Polgár Gyula
A kitűnő alakú, erős fizikumú Polgár a legsokoldalúbb labdarúgóink közé tartozott. A válogatott csapatban hét szerepkörben is játszott. (A hátvédhármas mindhárom, a két szélsőfedezet, továbbá a középcsatár és balösszekötő helyén.) Tulajdonképpen csatárnak indult, de Korányi I emlékezetes lábtörése alkalmával (1933-ban az 1:0-s olasz—magyar mérkőzésen) kiderült, hogy a védelemben sokkal jobban érvényesülnek kitűnő adottságai. A roppant gyors „Drumi” mindkét lábbal nagyszerűen rúgott és pompásan fejelt. Kifogástalanul szerelt, jól indított és veszélyesen lőtt kapura is. A második világháború idején a korszerű labdarúgás útjára lépő magyar válogatott első nemzetközi színvonalú középhátvédje lett.
Drumi -aki becenevének eredetéről nem tudott mit mondani- előbb a Kisteleki TE, majd a Hungária amatőr játékosa volt, aztán a kék-fehérektől került a Budai „11”-hez. Ekkor még középcsatárként szerepelt, házi gólkirály is volt. Élete egyik legnagyobb mérkőzését követően, az 1933-as olasz-magyar után került a Fradiba.
Polgár lemaradt a Slavia támadójáról
A Ferencvárosban közel 400 mérkőzésen szerepelt. Négyszer nyert magyar bajnoki címet, háromszor kupagyőztes csapatban szerepelt. Az 1937. évi KK győztes zöld-fehérek tagja, világbajnoki ezüstérmes 1938-ban. Azon ferencvárosi játékosok egyike, aki VB döntőt játszott (ismét Korányi helyén). A nemzeti tizenegyben 1932 és 1942 között 26 alkalommal lépett pályára, két gólt szerzett. Az 1933/34-es szezon legjobb labdarúgója.
A válogatottban legkiválóbb teljesítményét 1940. december 1-én, a kétszeres világbajnok Olaszország elleni mérkőzésen (1:1) nyújtotta. Ekkor a világ legjobb középcsatárának tartott Piolának „parancsolt megálljt”. A két ragyogó „atléta” párharca a magyar hátvéd teljes győzelmével végződött.
1945-től ’47-ig az MTK (80 bajnoki /1 gól), majd az olasz Magenta játékosa lett és itt is fejezte be aktív pályafutását. Edzőként háromszor nyert új-dél-walesi bajnokságot az APIA Leichhardt csapatával.
A legendás játékos így vallott pályafutásáról 78 éves korában:
– A Fradiban balbekk, jobb-bekk lettem, de a szabadrúgást mindig ballal végeztem. Játszottam centert is Sárosi és Toldi között! Azután a válogatottban hat poszton is szerepeltem, ez abban az időben nagy dolog volt, hiszen az akkori futballban kötött helyek voltak. Az FTC-ben csodálatos mérkőzéseket játszottam, több mint tíz évig. Közben feleségeim szülei megkapták az FTC klubház vendéglőjét, amelyet talán érdemeim elismeréseként, 1939-ben én vettem át. Hadapródőrmester lettem, s a zavaros időkben sikerült megmentenem felfedezőmet, atyai barátomat, Gerbert Pált, akit bujtattam. Háború végén teljesen kifosztották a vendéglőt, s a világon semmim sem maradt. Amikor vége lett a nyilas uralomnak, Rudas Feri vette át a vendéglőt. A háború után újra elkezdtem tréningezni, rövid ideig az MTK-ban játszottam, de én már 32 évesen nem akartam a játékot erőltetni. Levezetésként egy Milánó melletti kis csapathoz szerződtem Magantába. Amikor ott vége lett a bajnokságnak, hazajöttem szabadságra a családhoz, hiszen két kislányom is itthon volt. A határon elkérték az útlevelemet, és már nem is kaptam vissza, hiába mondtam, hogy Olaszországban szerződés vár… Ötvenhat után gondoltam, hogy visszamegyek Olaszországba, ahol „szerződésszegést” követtem el. Eljutottam Bécsbe, telefonáltam a régi klubhoz, de ott már új elnök volt, s többen rábeszéltek, hogy menjek Ausztráliába. Mentem. Több együttesnél dolgoztam edzőként, egészen 1985-ig. Azóta a Sydney-i Hakoah klub a magyarok találkahelye. Itt beszélgetünk, van mozink, színháztermünk, éttermünk.
Tervezte ugyan, hogy annyi évtized múltán hazalátogat, hiszen Üllői úti barátai is sokat hívták, de csak egy videokazettán üzent a Fradistáknak. Egészségi állapota nem tette lehetővé a hosszú utazást. 1992-ben, 80 éves korában Sydneyben hunyt el az FTC örökös bajnoka.
Polgár győztes bajnoki gólja a Nagyvárad ellen 1943-ban.
[fvplayer src=”https://tshost.hu/wp-content/uploads/2010/04/MV-1943-ftc-nac.flv”]
(Antal Zoltán, Hoffer József, Lukács László, Nagy Béla és Hegyi Tamás írásainak felhasználásával)
Azt még hozzátenném, hogy félelmetes, mennyire látszik az időskori képén, hogy nem Magyarországon öregedett meg!
Igen, erről mindig eszembe jut, hogy egy (nagyon) távoli rokonom 95 éves korában, Perth-ben élve egy levélben arról panaszkodott, hogy milyen sokba került a szívbillentyű-cseréje 🙂 Annyit üzentem neki (kb. 10-12 éve), hogy igen, igaza van, sok-sok 95 éves magyar kisnyugdíjas is éjjel-nappal panaszkodik a drága szívbillentyű-cserére 🙂 Elhitte … még reagált rá, hogy „milyen jó, hogy elmúlt a kommunizmus” … :-)))
Egyébként meg a Drumi Drumi marad mindörökké! Azért csak játszott egy VB-döntőn! CR pld. még nem, és nem is fog! :-))))))))))))
De úgy ám, Lacimadár. Nekünk pedig kötelességünk Polgár Drumi és a mindenkori Polgár Drumik emlékét megőrizni, életben tartani és emlékeztetni a magunk fradista fajtáját, mi mindent köszönhetünk nekik.
Isten nyugosztalja, ő is azok közé tartozott, akik miatt a Fradi FRADI!