1932.VI.5. MK Döntő, Hungária – Ferencváros 1:1
A Magyar Kupa döntője keserves vergődést hozott csak, de a nagy díj sorsáról nem tudott dönteni
Továbbra is böngészünk a múlt sárguló lapjai között. 1932, Magyar Kupa, újabb ezüstérem. Ráadásul egy újrajátszott mérkőzésen, amihez technikai okok miatt nem tudunk újságot mutatni.
Már a Nemzeti Sport címlapja is azzal kezdte a beszámolóját, hogy a Ferencváros messze elmaradt az igazi formájától és csak a Hungária csatárainak tehetetlensége mentette meg a csapatot a vereségtől. Érdemes végigolvasni a mérkőzésről szóló írást, mert a tudósító nem nagyon spórolt a fanyar jelzőivel. Bírálta a csapatokat, mert a játékosok nem gentlemanként viselkednek egymással. Kíváncsi lennék vajon miket írt volna az emlékezetes Kispest elleni kupadöntőről, amikor a játékosok a szurkolókkal és a rendőrökkel vívtak emlékezetes birkózópárbajt!
Persze ne felejtsük a dátumot: 1932. Ebben az évben voltak a Los Angelesi nyári olimpiai játékok, Karel Capek cseh író helyteleníti, hogy Szlovákiában 1919 óta tilos a magyar könyvek bevitele, megjelenik Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye, és ami számunkra a legfontosabb, ebben évben megszerezzük a 12. bajnoki címünket.
Visszatérve a kupadöntő első mérkőzésére, azt a Szentélyben 8.000 néző előtt rendezték a Hungária ellen. Ha végigböngésszük a csapat összeállítását, nem fogunk csodálkozni Blum Zoltán értékelésén, aki szerint a Ferencváros az egész 1931/32-es szezon legrosszabb játékát játszotta azon a napon, bár akkor még tudta, hogy a megismételt mérkőzésen még rosszabb játékot produkál majd a, Háda – Takács I., Korányi – Laky, Sárosi, Lázár – Táncos, Takács II. Szedlacsik, Toldi, Kohut összeállítású csapat. Nem véletlenül vártak többet a szurkolók is, hiszen a félelmetes „T” betűs csatársorból csak Turay hiányzott. Pedig jól indult a mérkőzés, hiszen Kohut ballábas löketével vezettünk a 13. percben.
Ezután főleg mezőnyjátékkal telik el az idő, amit csak néha-néha zavar meg a bíró szerencsétlenkedése. A mérkőzés után Mailinger Béla a bírót okolta azért, hogy három játékosunk harcképtelenné vált. A bíró kritizálásba Klement Sándor is beszállt, hiszen szerinte a bíró azért vezette a Fradi ellen a meccset, mert valamikor „FTC-ista” volt, és most bizonyítani akarta, hogy ennek ellenére képes a Fradi ellen fújni a sípot. Úgy látszik, bírók sem változtak az elmúlt 80 év alatt!
A gyenge iramú mérkőzés a végén drámaivá fordult, hiszen a Hungária a második félidő 44. percében egyenlített, a már ünnepelni készülő Fradisták legnagyobb bánatára.
Így maradt a megismételt mérkőzés, ahol: Hungária – Ferencváros: 4-3
A végére egy poén, amit az újság hasábjain fedeztem fel. Aki eddig is figyelemmel kísérte a muzeális lapszemléket, az biztos észre is vette, hogy a gazdasági válság okozta kábulatból felocsúdva, egyre élvezhetőbb, egyre szórakoztatóbbak lettek még az írások is. Íme egy poén, 1932-ből:
– Milyen nagyszerű szezonja van a Ferencvárosnak!
– Na, de azért néha a Hungáriának is van 1:1 jó napja!
Nekünk is az lesz, ha nem csak elolvassuk a híradást, de egy kicsit bele is képzeljük magunkat az 1932-es év hangulatába. Higyjétek el, megéri!
Lalolib hozta a tőle lassan már megszokottá váló formáját és színvonalasan teljesítette a kívánt szintet! 🙂 Szerintem ezen mára már senki sem lepődik meg, köszönjük!