1976.X.20. BEK, Ferencváros – Dynamo Dresden 1-0

Mi is történt azon az emlékezetes FTC—D. Dresden kupamérkőzésen?

A második félidő közepe táján az FTC szöglethez készülődött, a drezdai tizenhatoson belül elkezdődött a helyezkedés. Nyilasira Schade vigyázott. Tibor ugrott magasabbra, a labdát azonban nem érte el, s a következő pillanatban fájdalmas arccal terült el a földön, ölben vitték a kapu mögé. Percekkel később felállt és kí­sérőinek vállára támaszkodva elindult a mentőautó felé. Néhány méterrel a kocsi előtt esett össze. Azonnal az István kórházba szállí­tották. A vizsgálat után Nyilasi kijelentette: jobban érzi magát, haza akar menni. Hogy rosszabbra fordult az állapota, még aznap este a Sportkórházba szállí­tották. Pár nap múlva az Amerikai úti idegsebészetre vitték. Másfél héttel később visszavitték a Sportkórházba.

– Mit mondtak az orvosok?
– Kezdetben szinte semmit, csak azt, hogy nem komoly a dolog, hipp- hopp talpra állok. Mikor átszállí­tottak az idegsebészetre, nyugtalankodni kezdtem. Miért? – kérdezgettem az orvosokat, de megint csak megnyugtattak.

– Mikor tudtad meg, hogy koponyatörést szenvedtél?
– Hetekkel később. Iszonyú érzés volt, mert azt is megtudtam, hogyha valaki autóbalesetet szenved, másnap azt í­rják róla az újságok: „életveszélyes sérüléssel ápolják a kórházban.”

– Helyesnek tartod, hogy eltitkolták valódi sérülésed?
– Ez az orvosok dolga, ők tudják, hogy mi a helyes és mi nem ilyen esetben. A lényegaz, hogy meggyógyultam!

– Mikor fejeltél ezután először gólt?
– Edzésen, a kispályán. Első pillanatban nem is értettem, miért csókolgatnak a fiúk, hiszen edzésen ez nem szokás. Szóval ők is kételkedtek, hogy leszek-e még focista…

– Szerinted szándékos volt Schade mozdulata?
– Nem, egyszerűen megfejelt. Mindenkivel előfordulhat ilyen. Tudom, hogy néhány szurkoló az ellenkezőjére gondolt, de higgyék el, szerencsétlen mozdulat következménye volt az én sérülésem. Nem hibáztatom Schadet, és nem is haragszom rá.