1996.VI.1. Magyarország – Olaszország 0-2

Nyárestét idéző melegben fél órával a mérkőzés előtt megjelentek a Népstadion gyepén az átmozgató melegí­tésre a magyar-olasz barátságos előkészületi labdarúgó-mérkőzés főszereplői. A magyar olimpiai válogatott és a 21 éven aluliak hazai nemzeti együttesének kedvcsináló mérkőzése nem csalogatott túl sok nézőt a lelátóra, de a nagyválogatottak összecsapásának kezdetéig gyarapodott a nézőszám, ami érthető volt, hiszen Arrigo Sacchi szövetségi kapitány Európa-bajnokságra készülő legénysége igencsak bővelkedik sztárokban. Ennek egyik bizonyí­téka, hogy a hangosbemondó a melegí­tés alatt hosszasan sorolta az azzurrik játékosainak dicsőséglistáját.

Magyarország – Olaszország 0-2 (0-1)
Népstadion, 15 000 néző, V: Mateo Beusan (horvát)

Magyarország: Hajdu – Bánfi – Plókai, Sebők V. (Hahn 81.) – Mracskó, Urbán (Telek 86.), Lisztes (Illés 75.), Balog T., Nagy N. (Aranyos 39.) – Vincze I. (Egressy 69.), Torma

Olaszország: Peruzzi (Toldo 46.) – Torricelli, Costacurta, Maldini (Apolloni 46.), Carboni (Fuser 46.) – Di Livio, Di Matteo (Rossitto 71.), Albertini, Del Piero (Donadoni 64.) – Casiraghi, Ravanelli

Gól: Casiraghi (7.), Bánfi (46. – öngól)
Sárga lap: Lisztes (15.), Nagy N. (35.), Sebők (60.) illetve Costacurta (46.)
Jók: Lisztes, Sebők illetve Casiraghi, Torricelli, Albertini

Tekintélyt parancsoló olasz támadásokkal kezdődött a találkozó, Ravanelliék helyenként a nézőközönséget is látványos megmozdulásokkal szórakoztatva ijesztgették a magyar védelmet. A 4. percben éppen Ravanelli adott munkát először Hajdúnak, a 25 méterről leadott szabadrúgást azonban védte a magyar hálóőr. A 7. percben az embereiket nehezen találó magyar hátvédek között könnyedén találták meg a gólhoz vezető utat a vendégek. Di Matteo remek labdával ugratta ki középen Casiraghit, aki 10 méterről a bal kapufa segí­tségével lőtt a hálóba (0-1). Az előnyt jelentő találat után kiengedett a népstadionbeli illusztris vendég, í­gy végre a Csank-legénység is átmerészkedhetett az ellenfél térfelére. Sőt, a 18. percben könnyedén megszerezhették volna az egyenlí­tést is, hiszen Lisztes remek labdát tálalt Vincze elé, aki azonban Peruzzi kapus lábát találta el. Két perccel később már a másik oldalon megcsillantott tudás okán hördült fel a közönség, Albertini végzett el szabadrúgást úgy, hogy Maldinihez emelt, aki kapásból nem sokkal a magyar kapu mellé bombázott. A 23. percben Casiraghi tornáztatta meg Hajdút, majd az első félóra záró momentumaként Albertini tette meg ugyanezt egy 28 méterről leadott ,,suhogós,, lövéssel. Ezzel mintha meg is elégedett volna első félidei teljesí­tményével Arrigo Sacchi szövetségi kapitány együttese, hiszen ezután magyar percek következtek. Legalábbis olyan helyzetek alakultak ki az olasz kapu előtt, amelyből nagyobb csoda volt nem egyenlí­teni, mint hibázni. A 36. percben Mracskó futott el a labdával az alapvonalig, majd a középen jó ütemben érkező Tormához passzolt, aki azonban melléperdí­tett. A 40. percben Urbán szerzett labdát az olasz térfél közepén, és még azzal a lendülettel a védők mögé kerülve, robogott Peruzzi kapuja felé. Az olasz hálóőr kifutott, Urbán pedig emelt, a labda azonban a lelátóról felhangzó szurkolás ellenére is a kaput elkerülve jutott az alapvonalon túlra. A félidő utolsó perce mintha azt bizonyí­totta volna, hogy ezen az estén átok ül a magyar csapaton: Vincze a bal oldalról adott középre, az olasz védők röviden tisztáztak, a labda Balog elé pattant, aki azonban rosszul lőtt. Ezzel sem volt vége a helyzetnek, hiszen Torma került í­gy ordí­tó helyzetbe, de a belga idegenlégiós mindenki álmélkodására négy méterről a kapu fölé lőtt – igaz, a játékvezető már lest jelzett. Ez egyben az első játékrész utolsó kapu előtti eseményét is jelentette, í­gy az olaszok vonultak egygólos előnnyel pihenőre.

Fordulás után nem kellett sokat várni arra, hogy az olaszok növeljék előnyüket. A 46. percben Casiraghi a jobb oldalról adott középre, Bánfi pedig olyan szerencsétlenül „szabadí­tott fel”, hogy a labda a magyar kapuban kötött ki (0-2). Az első félidő kihagyott magyar helyzetei után a vendégeknek ajándékozott újabb gól nem éppen jótékony célúan hatott az iramra. Az olaszok a biztos vezetés tudatában kiengedtek, de arra azért ügyeltek, hogy újabb százszázalékos ziccert már ne engedélyezzenek a hazai legénységnek. Az 57. percben Di Livio lövőkedve adott munkát Hajdúnak, aki ezúttal biztosan állt a helyén. A félidő derekán olyannyira eseménytelen játékba fulladt a találkozó, hogy az unatkozó közönség hullámzással kezdte szórakoztatni magát. A hangzavar sem hatott ébresztően a csapatokra, a magyarok hiába kí­sérleteztek elkeseredetten, mezőnyfölényre sem igen futotta az erejükből. A helyzetek nélkül való „szabadjáték” edzésjelleget kölcsönzött a mérkőzésnek, amelyen a véget jelző sí­pszóig már nem történt emlí­tésre méltó esemény. Az olasz válogatott csupán annyit adott ki magából, amennyi a biztos győzelemhez volt elegendő, többre nem igazán vállalkoztak, de ez tulajdonképpen a közelgő kontinensviadal miatt érthető is. Arrigo Sacchi legénysége megérdemelten nyert a helyzeteit érthetetlen módon rendre elpuskázó magyarok ellen.

Szövetségi kapitányi vélemények:

Arrigo Sacchi: – A belgák elleni szerdai mérkőzés után nem jelentett számomra meglepetést, hogy a fáradtság jelei mutatkoztak a játékosaimon. Az általam vártnál azért még talán frissebben is mozogtak, és ez pozití­v megnyilvánulás volt. A magyarok elleni mérkőzéssel nem vagyok igazán elégedett, bár 70 percig az elvárásaimnak megfelelően teljesí­tett a csapat. A támadást próbáltuk erőltetni, gyakorolni, és az első gól ennek ékes bizonyí­téka volt. Ez a találat már önmagában is győzelmet ért. Összességében annyit, hogy előre ugyan nem léptünk, de vissza sem, az Európa-bajnoki jó szerepléshez vezető úton haladunk továbbra is.

Csank János: – A negyedik vereséget is elkönyvelhetem, de az ellenfelek ismeretében ez tulajdonképpen nem is különösebb meglepetés. Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi magyar mezőny legjobbjai túl vannak életük harmincadik esztendején, és a válogatottba jelöltek nem jó bajnokságban játszanak. Ezzel együtt néhány biztató jel is akadt, valamennyi feladatát ugyan egyik játékos sem oldotta meg tökéletesen, de néhány megmozdulást értékelhetőnek tartok. Ha a sérültekkel kiegészülünk, és a jövőben Lipcseire vagy Nyilasra is számí­thatunk, akkor erősebbek lehetünk.

Az MTI munkatársának azon kérdésére, hogy a szövetségi kapitányi poszt betöltését illetően milyen további tervei vannak Csank Jánosnak, a szakember í­gy válaszolt:

– Ebben a pillanatban úgy gondolom nincs értelme erről beszélgetni. A szövetség elnökségi ülés előtt áll, nekem is át kell gondolnom sok mindent, szóval várjunk még az egyértelmű jövőképpel.