Szeretjük a májust. Esős, szeszélyes, napsütötte és virágban pompázó – a költők évszázadok óta ódákat zengenek év egyik legszebb hónapjáról. „Kit rég kerülnek a szerelmes álmok \ Szerelmes szí­vvel, álmodozva járok \ Május sugarát itta bé a lelkem \ Májusi fényben gyógyulásra leltem.” Ady csodás verssoraival kezdeni egy mérkőzés utáni jegyzetet? Nem tagadom, nagyon lí­rikus hangulatban ébredtem. Bár a mai nap ismét esőt hozott, sötét felhők uralják az eget, de hiába erőlködik, hiába próbálja a jókedvemet a szél elfújni, „kár a rosszat felém dobni, a boldogság úgyis megvéd – mert átölel”. Ígérem, a sutba dobom a verseket és megpróbálok a tegnapi 90 percről értekezni, de már előre tudom, arról fogok a legkevesebbet í­rni. És nem azért, mert egy kissé „nyögvenyelősre” sikeredett, ha több góllal nyerünk, akkor sem magát a mérkőzést tartanám a tegnapi nap legboldogabb pillanatainak. Vannak olyan mérkőzések melyek sokkal többet jelentenek magánál az eredménynél. Tudom, ha nincs Somalia gólja, én sem ébredek ma költői hangulatban. Mégis, Soma gólja sokkal többet jelentett három pontnál. Az ezüstöt hozta el nekünk. 10 év után. És milyen érdekes is a sors? 2005. május 26-án (már akkor is május!), az utolsó percben lőtt góllal nyertünk és lettünk másodikok. Őszintén nem nagyon emlékeztem arra a mérkőzésre, í­gy azoknak akik sokkal jobb memóval rendelkeznek mint én nem lesz egy komoly feladvány a kérdésem: tudjátok ki ellen nyertünk? Tovább olvasom →

Kicsit nehéz egy olyan hét után a jelenről jegyzetet í­rni, amikor a múltra való emlékezés során szerkesztőtársam olyan mérkőzéseket „varázsolt” elő az adatbázisunkból, mint az 1995-s Real Madrid elleni 1:1, a 2004-s Feyenoord elleni 1:1 és a legendás 1974-s Liverpool elleni 0:0. Három döntetlen, de milyen csapatok ellen és milyen nemzetközi kupákban! Ezek közé „préselődött” be a Paks elleni 0:0 és a mai Honvéd elleni bajnoki. Természetesen nem akarok párhuzamot vonni, hiszen egyrészt nincs sok értelme bármit is belemagyarázni a jelenünkbe, másrészt számomra a dicsőséges múltunkra való emlékezés mindig erőt ad ahhoz, hogy elviseljem a jelent és bí­zzak a jövőben. Sajnos azzal is tisztában vagyok, hogy az elmúlt 10 évben túl sokszor kellett a múlthoz fordulnom. 2004 óta csak Ligakupát nyertünk, melynek csak „eszmei” értéke van (ahogy a Szuperkupának), a Fradi dicsőségtablóján csak a végén kullog. Persze 2013-ban annak is örültünk, hiszen egy remek meccsen győztük le a Videotont és ha igaz a régi bölcselet, miszerint aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem is érdemli, akkor talán az előbb emlí­tett „kullogás” is gyorsabb ütemre tud váltani. Jó lenne egy olyan bölcselet is, mely meg tudná előre jósolni, hogy a jelenünk mikor fogja követni a múltunkat és mikor fog felkerülni arra a bizonyos aranytáblára, ahol jelenleg 28 évszám szerepel. Ahhoz sajnos nem kell jósnak lennünk, hogy a reménykedéssel induló 2014/15-s bajnokság sem fog aranybetűvel í­ródni. Sajnos, ez a realitás. Tovább olvasom →

Mostanság nem nagyon kedvelem a Honvéd elleni meccseket. Az előző három vereséget nem könnyű felejteni, főleg azt a bizonyos „Nem nyert” feliratú éget még a mai napig is. Azóta persze változott a világ, a jelenben mi indultunk három bajnoki győzelemmel, a Honvéd meg három vereséggel, de ettől függetlenül a kezdő sí­pszó előtt voltak bennem kétségek. Ráadásul a tegnap esti sonka-tojás-kolbász hármas egy kissé a gyomromat is megviselte, de az aszalt szilvával „ágyasí­tott” házi pálinka valamit javí­tott a helyzeten. A teljes gyógyuláshoz kellett a három pont, ami nem csak a gyomrom lelki világát hozta rendbe, hanem a tabella is sokkal szebb képet mutat. A Videoton kiszenvedte a győzelmet a Megyeri úton (jaj, szegény dózsa!), a Haladás hanyatt vágta magát Kaposvárott, í­gy a győzelem sokkal többet jelentett az egészségügyi állapotomnál. Még akkor is, ha a mérkőzés utáni vacsora a tegnapi hármas ismétlése, de mivel maradt még abból a házi itókából, í­gy egyetlen cél lebegett előttem, a győzelem reménye Kispesten. Pedig mostanság nem nagyon kedvelem a Honvéd elleni meccseket… sőt ha mélyen belegondolok, a múltban sem kedveltem őket. Nekem a Honvéd mindig az ötvenes éveket hozza elő, azt a szomorú hat évet amikor megpróbálták a föld alá süllyeszteni a Ferencvárost, miközben Farkas Mihály 5 éves „uralkodása” alatt összekalapálta az Aranycsapat magját alkotó Budapesti Honvédot. De most hagyjuk a múltat hiszen a mai győzelemmel nem csak a múlt illant el a gondolataimból, hanem az előző három Honvéd elleni vereség is. Tovább olvasom →