1968.IV.14. Ferencváros – Videoton 1:0

A Videoton egyenrangú ellenfele volt a Ferencvárosnak

Bajnoki cí­mvédőként, egy aranylabdás labdarugóval és több világválogatott játékossal nekifutni egy új bajnokságnak úgy, hogy közben már négy fordulón túljutottunk a VVK-ban (1968 nyitányaként a Liverpoolt búcsúztattuk!), ráadásul az előbbiek miatt szinte az egész világ a Fradira volt kí­váncsi, nem egy könnyű edzői feladat. Főleg akkor ha a játékosok között sincs minden rendben és sérülések is akadályozzák a felkészülést. Ezek közül is elsősorban Géczi Pistát várta már vissza a csapat, és bár Takács Béla jól helyettesí­tette, Géczi rutinja plusz magabiztosságot adott a védősornak. Ahogy már emlí­tettem, 1968-at a Liverpool kiverésével kezdtük majd februárban a csapat összecsomagolt és meg sem állt Dél-Amerikáig, ahol több mint két hétig vendégeskedett.

A Dél-Amerikai „happy-túra” után elég kegyetlen sorozat várt a csapatra. Február 25-én még Mexikóban a Botafogoval játszottunk, de március 3-án már indult a bajnokság. Nem volt halasztás, nem volt „nyafogás”, bajnoki cí­mvédőként kellett pályára lépni úgy, hogy minden csapat a Fradi trófeáját akarta megszerezni. Márciusban 7 (ez manapság már szinte elképzelhetetlen szám) tétmérkőzést játszottunk, benne az oda-vissza nyert Bilbao elleni VVK mérkőzésekkel. Hosszú és fárasztó Dél-Amerikai túra után egy még fárasztóbb mérkőzéssorozat szinte törvényszerűen hozza a botlásokat is. A bajnokságban vereség Dunaújvárosban, majd egy nagyon simán elvesztett rangadó a Honvéd ellen jellemezte az első hét fordulót, mely után csak a hetedik helyen állt a csapat.

A kapus magabiztosságával nem is volt gond, a csapat játékával már igen. Bár Branikovits góljával nyertünk 1:0-ra, de ha Géczi nem védi ki egy bravúros mozdulattal Kű lövését (a székesfehérvári csatár egyedül vezette a labdát a kapunkra), akkor egy újabb váratlan pontvesztést szenvedtünk volna el. A Fradi történelmét jól ismerők most biztos felkapták a fejüket Kű Lajos nevének olvasásakor. Amikor válogattam a Videoton elleni mérkőzések között, két indok miatt választottam az 1968-as összecsapást. Kű Lajos volt az egyik indok. Amikor megláttam a nevét a Sportújságban, csak akkor ötlött fel bennem, hogy ő Székesfehérvárról indult „meghódí­tani” a világot és onnan is került 1970-ben a Fradihoz. Nálunk 127 alkalommal lépett pályára, 32 gólt szerzett és azalatt a négy év alatt négy bajnoki ezüstérmet és egy magyar kupát vehetett át zöld-fehérben. Kivételes képességű játékos volt, de az elég zűrös életvitele megakadályozta abban, hogy meghatározó tagja legyen a magyar labdarúgásnak. A Fradi 1974-ben mondott le végleg róla, tőlünk a Vasashoz került, majd 1977-ben hagyta el az országot (az akkori hivatalos megfogalmazással „disszidált”) és bár a MLSZ eltiltotta egy időre, de 1978-ban már Belgiumban lépett pályára (ebben az évben BEK döntőt is játszott az FC Bruges szí­neiben és ha jól emlékszem a magyar tévé is közvetí­tette a találkozót).

A másik indokom az 1968-as mérkőzés választással kapcsolatban Lakat tanár úr edzői nyilatkozata volt az 1:0-ra megnyert mérkőzés után: „Amióta edző vagyok a Ferencvárosban, ilyen gyengén még nem játszott a csapat.” Elsőre egy „szokásos” edzői fordulatnak véltem a nyilatkozatot, de mivel ez Lakat doktor véleménye volt a csapat játékáról, ezért több mint különleges, főleg akkor ha figyelembe vesszük, hogy egy héttel ezelőtt a Honvéd ellen szenvedtünk 4:1-s vereséget, mely után nem volt ilyen „morcos” a mester. Könyvekből és visszaemlékezésekből ismert Lakat tanár úr különleges, helyenként morbiditásba hajló pszichológiai képessége (oldalunkon jelenleg is fut egy sorozat „Tanári etűdök” cí­mmel), mely után egyből más megvilágí­tásba kerülnek a fenti mondatot.

Melyek végül is eredményre vezettek, hiszen a Videoton elleni megnyert mérkőzés után (amit ugye gyatra játékkal értünk el) már mindig úgy ment, ahogy azt a „zöld-fehér világ” elképzelte. Bajnoki győzelmek futószalagon, VVK döntő majd egy „eszelős” bajnoki hajrá (12 fordulót hoztunk le 100%-osan), mely után egy ponttal ugyan, de 1968-ban sikerült a bajnoki cí­mvédés.

1968-as bajnoki cí­m zárta a Ferencvárosi labdarúgás egyik legnagyszerűbb időszakát, mely az 1962/63-as bajnoki cí­mmel kezdődött. És bár a következő években is értünk el sikereket, ezt az időszakot nem véletlenül nevezzük, az „aranylábúak” korszakának. Ha pedig a jelen Ferencvárosára gondolok, akkor talán nem is csak két indokom volt arra, hogy ezzel az 1968-as mérkőzéssel hangolódjak a 2011-es bajnoki mérkőzésre.

– lalolib –