Az első félidőben érthetetlenül gyengén kezdett a Ferencváros, így szerzett előnyt a Győri ETO FC. A 2-1-es vezetésért megküzdött a hazai együttes. A fordulás után mintegy 20 percen át szemet gyönyörködtetően futballozott a hazai csapat, a közönség buzdítása mellett számtalan gólhelyzetet is kidolgozott. Teljesítménye aztán visszaesett, s alaposan megszenvedett a győzelemért.
Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a pécsiek fegyelmezetten játszottak, sokáig jól tartották magukat, az utolsó negyedórára azonban láthatólag elfáradtak. Így összességében a jobb játékerőt képviselő és a találkozó nagy részében többet támadó FTC megérdemelten nyert.
A közepes iramú találkozón a színvonal elmaradt a várttól. A Békéscsaba a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a Ferencvárosnak, de játékosai a kapura nem sok veszélyt jelentettek. Végül is Nicsenko jól sikerült fejese eldöntötte a három pont sorsát.
Bár az FTC gyakorlatilag végigtámadta a mérkőzést, a „nyomáspróbának” 86 percig sikerrel ellenállt a Vasas. Igaz, a vendégek szemszögéből balszerencsésnek mondható a végén bekapott gól, összességében azonban a Ferencváros rászolgált a 3 pontra.
A Ferencváros egységesebb, jobb csapatjátékot produkált, helyzeteit is jobban használta ki, így megérdemelten győzött. A Videoton mérsékelt teljesítményt nyújtott, csalódást okozott.
Noha hetven percen keresztül meglehetősen ötlettelen játékot nyújtott a Ferencváros, a hajrában óriási erőkkel rohamozott, akkor roppant veszélyesen támadott, és végül élt emberelőnyével. A szombathelyi vendéggárda példásan harcolt, csaknem elérte célját, a döntetlent. Varga Zoltán, az Üllői útiak vezetőedzője elmondhatja magáról, hogy irányításával a harmadik bajnoki összecsapásán is begyűjtötte a három pontot a bajnoki címvédő. Más kérdés, hogy ez a szombati forma nem túl sok jóval kecsegtet a jövő keddi UEFA-kupa visszavágó előtt.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.