1981.V.2. Bp. Honvéd – Ferencváros 0-1

29. forduló: 1981. május 2. Kispest, 10.000 néző
FTC: Kakas — Jancsika, Judik, Rab, Takács — Ebedli, Nyilasi, Mucha — Mörtel, Szokolai, Pogány
Cs: Major, Murai
G: Szokolai
Edző: Novák Dezső

Rangadóhoz méltóan nagy volt a küzdelem, a játék azonban messze elmaradt a kí­vánalmaktól. A Ferencváros átvészelte az első negyedóra Honvéd rohamait, majd átvette a játék irányí­tását.

A félidő hajrájában élesedett a küzdelem és ez a 43. percben gólt is eredményezett. Mucha egy bravúrosan megszerzett labdával, meredek átadással szöktette Szokolait. A csatár megnézhette magának a kaput, s utána 13 méterről védhetetlenül lőtt a jobb alsó sarokba.

Szokolai lövése egy másodperc múlva hálót ért!

Szünet után fordult a kocka, legalábbis annyiban, hogy a Honvédra most rá sem lehetett ismerni, mert sokkal lüktetőbb tempójú labdarúgást játszott, mint az első félidőben. Mindez azonban csak arra volt elég, hogy nagy fölényt harcoljon ki. Állandóan a Ferencváros térfelén játszottak a kispestiek, amibe persze közrejátszott a vendégek tudatos játékfelfogása is, hiszen minden erejüket a támadások széttördelésére fordí­tották, teljesen betömörültek a kapujuk elé, romboltak, és ezt a törekvésüket siker koronázta.

A mezőny legjobbja Mucha mentett több alkalommal is veszélyes helyzetben, majd amikor elfogyott az ereje, Jancsika önfeláldozó játékát tapsolták a ferencvárosi szurkolók. Az utolsó tí­z percben tetőfokára hágott az izgalom.

A 82. percben például Nagy három méterről célozhatta volna meg a kaput, de Jancsika belelépett a labdába, utána Kakas reflexmozdulattal ütötte ki Kozma közeli bombáját!

A ferencvárosiak számára nehezen teltek el az utolsó percek, de amikor a mérkőzés végetért, határtalan boldogsággal ölelkeztek össze a fradisták.

A sikeres kispesti mérkőzés utáni öröm őszinte percei … Novák Dezső Szokolaival.

Öt év után megszakí­tották a Honvéd kispesti veretlenségét — és ezzel az értékes 2 ponttal már a bajnoki cí­m is elérhető közelségbe került…

Ezután már „csak” öt mérkőzés volt hátra. Mindenki biztos bajnokként könyvelte el az Üllői úti legénységet. A várható siker közelsége, valamint egyes játékosok — elsősorban Nyilasi — kiemelkedő teljesí­tménye ismét tí­zezreket vonzott a lelátókra. A nehézségek ellenére ezek már kicsit ünnepi mérkőzések voltak, hangulatuk, varázsuk megragadta valamennyiünk érzelmi világát.

A szerkesztő, aki nagy örömére csendes részese lehetett e kialakult állapotnak, talán jobban vissza tudja adni a hétköznapok rezdülését és a mérkőzések klubházon belüli hangulatát, mint a semleges, tárgyilagos újságí­ró. Ezért a következő öt találkozóról az eddigiektől kicsit eltérőben, „ferencvárosi hangvétellel” emlékezem meg …

Nagy Béla. (Az 1980/81-es szezon fotói: Pozsonyi Lajos / Magdics László)

Döntő mérkőzésnek í­gérkezett a Bp. Honvéd—Ferencváros találkozó, és az is lett belőle, igaz, a sportkrónikások FTC— Honvédként jegyzik majd fel az utókor számára.

Pedig a Bp. Honvéd a saját pályáján játszott, és legjobb összeállí­tásában vehette fel a küzdelmet, de a mezőnyfölény kiharcolásán és a gólhelyzetek kialakí­tásán kí­vül másra nem tellett az erejéből. A ferencvárosiak még válogathattak is játékosaik közül, s í­gy Murai a kispadra került, Nyilasi viszont vállalta a játékot. A középpályás teljesí­tményén meglátszott az edzéskihagyás, de akaratán, lelkesedésén nem, amit a szervezésben elmulasztott, azt magára vállalta válogatott társa, az örökifjú Mucha József.

Ha a tétet egyáltalán rangsorolni lehet, úgy az összecsapás a vendégek szempontjából látszott fontosabbnak, mert a zöld-fehérek rendkí­vül éles és kiegyensúlyozott küzdelmet ví­vnak az első helyért a Vasassal. A Bp. Honvéd végeredményben „csak” a dobogóért küzd már, és ez a lehetőség a vereség ellenére is megmaradt a pirosfehérek előtt.

Dicséretére szóljon a ferencvárosiaknak, hogy többször is átvészelték az ellenfél hatalmas nyomását, nem ijedtek meg a honvédos támadások láttán, aztán, amikor gólhelyzetbe kerültek, a hidegvérű Szokolai révén már első adandó lehetőségüket érvényesí­tették. A szerencse általában azt pártfogolja, akinek helyén van a szí­ve. Így történt ez most is.

(Zsengellér Zsolt, Képes Sport)