A rendkívül fegyelmezetten, ügyesen játszó siófokiak teljesen megérdemelt győzelmet arattak, a támadásban és védekezésben is sokat hibázó Ferencváros ellen. A siófokiak teljesítményét a hazai közönség dübörgő tapssal köszönte meg a lefújást követően.
Az első bő 20 percben ferencvárosi támadófesztivál jegyében teltek a percek, a Gázszer jószerével át sem nagyon jött a félvonalon. Mivel a hazaiak kísérletei egy kivételtől eltekintve balszerencsésen fejeződtek be, egyre inkább térhez jutott a vidéki csapat. És igazolta jó hírét, hiszen egyre inkább belelendülvén alaposan föladta a leckét az Üllői útiaknak. A döntetlen tökéletesen igazságos, hiszen az agárdiak igencsak masszív kollektíva benyomását keltették.
Jóllehet a hazaiak a 66., a vendégek pedig a 69. győzelmüket várták, az egymás elleni örökrangadók sorában mostani 173. mérkőzés azonban döntetlenre végződött, a históriánál maradva 40. alkalommal.
Első félidei játékával a Ferencváros ugyan rászolgált a győzelemre, de összességében csak a diósgyőriek rutintalanságának köszönheti minimális különbségű sikerét.
Örökigazság: minden szép sorozat megszakad egyszer. Az eleddig veretlen Győr a számára igazán balszerencsés 13. fordulóban a Magyar-kupától búcsúzott, az előjelek szerint nem túl esélyes Ferencváros otthonában megérdemelt vereséget szenvedett el. Az első 45 percben tanítanivalóan szépen kombinált a Ferencváros, mely fizikai és lelkierővel is kiválóan felkészült kollektívaként muzsikált. Főként a középpályán nyújtott maradandót, egyszerűen „elszívta” a mozgási és támadásépítési teret a nem megszokottan rámenős, szellemes ETO elől. A hazaiak lényegesen több helyzetet dolgoztak ki, és ha Molnár Levente kapus nem véd csodálatosan, Nyilasi Tibor vezetőedző gárdája tán jelentősebb különbséggel is nyert volna. Az est egyetlen örömittas győri érdekeltségű szereplője Reszeli Soós István vezetőedző, tudniillik azt mondta, ha megőrzik veretlenségüket, zöldre festeti a haját. Bizonyosan nagyobb örömmel keresné most a festékboltot, csak ne maradt volna alul a csapata.
A Ferencváros egy góllal mindenképpen jobb volt a ZTE-nél, de győzelmét főleg annak köszönheti, hogy a második félidő elején kettős emberelőnyben játszott hosszú ideig. A hazaiak csak 9 emberrel pörögtek fel igazán, ki is egyenlítettek, de a hajrában a Ferencváros megszerezte a győztes találatokat.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.