… Géczi Pistával

A kapus nyolcszor volt válogatott.

Tulajdonképpen már hét esztendeje, 1964-ben megí­zlelhette, milyen csodálatos dolog ott lenni a legjobb nemzeti tizenegyben. Ott lenni és érezni, hogy most milliók izgulnak vele együtt. Tudni, hogy milliók mozdulnak vele együtt a kapuja felé süvöltő labdákra.

Hét esztendeje mindössze kétszer érezhette ezt a különös és izgalmas boldogságot. Aztán szálltak az évek, a róla, mintha megfeledkeztek volna a szövetségi kapitányok. Pedig csapatában derekasan helyt állt. Kí­nozta, edzette magát a végkimerülésig, a mérkőzéseken meg a lelkét kitornázta. De, mintha hiába lett volna minden! Más talán már feladta volna, ő azonban bí­zott, reménykedett.

Tovább olvasom →