Aki egy héttel ezelőtt, június 23-án megnyitotta a Fradi Naptára rovatunkat, szembesülhetett azzal, hogy az a nap a Ferencvárosi labdarúgás legszebb 24 óráját öleli keretbe. Múltunk dicsőséges, a 29-23-1-2 számsor bármelyik számmisztikában zöld-fehéret jelent, mégis nincs olyan nap, mely egyszerre jelentene bajnoki cí­met, magyar kupagyőzelmet és a legfényesebben ragyogó VVK diadalt. 1963, 1965, 1993 és 2001 – négy év, egy nap, négy serleg. Vajon lesz még egy ilyen tüneményes napunk? Biztosan nem, de ettől még egyenként lehet növelni a serlegek számát, ahogy azt az elmúlt években meg is tettük. Három kupagyőzelem zsinórban, egy nagyszerű szezon utáni bajnoki cí­m – ha csak ezeket vesszük górcső alá, akkor talán nem is kéne annyira pesszimistán értékelni a jelenünket. Csak van egy kis bibi, ami bár nem tudja a kukába dobni a megnyert hazai cí­meket, de beárnyékolni, azt sajnos tudja. Mert az a fejünk homokba rejtése lenne, ha nem emlékeznénk az elmúlt évek nemzetközi kupaszerepléseinek fájó kudarcaira: 2014 Rijeka, 2015: Zeljeznicar. Mindkét évben a második selejtezőkörben mondtunk búcsút annak a sorozatnak, melynek elődjében nyertünk 1965-ben, döntőt játszottunk 1968-ban, elődöntőztünk 1972-ben és bejutottunk a csoportkörbe 2004-ben. Persze igazságtalanok lennénk, ha csak a szépre emlékeznénk, hiszen a hetvenes és a nyolcvanas években is estünk ki már első fordulóban, igaz akkoriban sokkal kevesebb csapat indult, í­gy már az első körben is bolgár, lengyel és holland együttest sodort az utunkba – megálljt is parancsoltak. 2017. június 29-én meg a lett Jelgava csapatát. Vajon melyik utat válasszuk, vajon folytatódni fog az elmúlt évek kudarca, vagy idén sikerül néhány fordulóval Európa kapujába érnünk? Tovább olvasom →