ABDI-tól – DZURJÁK-IG
A Békés fivérek
Békés Géza
Friedmann Simon Tűzoltó utcai vaskereskedő négy fia szorgoskodott a klub körül a századfordulón. Arthur, Géza, Gyula és Róbert mind az FTC, mind az MLSZ megalakulásában részt vettek. Édesapjuk tagja volt az FTC választmányának. Tovább olvasom
Csomány Imre: 65
Ifi- és tartalékbajnokságot nyert, ifjúsági válogatott csatárunk az 1978/79-es bajnoki idényben egyetlen nemzetközi barátságos mérkőzésen lépett pályára az első csapatban. Tovább olvasom
Bukovi Márton
„Körültekintő, kulturált, ötletes és mégis energikus játékának olyan vonzereje volt, hogy hetenként sok ezer ember ment ki a pályára, hogy őt láthassa. Nem a szemfényvesztő csillogások, hanem az ésszerűség és a legmagasabb fokú játékintelligencia jellemezte Bukovi Mártont”.
Ez a régi jellemzés híven tükrözi az egyik legkiválóbb középfedezet, a kitűnő alakú labdarúgó hajdani játékát. Tovább olvasom
Dombai András: 70
Igazi labdarúgócsaládból származik a Ferencváros kapusa. Generációk sora erősítette a tatabányai labdarúgást.
Az 1976 nyarán Tatabányáról igazolt kapus bemutatkozása az FTC 1000. Ülllői úti mérkőzésére esett! Mindez 1977 májusában történt, és egy év múltán Dombai már ismét a bányászváros csapatában viselte a kapusmezt.
Egykori kapusunk így nyilatkozott pályafutásáról: Tovább olvasom
Berán József
Berán illetve Barna néven már az 1900-as labdarúgó-mérkőzéseken is pályára lépett a kistétényiek (Rapos, Pokorny és Borbás is a csapattársak között volt, ill. ezidőtájt Pokornyval és Kovács Gézával a IX. kerületi polgári iskola növendékei voltak) és az FTC színeiben is.
A labdarúgó-szakosztály megalakulásánál „fölvételre jelentkezett”… Az FTC-be 1901. június 2-án „a tagok sorába fölvétetett.” – írja a Sport-Világ.
„Mikor a Ferenczvárosi Torna-Club alakulóban volt, már ő ott forgott az alakítók közt, mint a IX kerület felső kereskedelmi iskola 16 éves diákja és szinte nélkülözhetlen lett rögtön, mert különösen apróbb dolgokban ezermester volt: a trainingekhez szabadterületet keresni a város szélein, ma itt, holnap ott (mert akkor még pályánk nem volt), a „mozgó-pálya“ felszereléseit hamarosan előteremteni, a már agyonkinzott öreg labdába uj életet „pumpálni“ s több hasonló dologban fáradhatlan volt. És footballozott, trainirozott az öregekkel együtt folyton kedvvel és kitartással. A footballban valódi tehetség volt, mert nagy mértékben meg volt benne a hozzávaló erő, ügyesség és flegma.” – írja róla Horváth Ferenc a Sport-Világban megjelent nekrológban. Tovább olvasom
Braun Ferenc
„FTC-jobbszélső. Franzstadti bennszülött volt. Ő már fejlettebb technikával rendelkezett. Általában nagyon hasznos és gólképes csatár volt. Korán visszavonult a futballozástól. Atletizálni kezdett és mint 400-as futó, sok díjat nyert.” – írja a válogatottakról szóló cikksorozatában Fodor Endre, a Nemzeti Sport 1924. december 24-i számában. Tovább olvasom
Csaja Mihály
Saját nevelésű védőnk tagja volt az 1975/76 évi kupagyőztes csapatnak és az 1976/77 évi bronzérmes gárdának is. Ugyanebben az idényben a bajnoki címet nyert tartalékcsapatban is szerepelt. Tovább olvasom
Budai László
A sok sikert aratott „aranycsapat” jobbszélsője Kocsis Sándorral együtt világhírű szárnyat alkotott. Kettőjük összeszokottsága (szinte minden edzés után még vagy egy órát gyakorolta a híressé vált ferencvárosi jobbszárny ezt a specialitását) mintaszerű volt. Szinte egymás gondolatait is ismerték. A zömök, lendületes, bátor labdarúgó nagy gyorsasága kitűnően érvényesült ebben a környezetben. „Behunyt szemmel” is tudta, hogy Kocsis mikor és hová íveli vagy lövi eléje a labdát, amellyel azután villámgyorsan elszáguldott — akár az alapvonalig. Pontos beadásaival — amelyekből társai, főleg Kocsis, sok gólt értek el — mesterien értett a támadások eredményes befejezéséhez. Erőteljes lövéseivel gyakran veszélyeztette az ellenfél kapuját. Roppant hasznos, fáradhatatlan, a mezőnyben is nagy munkát vállaló játékos volt. Tovább olvasom
Csányi József
Saját nevelésű csatárunk az 1952 és 1953-as idényben hat bajnokin szerepelt a Kinizsi színeiben, majd Szegedi Haladáshoz igazolt.
Később tagja volt a Szolnoki Légierő csapatának, de egy idény után innen is továbbállt, ezúttal Diósgyőrbe. Tovább olvasom
Berkessy Elemér
Mielőtt pályafutására térnénk egy érdekes történetet elevenítünk fel gyerekkorából, amit egyik levelében írt:
– Úgy kezdeném, hogy én nem csupán láttam Ady Endrét, hanem úgy 8-10 éves koromban a költő kedvence is voltam. Atyai nagyapám báró Bánfi főerdésze volt és végkielégítésként Csúcsán kapott egy nagy kertes házat, pontosan a Boncza-kastéllyal szemben. Nos, szüleim a nyári szünetekben ide küldtek az özvegy nagymamához jó levegőt szívni. Házunk országúti frontján mindennap délutánján pontban hatkor találkám volt egy fáradtnak tűnő bácsival, aki zsebeiből szedte elő a savanyú cukrot. Türelmetlenül vártam, amint a Boncza-kastély hosszú lépcsősorán vigyázva szedi lépteit. Aztán belefúrta ujjait hosszú, szőke, göndör hajfürtömbe, s így biztatott: — Szaladj, kicsi csikóm, szaladj…
Utunk általában a mintegy hét kilométerre fekvő Kis-Sebes Körös felé vezetett és bizony kifáradva értem vissza. De a napi szórakozás és az adag cukor ellensúlyozták fáradtságomat.