Takács László elérkezett oda, hogy egyike a csapat nagy „öregjeinek”. Pedig nem is olyan régen még mint ,,kisinas” üldögélt a ferencvárosi öltözőben, és áhí­tattal nézett fel az akkori menőkre, Géczire, Bálintra és a többi sokat próbált, harcedzett, NB I-es labdarúgóra. Aztán tizenegynénány év gyorsan elszaladt, és az apró termetű, hangyaszorgalmú futballista mellől szép lassan eltűntek a régi barátok, játszótársak, helyükre újak jöttek. Fiatalok. Edzők is jöttek, mentek az elmúlt másfél évtized alatt, volt aki épí­tett rá, más meg félreállí­totta, tartalék sorba tette. A ‘kisTaki sohasem zsörtölődött, nem morgott, nem duzzogott ilyenkor. Tovább olvasom →