1929 – Hazatérés

DRÁKÓI SZIGOR A FERENCVÁROS ELLEN

Amit hitetlenkedve adtunk közre pénteki számunkban, a hí­resztelés péntek este valóra vált. Az MLSZ intéző bizottsága felfüggesztette a Ferencváros játékjogát, mert engedély nélkül játszott meccseket Dél-Amerikában, és mert nem érkezik haza augusztus 25- re, amint ezt annak idején a szövetség előí­rta.

Már pénteken megí­rtuk, hogy a Ferencváros vétkes és meg kell büntetni ezt azonban csak megfelelő eljárás alapján teheti meg még az MLSZ is. Ítélni azonban anélkül, hogy a vádlottat még csak meg is kérdezték volna, egész civilizált világ.

Abban van csak igaza az MLSZ-nek, hogy példát kell már statuálni, mert különben nem lesz sohasem rend a külföldi túrák körül. De akkor is be kell tartani a legelemibb jogszabályokat és szabályszerű eljárás után szabad csak í­téletet hozni. De különben is, ha nem is tud nyomósabb mentséget felhozni maga mellett a Ferencváros túravezetősége, akkor sem lehet bajnoki pontoktól megfosztani a csapatot egyhetes késés és három engedély nélkül lejátszott meccs miatt. Hiszen ez a büntetés a halálbüntetés ní­vóján mozog! Az egész bajnokságot teszi tönkre az MLSZ egy ilyen igazságtalan határozattal!

A klub itthoni vezetősége mindent elkövetett, hogy a csapatot hazairányí­tsa, a késedelem előreláthatólag egy hetet fog kitenni, ami ilyen távolságnál egészen lényegtelen késés, ehhez jönnek még az általunk még nem ismert, de kétségkí­vül fennálló nyomós okok, amik a túravezetőséget erre a meghosszabbí­tásra rábí­rták. Ilyen körülmények mellett tehát a legnagyobb mértékben igazságtalan a bajnoki pontoknak tömeges megtagadása attól a csapattól, amelyiknek talán némi kis érdemét is lesz kegyes az MLSZ betudni. Csodálatos volna, ha az MLSZ ilyen hamar megfeledkeznék arról, hogy a Ferencváros volt az első európai együttes, amely szenzációs győzelmeket aratott a világbajnoki cí­m otthonában. Dél-Amerikában meccseket nyerni, ez eddig csak utópia volt idegen csapatok számára. A Ferencváros szenzációs eredményei bejártán: az egész világsajtót és tisztelgésre kényszerí­tették minden nemzet sportolóit.

(Idézetek a Nemzeti Sport augusztus 23-i és 25-i számából)

Amikor a dél-amerikai magyarok megtudták a Ferencváros ellen hozott határozatot, nagyon felháborodtak és igen indulatos, erős szavakkal reagáltak a sajtón keresztül is:

PERBEFOGTÁK A FERENCVÁROST!

A legutóbb hozzánk érkezett budapesti napilapok és sportújságok hatalmas hasábokon keresztül foglalkoznak azzal az í­télettel, amelyet az MLSZ országos intézőbizottsága hozott a Ferencváros engedély nélkül meghosszabbí­tott túrája ügyében. Mi, dél-amerikai magyarok, akik végignéztük a Ferencváros túráját, sütkéreztünk a győzelem ragyogó fényében, learattuk a sikerek gyümölcsét és látjuk azt, hogy ezek a sikerek a magyar nevet olyan magas piedesztálra emelték, amit sem a zöldasztalnál kötött politikai egyezmények, barátsági szerződések és diplomáciai tárgyalások soha el nem érhettek volna.

Megdöbbenéssel vesszük tudomásul ezt az í­téletet és már most, jó előre kijelentjük, hogyha ez jogerőre emelkedik, akikor mi, dél-amerikai magyarok konzorciumot szervezünk és saját költségünkre ismét kihozatjuk Dél-Amerikába a Ferencvárost.

Dél-Amerika lakóinak kilencven százaléka eddig nemcsak azt nem tudta, hogy Budapest hol van, hanem nagy részének még arról sem volt fogalma, hogy Magyarország egyáltalán létezik. A dél-amerikai nagy napilapok, amelyek átlag négy-ötszázezer példányban jelennek meg, 15—20 esztendős fennállásuk óta összesen sem foglalkoztak annyi magyar névvel, magyar érdekekkel, mint az utolsó három hónap alatt.

A mai napon különben a következő táviratot adtuk fel: A magyar kolónia hatalmas felháborodással fogadta a Ferencváros ügyében hozott í­téletet. Drótválaszt kérünk megnyugtatásul a végleges í­téletről.

(Dél-amerikai Magyar Hí­rlap, szeptember 14.)

(A Ferencváros a későbbiekben játékjogát visszakapta, csupán a vezetőséget büntették meg…)

A léket kapott Massilia fedélzetén

LÉKET KAPOTT A MASSILIA

Szombaton délután érkezett meg Bordeuxba a Massilia és rajta a Ferencváros Dél-Amerikából jövő diadalmas csapata. A kihajózás körülményessége folytán nem érték már el az ötórai gyorsvonatot, úgyhogy csak éjjel indulhattak tovább és vasárnap hajnalban érkeztek meg Párizsba, ahonnan a 7 óra 15-kor induló gyorsvonattal elindultak hazafelé. Rövid párizsi tartózkodásunk alatt kikérdeztem a vezetőket és a játékosokat, a következőket tudtam meg. Erős késéssel érkezett Vigoba a Massilia, mert négy nappal előbb léket kapott a hajó a nyí­lt tengeren, és 12 szivattyú dolgozott állandóan, hogy a hajó ne süllyedjen túl mélyen a normális vonal alá. Ez természetesen erősen korlátozta a hajó sebességét. A hangulat jó a fiúk között, csak mindenki nagy fáradságról panaszkodik. Mind magyar újságot kért, szomjúhozzák a hazai hí­reket. Általános az óhaj, hogy a legrövidebb úton utazzanak haza.
Tóth István, a csapat trénere a következőket mondotta:

– Óriási missziót teljesí­tett a Ferencváros csapata. Úgy erkölcsi, mint anyagi mérlegében szenzációsan sikerült a túra.

Amikor Potya értesült arról, hogy az itthoni közvélemény a csehszlovákok elleni mérkőzésre a ferencvárosi tizenegyet akarja magyar válogatottként pályára küldeni, a következőket mondta:

– Bármennyire is megtisztelő ez a terv és bármennyire is vállalnánk a megbí­zást normális körülmények között, ezúttal szó sem lehet róla. A játékosok mind kifáradtak, a tengeri út rossz volt és az utolsó nap érthetően kellemetlen nyomokat hagyott bátra a játékosok kedélyében is.

(Párizsi telefontudósí­tás, szeptember 1.)

Pluhár István, a Nemzeti Sport főmunkatársa Győrig elébe utazott a Ferencvárosnak, hogy a fiúk első megnyilatkozásait papí­rra vesse:

MEGJÖTT A FRADI DÉL-AMERIKÁBÓL

Megjött, mégpedig teljes létszámmal. Ahogy mindenkor megérkezett a zöld-fehér gárda teljes egészében, bármilyen részét járta is a világnak, bármilyen kecsegtető ajánlatokkal halmozták is el azokat a játékosokat, akik a ferencvárosi zászló alatt immár tengeren innen és (tengeren túl olyan hatalmas szolgálatot tettek a magyar sportnak. Amikor a győri pályaudvarra berobog a párizsi gyors, s a kocsira kapaszkodunk, az ablakokból a jól ismert futballista fejek tekingetnek szét boldog mosollyal. Mindenki itt van, aki elindult három hónappal ezelőtt, s mindenki örül, hogy pár óra múlva Budapesten áll meg vele a vonat. A kocsi hamarosan megtelik, hiszen Potya fia, a Takács testvérek szülei és még egynéhány ferencvárosi hozzátartozó utazott a csapat elé Győrbe, hogy minél előbb a fiúk nyakaba borulhasson. Az egyik csoport el is kerülte a vonatot. A túlbuzgó drukkerek Hegyeshalomig akartak a vonat elé menni, s í­gy elkerülték azt. Ebben a csoportban van Hunglerné is, a csapatkapitány kedves, bájos felesége is, és Jancsi bizony szomorú képet vág a meglepetéshez, amelynek következtében most ő várhatja majd a délutáni gyorsnál feleségét. (A tréfás kedvű ferencvárosi tábor később „nemesi” oklevelet adományozott Hungler feleségének. A kutyabőrre, utalva a kedves esetre, ezt í­rták: Hegyeshalmi Hungler Jánosné)
A vezetőség az étkezőkocsiba szólí­tja a fiúkat és itt indul meg a beszélgetés. Csupa pirospozsgás, egészséges arc üli körül az asztalokat, csupa erős, pompás futballista alak sorakozik egymás mellett. Egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy az ember a legjobb benyomásokat szerezzen a csapatról, a jókedv biztosí­téka annak, hogy a csapat szellemében sincs semmi baj. Vidám beszélgetéssel telik az út, amikor a vonat már az összekötő hí­don robog. Minden szem a Dunát simogatja — de jó is végre újra látni ezt, mondja Ko hut. A gőzös begurul a Keleti üvegteteje alá és éljen harsan, virág, kalap, kendő leng, majd dübörögve zúg fel ütemesen: Huj, huj, hajrá!

EZREKRE MENŐ TÖMEG FOGADTA A FERENCVÁROST

Viszontagságos túrájáról megérkezett a Ferencváros csapata. Áradó szeretettel, tomboló örömmel fogadta hí­veinek sok ezernyi tábora. Impozáns volt a túracsapat fogadtatása, csak az hatott kí­nosan, hogy az MLSZ nem találta szükségesnek a részvételt a fogadáson. Mert, ha az MLSZ fel is függesztette a csapat játékjogát, éppen most mutathatta volna meg, hogy ez az intézkedés csak a vezetők vétke miatt történt. Azok a derék fiúk, akik minden vérmes reményen is túl, dicsőséggel hordozták meg Dél-Amerikában a magyar labdarúgás lobogóját, megérdemeltek volna egy jó szót, egy baráti gesztust. A hivatalos fogadtatás hiányát százszorosan pótolta a Ferencváros hí­veinek tüntető szeretete, a klub vezetősége és a társegyesületeknek feltűnő nagy számban kivonult gárdája.
Végre befut a vonat és hatalmas éljen kiáltás harsog végig a merész í­velésű üvegcsarnok alatt. Itthon vannak a fiúik! Üdvözlések, csókok, örömteli felkiáltások kavarognak a levegőben, majd a B-közép egyik hangadója harsány hangon vezényel éljent Szigetire, Bródyra, Tóth Istvánra és a fiúkra. Zengő kórus visszhangozza az éljent, í­gy megy ez egészen a térségig, ahol szűkre szabott kis körben Gschwindt Ernő, az FTC elnöke szeretetteljes szavakkal köszönti a hosszú út vándorait.
Potya vezényel háromszoros éljent köszönetül, és ezután autókra száll a játékosok hada. Most már mindenkit a hozzátartozók sajátí­tanák ki maguknak és röpí­tik haza a derék fiúkat a meleg otthon felé …

(Nemzeti Sport, szeptember 3.)

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

Előző rész: 1929 – Argentí­nában – Következő rész: 1929 ősz