Feljegyzések a fotelból – Döccenő után egy négyes

Túl sok időnk nem maradt ízelgetni az újabb lépést a legmagasabb osztály felé. Pedig szívesen váltunk volna Krúdy Szinbádjává, természetesen Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Valamikor réges-rég az első örökké emlékezetes filmélményem volt amikor Szinbád leül a szépen megterített asztalhoz, kihozzák a gőzölgő húslevest, majd elhangzik a film egyik ikonikus mondata (volt belőle néhány): „hozhatom a velős csontot, nagyságos uram?”, melyre csak bólogatás a válasz, majd mikor a pincér elindul, a senkihez sem hasonlítható orgánummal Latinovits Szinbádja hozzáteszi: a pecsenyét és táfelspiccet is készítse elő. Az utóbbi ételről sokat nem tudok, pedig Krúdy egyik kedvence volt, állítólag a napi étkezési menetrendhez igazolva három fajtát is megkülönböztetett. Amikor a nekünk nem éppen kedvezgető német bíró kedden hármat fújt a sípjába, legszívesebben még órákig ott maradtam volna a fotel édes ölelésében és úgy ízelgettem volna reggelig a továbbjutást, mint ahogy Latinovits tette azzal a bizonyos táfelspiccel. Lassan, komótosan, minden percét kiélvezve. Kellett is néhány perc kalandozás, hiába tekerte a hűvösebb levegőt a légkondi, még folyt rólam a víz, éreztem magamon a feszültséget, Civic kiállítása után a szemem már többször volt elrejtve a pupilláim mögé mint a tévé képernyőjére szegezve. De kibírtuk, kivertük az esélyesebb Slaviát, ezzel bejutva az Európa Liga csoportkörébe és odaérve az álmaink kapujához, amit a svájci Young Boys ellen nyithatunk ki. Az sem lesz könnyű, de addig még van dolgunk a magyar bajnokságban is, ráadásul a Kisvárda elleni nyitó mérkőzésen elszenvedett vereség figyelmeztető jel is volt: senkit nem lehet lebecsülni és ahhoz, hogy jövőre újra a BL-ben szerepeljünk, eggyel tovább kell léptetni a Szentély monitor számlálóját.

Az első fordulós vereséggel még azzal „áltattuk” magunkat, hogy sikeresen elaltattuk a Slaviát, de ez a „Fiatal Fiúknál” már nem fog bejönni, ők már láthatták a cseh bajnok elleni mérkőzéseinket. Ezzel meg ki is adtuk a jelszót: le kell győzni a Pinyő által dirigált Mezőkövesdet. A nap továbbra sem engedett a szorításából, azok akik vállalták szombat délután azt, hogy kiüljenek a lelátóra, azok vállalták azt is, hogy olyan pecsenye lesz belőlük, amit talán még Krúdy is megénekelt volna. Azt még elviseltük volna, mi éghetünk, hőguták kaphatunk, de a csapatnak be kell húzni a három pontot, helyére kell állítani a világot, nehogy bárki is azt higgye a Fradival lehet „kukoricázni”. A kövesdi legények felbuzdulva az első két forduló eredményeitől győzni jöttek a Szentélybe.

Azt nem állítom, hogy teljes nyugodtsággal vártam a kezdést, a várdai elleni vereség elég mély nyomott hagyott bennünk még akkor is, ha tudtuk, nem könnyű átállítani a játékosok agyát, lábát, tudását arra, hogy a bajnokin felejtsék el a keddi-szerdai napokat. Stöger mester sem „ijedt” meg a múltheti vereség láttán, hiszen a Mezőkövesd ellen is egy „felforgatott” csapatot küldött a pályára. Mivel elég tágas az öltöző, így butaság és a játékosokra nézve még sértő is lenne azt állítani, hogy a „B” csapat kezdett még akkor is, ha a Slavia elleni kezdőből csak négyen futottak ki a zöld gyepre. De akik kezdtek, azok közül is többen pályára léptek a szerdán is. Akkor ők voltak cserék, most meg fordult a kocka és Botka, Kovacevic, Somália, Mak, Zubkov, Boli és Loncar kezdett…Nem is olyan „rossz” névsor olyan játékosokkal akik már játszottak BL csoportkörben, plusz hárman az EB-n is.

Ez persze nem jelentett előre három pontot és nem jelentette azt, hogy elég csak kisétálni a pályára. Pedig úgy indult a mérkőzés. A 6. percben bekapott gól mélyütésként hatott, Csontos hátratett kézzel szemlélte a kövesdi háromszöget, a beívelésről meg Blazic maradt le. Hidegzuhany, egyből felrémlett a Kisvárda elleni fiaskó, na ne már, figyeljünk, koncentráljunk gyerekek! – szakadt ki belőlem. Mást is mormoltam, de azt inkább nem idézem…A bekapott gól nem csak engem, de a csapatot is megijesztette, kellett néhány perc, hogy a saját térfelükre préseljük a vendégeket. Az egyenlítő gól is jött időben, de a VAR szobában még úgy gondolták, túl gyors lenne az egyenlítés, küzdjön csak tovább a Fradi. Mivel nálunk még nem teljesen kiforrott a VAR technika, így nem tudtuk meg, hogy vajon ki volt köztünk a „vétkes”. Uzuni, aki a nála két fejjel magasabb Antallal együtt ugrott fel (plusz egy védővel), vagy a jobb oldalon befutó Zubkov aki ellökte az előtte álló védőt? Ez rejtély maradt. Ami tény: Uzuni nem „bántotta” Antalt, Zubkov lökött, de neki és a várdai védőnek valójában csak annyi köze volt a gólhoz és a támadáshoz, hogy ők is a pályán voltak.

Nehezen tettük túl magunkat a történteken, de a félidő végén amit elvett a VAR, azt kamatostul vissza is adta. Mert ha nincs „varozás” (plusz néhány várdai fetrengés), akkor nincs 5 perc hosszabbítás és ha nincs ráadásul, nincs Fradi fordítás. Köszönjük VAR (némi iróniával). Először Botka futott el remekül a jobb oldalon egy köténnyel megspékelve, remekül lőtte középre a labdát, melyre menetrendszerűen érkezett Boli. A vendégek nem sokáig örülhettek annak, hogy egy ponttal mehetnek az öltözőbe, hiszen a középkezdést Mak labdaszerzése követte, majd passz Uzuninak, onnan egy mélységi ívelés Zubkov felé, aki mellel maga elé tette a lasztit, a szeme sarkából már észlelte, hogy Mak is felért, jött egy varázslatos balbelsős passz a két dermedt várdai védő között, Robi meg lépett kettőt és a kapu bal sarkába lőtte a vezető gólunkat. Csudaszép támadás! Ezzel meg helyre is állt a világ rendje.

A második 45 perc nyugodtan kezdődött és ha a 60. perc tájékán nincs egy vendég helyzet, talán bele is aludtunk volna a meccsbe. Stöger mester egyből reagált is, jött Laidouni és bemutatkozhatott a kölcsönből visszaérkező Szánthó is, ő a formáját lassan visszanyerő Zubkovot váltotta. A cserék után Uzuni percei következtek, először egy remek „tekerés” a bal felső felé, amit Antal bravúrral hárított, majd egy előreívelt labdát átvéve befele próbált terelni, de elakadt a védő lábában. Elsőre nem látszott büntetőnek, de a visszajátszás után már nem volt kérdés. Bár Pintér bíró kartárs nem látott, de a VAR már igen. „Füleselt” is a bírónak, hogy tessék csak kifáradni és saját szemével is meggyőződni arról, hogy bizony itt komoly fennforgás van. Rövid nézelődés, majd egy határozott karnyújtás a büntetőpont felé. Uzuni meg elküldte Antalt balra, a labdát meg jobbra.

Innentől meg már tényleg nem volt több kérdés. A vendégek továbbra is lelkesen futkároztak, néha a labdával és a játékosaink lábával is „találkoztak”, közben jött Haratin és Tokmac is, bár Töki inkább maradhatott volna kispadon, hiszen néhány perccel a vége előtt bicegve vonult le a pályáról. Így 10 emberrel fejeztük be, de a slusszpoén még hátra volt. Előtte még Dini védett egy nagyot, majd az utolsó másodpercekben Wingo rúgott egy hatalmasat a labdába, melyre a vádai védő elég unottan csoszogott (már nagyon várta a hármas sípszót), ellenben Boli úgy gondolta, a „nélkülözést” illik egy újabb góllal feledtetni. A tőle megszokott lendülettel csapott le a lasztira, majd egy remek átvétel után belépett a meglepett védő elé, majd az ötös jobb oldali sarkáról egy varázslatos belsős emeléssel lepte meg Antalt.

Négy lett a vége, ezzel a kezdeti bizonytalanságot kiütés követett. Krúdy gőzölgő húslevesét feltálaltuk, a velős csontot a végén Boli szolgáltatta. Szerdán vacsorával folytatjuk, a táfelspic elfogyasztásához már késhez is szükségünk van.

A pincér ehhez egy svájci bicskát mellékelt, amit ahhoz, hogy ne maradjunk éhesek, jó lenne kinyitni.