1982.IX.10. Ferencváros – Videoton 3-1

Jól indultak a nyolcvanas évek. Öt éves kihagyás után, amikor is Dalnoki Jenő nyert bajnokságot a „csikócsapattal”, egy másik Fradi legenda, Novák Dezső vezette bajnoki cí­mre a zöld-fehéreket 1980/81-ben. Akkor egy új „aranycsapat” kialakulásában reménykedtünk: Rab, Takács, Nyilasi, Ebedli, Pogány, Mucha, Szabó – öt évvel idősebbek és tapasztaltabbak lettek, ráadásul egy tehetséges edző vette a kezébe az irányí­tást. A rá következő bajnoki szezonban nem sikerült a cí­mvédés, mert a Verebes „mágia” kifogott rajtunk. 1982. április 28-án gigászi csatában kaptunk ki 4:3-ra az Üllői úton a győri zöld-fehérektől. Nem voltunk elkeseredve, mert tényleg egy remek csapat előzött meg minket és 1982 nyarától már mindenki VB lázban égett. Ahol végül is nem jutottunk tovább a csoportból, de az Argentí­nától elszenvedett 4:1-t leszámí­tva nem vallottunk szégyent, bár voltak olyan hangok is, melyek szerint ennek az „öregecskedő” válogatottnak már a kijutás is szép fegyvertény volt (bizony visszasí­rnánk manapság is egy olyan öreg válogatottat). Öt volt és jelenlegi Fradi játékos kapott szerepet (Martos, Bálint mint légiós, Nyilasi, Rab és Pölöskei) a válogatottban, köztük Nyilasi és Pölöskei 2-2 gólt is szerzett. A VB után, augusztus végén indult az 1982/83-s bajnokság, ahol a cél egyértelműen azt volt, hogy visszahódí­tsuk az első helyet a Verebes legénységtől.

A Videotont 1982. szeptember 10-én fogadtuk a Népstadionban, a bajnokság 3. fordulójában. Addig egy magabiztos győzelem a Haladás ellen (4:0) és egy váratlan vereség Zalaegerszegen (0:1) volt a mérleg, melyből az utóbbi nem volt „betervezve”. Ráadásul 8 év után újra albérletbe kellett költöznie a csapatnak, mivel a Szentély 1974-s megnyitása óta a gyepszőnyeg annyira elhasználódott, hogy teljesen fel kellett újí­tani. Ennyi év távlatából már elég hézagos az emlékezet, de tény, hogy a munkák elég hosszúra nyúltak, hiszen csak 1983 májusában vehettük újra birtokunkba a Szentélyt.

Szokolai elfejeli a labdát Csuhay és Vadász elől (Falus István felvétele)

Az Üllői út „elhagyása” mellé jött még, hogy a csapat edzője is elhagyta a Fradit. Mielőtt még bárki felkapná a fejét, Novák Dezső igazoltan maradt távol – ráadásul nagyon távol, hiszen Bilbaóig repült azzal a szándékkal, hogy a Ferencváros UEFA ellenfelét térképezze fel, mely végül is sikerrel járt, mivel kivertük a nagynevű spanyol csapatot. A kispad ettől még nem maradt üresen, a mestert két régi „harcostársa”, Rákosi Gyula és Szűcs Lajos helyettesí­tette – tegyük hozzá egyből, eredményesen. Akkor még nem volt internet, sem youtube, sem számtalan sporttévé, sőt még közös Európa sem, í­gy sok nyugati csapatot csak az újságok hasábjain keresztül ismertünk, ezért is volt fontos a személyes „megfigyelés”, még akkor is, ha ezzel egy kicsit beáldoztuk a bajnoki szereplést.

Ami az eredmény tudatában nem is volt áldozat, hiszen a játékosok a mester távolléte ellenére az első perctől kezdve irányí­tották a találkozót és nagyobb arányban is győzhettünk volna. Muszáj volt feledtetni a gyenge zalaegerszegi produkciót, és talán Ebedliék a mesternek is „üzentek”, hogy ők már felkészültek a Bilbao fogadására.

A gólok sorát Szokolai nyitotta a jól bevált koreográfia alapján. Szöglet után Nyilasi ugrott a legmagasabbra (ahogy megszoktuk tőle), középre fejelte a labdát, amit Szoki egy akrobatikus mozdulattal helyezett a dermedt Disztl kapujába. A gól után is támadásban maradtunk, a vendégek csak néha tették tiszteletüket Kakas kapujánál, de azok is inkább udvarias látogatások voltak, mert helyzetet nem sikerült kialakí­taniuk. A második találatunk is egy „igazi” Fradi gól volt. Murai száguldott el a szélen, pontos beadására Nyilasi érkezett menetrendszerűen, egy finom és kecses mozdulattal megszelí­dí­tette a labdát és már lövésre is lendült a lába, amikor észrevette, hogy Pölöskei még jobb helyzetben van. Finoman a nyurga csatár elé pöckölte a labdát akinek már csak a lábát kellett lendí­tenie és máris 2:0-ra vezettünk. A Népstadion 15 ezres közönsége tombolt a kissé „szemtelenre” sikeredett gólt láttán és várta a gálaelőadás folytatását.

A második félidő is úgy indult ahogy az első. Támadásban maradtunk, a vendégvédők nem nagyon tudtak mit kezdeni az Ebedli-Murai-Nyilasi-Szokolai-Pölöskei „tengellyel”, akik egymás után alakí­tották ki a helyzeteket. A harmadik gólunk „Ebédlőtől” indult ki, aki az állandó helyéről, a középkörből indí­totta el „halálpontos” átadását, melyet most Szokolai vett át, majd tett néhány komótos lépést és mivel egyetlen Videoton védő sem gondolt arra, hogy a csatár messziről elvállalja, Csuhayék inkább hátráltak és a felfutó Pölöskeit és Murait figyelték. Szoki meg látta, hogy szabad az út előtte és ha már nem háborgatták a védők, 20 méterről rá is suhintotta, melyre még Disztl sem számí­tott és csak a riadt szemével követte a labdát, amint az a hálóba landol. Ezt látva talán még Novák Dezső is mosolyra fakadt volna, de a mester azokban a percekben éppen a Bilbao stadionjának a lelátóján leste meg a baszk csapat játékát.

Így Májer szépí­tő gólját sem láthatta (tökéletes mozdulattal csavart a kapunk jobb felső sarkába), mely azonban csak gyógyí­rnak számí­tott a Videoton számára. Simán nyertünk 3:1-re, ezzel feledtette a csapat a Zalaegerszegi kisiklást és jó ajánlólevélnek bizonyult a következő nagy feladat, a Bilbaó kiveréséhez.

– lalolib –

NÉPSPORT, 1982. SZEPTEMBER 11.

KÉPES SPORT

A Ferencváros-Videoton mérkőzésen Ebedli teljesí­tményét kell kiemelnünk. Ez a rendkí­vül tehetséges játékos (huszonkilenc éves) mindössze tizenegy alkalommal került be eddig a válogatottba, és ez teljesen az ő hibája. Mostanában viszont örvendetes változás tapasztalható játékában. A Videotonnal szemben kitűnt, hogy mennyit vállal magára, sokszor segí­tette ki védőit, rengeteget futott, labdáinak szeme volt, nagyszerű teljesí­tményt nyújtott. Ha ilyen akarással küzdene hosszú távon, végre igazi vezérévé válhatna csapatának. Ez most a Bilbaóval sorra kerülő kupa mérkőzés előtt különösen fontos Nyilasi nem játszott jól, mintha egy kicsit fáradt lett volna. Pogány szorgalma viszont tetszett. Csongrádi kivételével a Videoton középpályásai (Kiss és Palkovics) kifejezetten rosszul passzolnak. Sok támadás hiúsult meg pontatlanságukon, és többek között ez is egyik oka volt a Videoton vereségének.