Az otthon zöld füvén V.

Táncos Ferencváros

A kötet harmadik fejezetének ajánlójában egy kicsit „méltatlankodtam”, hogy egy 11:2-s vereségről kell néhány mondatos ajánlót í­rnom (nehezemre is esett), most meg amikor elolvastam a „Táncos Ferencváros” részt, legszí­vesebben én is táncra perdültem volna, bár valójában soha nem számí­tottam a parkett ördögének. Egyből meg is bocsájtottam a szerzőknek, pedig tudom, a következő fejezetekben is lesz még szó Fradi vereségekről. De egy magyar kupa derbit „közte mócsingos” gólaránnyal nyerni olyan élmény, mint mikor Gene Kelly dalol és táncol egy szál esernyővel a rend őrének szeme előtt a zuhogó esőben.

1933-ban nem zuhogott az eső, de olyan csárdást táncolt a Fradi amit még az újpesti szurkolók is megtapsoltak. Gene Kelly helyett meg olyan legendás játékosok táncoltatták a labdát a lábukon és a fejükön, mint Sárosi Gyurka, Táncos, Takács II., Toldi és Kohut. Tizenegyet rámoltak az újpesti kapuba, Aknai annyiszor nyúlt hátra a labdáé, hogy megfájdult a válla.

A mérkőzés után az Újpest klubigazgatója odaállt a játékosai elé és a győztes iránti tiszteletből (vagy talán í­gy akart büntetni?) háromszor is „Éljen a Ferencváros!” vezényelt a játékosoknak. A magyar kupát megnyertük, de a bajnokság már nem sikerült ennyire fényesen.

De erről már meséljen a „Táncos Ferencváros” fejezet.