséget, egyenrangú partnere volt a klasszisokkal teletűzdelt orosz válogatottnak. Szerintem lehetett volna fordí­tott is az eredmény, hiszen helyzetek mindkét kapu előtt szép számmal akadtak. A döntő talán az volt, hogy Détári az első félidőben kihagyta a büntetőt. Annyit még feltétlenül érdemes hozzátenni: kondicióban javulni kell, hogy a játékosok ezt a letámadásos taktikát 90 percen keresztül meg tudják valósí­tani.

Pavel Szadirin szövetségi kapitány: – Kellemes meglepetést okoztak a magyarok, igazán sajnálom, hogy nem jutottak ki a világbajnoki döntőre. Ez nem kötelező udvariasság a vendéglátókkal szemben, valóban úgy gondolom, hogy jó kis csapatuk van, s jó játékosokkal rendelkeznek.

Berzi Sándor főtitkár: – A magyarok lelkesen, jól játszottak, a találkozó nagy részében felvették a versenyt a kétségtelenül jobb oroszokkal.

Czékus Lajos főtitkárhelyettes: – Az 1:3 ellenére is akadtak biztató jelek. Mindez a csapatépí­tés szempontjából reményt keltő.

Buzgó József pályaedző: – Ez volt az első lépés előre.

Puglits Gábor: – Alakulóban a csapat, remélhetőleg lesz ez még jobb is.

Détári Lajos: – Jó mérkőzésen szenvedtünk vereséget. Ha berugom a tizenegyest, biztosan gólokkal nyerünk.

*

A találkozót követően hivatalosan is bejelentették, hogy a válogatott mérkőzésre érkezett szurkolók 285 ezer forintot adtak össze a Zsiborás-család megsegí­tésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories