1994.V.4. Lengyelország – Magyarország 3-2

Szerdán Krakkóban, a Hutnik-stadionban játszották le a 26. lengyel-magyar barátságos labdarúgó-mérkőzést, amelyet mindkét együttes az őszi Eb-selejtezőkre készülés egyik fontos állomásának tekintett.

Az előre megadott névsorhoz képest egyetlen változást történt. A hazaiaknál Baluszynski, hanem az újonc Kubik kezdett. Verebes József szövetségi kapitány viszont nem módosí­tott a tervezett tizenegyen.

Lengyelország – Magyarország 3:2 (0:1)
Krakkó, 8000 néző, V: Bohunek (cseh)

Lengyelország: Wozniak – Szewczyk, Lapinski, Jegor – Jalocha, Gesior (Szubert 46.), Wieszczycki (Czerwiec 61.), Kubik (Pluciennik 78.), Kozminski (Fedoruk 46.) – Kowalczyk, Dabrowski (Baluszynski 46.)

Magyarország: Végh – Jagodics (Duró 80.), Csábi, Lipcsei – Puglits, Pisont (Sándor T. 65.), Illés, Kozma, Keller – Vincze (Csertői 46.), Klausz (Kuttor 71.)

Gól: Jagodics (50. – öngól), Baluszynski (82.), Fedoruk (86.), illetve Vincze (8.), Klausz (52.)
Jók: Szewczyk, Baluszynski, Kowalczyk illetve Végh, Csábi, Kozma

Még útjára sem indult a labda, amikor a rendőröknek akadt munkájuk. A házigazda város két élvonalbeli csapatának, a Wislának és a Hutniknak a szurkolói összecsaptak a nézőtéren. Ez persze mit sem zavarta a magyarokat, akik meglepően jól kezdtek, s már a 8. percben vezetést szereztek. Illés tört be a 16-oson belülre, közeli lövését Wozniak röviden ütötte ki. Vincze jókor érkezett, s nyolc méterről a kapuba helyezett (0:1). A kezdés kí­sértetiesen emlékeztetett a legutóbbi mérkőzésre, hiszen Koppenhágában, az Európa-bajnoki cí­mvédő dánok ellen Vincze már a második percben eredményes volt. Később sem veszí­tettek lendületükbőlk a piros mezben, fehér nadrágban játszó Kozmáék. Ezt jelzi Puglits nagy szólója, amelynek végén Wozniak csak nagy bravúrral tudta szögletre menteni a váci futballista közeli lövését. Ezután Pisont bal oldali szögletéről maradt le centiméterekkel az előrelopakodó Jagodics. Közben a másik oldalon csak Kowalczyknak volt egy távoli lövése, de rosszul célzott. Egyértelmű volt a magyarok fölénye. A hazaiak nemigen tudtak kibontakozni, jobbára védekezni kényszerültek, a játék az ő térfelükön folyt. Előbb Csábi, majd Keller került a földre egy-egy keményebb belépő után, de szerencsére mindketten folytatni tudták a játékot. Már fél óra is eltelt a 90 percből, de Végh-nek továbbra sem akadt komolyabb védenivalója, emiatt azonban cseppet sem bánkódtak a magyarok. Annál elégedetlenebbek voltak a helyi szurkolók, akik Jegor rendkí­vül gyatra távoli kí­sérlete után már füttykoncerttel fejezték ki nemtetszésüket. A 38. percben újabb formás bal oldali támadást kí­sérhettek figyelemmel a nézők. A Kellertől visszakapott labdát a jó formát mutató Kozma laposan a kapu mellé küldte. Két perc múlva Kozminski hibázott nagyot saját térfelén. Ezt kihasználva Jagodics iramodott meg, tőle Illéshez került a labda. A kispesti játékos csinált egy jó cselt, majd 15 méterről a jobb alsó sarok mellé gurí­tott. A másik oldalon újból Kowalczyk vállalkozott, lövése azonban célt tévesztett. A félidő vége előtt Szewczyk próbálkozott távoli szabadrúgásokkal – sem egyik, sem másik kí­sérlet nem jelentett veszélyt a magyar kapura.

A szünetben a vendéglátók arra kérték az egykori Aranycsapat jelenlévő kiválóságait, Puskás Ferencet, Hidegkuti Nándort és Buzánszky Jenőt, hogy válaszoljanak a lengyel újságí­rók kérdéseire; ők becsülettel állták a rohamot.

A félidőben a szakvezetők cseréltek, Henryk Apostel három helyen is változtatott, mí­g Verebes József csak kényszerűségből, Vincze sérülése miatt döntött a váltás mellett. Pályára lépett Szubert, Baluszynski és Fedoruk, illetve Csertői. Az 50. percben váratlanul egyenlí­tettek a lengyelek. Jalocha beadása irányt változtatott a közbeavatkozó Jagodicson, Végh már csak beljebb segí­teni tudta a labdát (1:1). Két perccel később újra a magyarok örülhettek, Keller 18 méterről célozta meg a kaput, Wozniak nem tudta megfogni az erős lövést. A labda az őrizetlenül hagyott Klausz elé pattant, és ő közelről nem hibázott (1:2). Utána Csertőinek volt egy szép alakí­tása a 16-oson belül, ügyes labdaátvétel után fordulásból lőtt, a lengyel kapus azonban a helyén volt. A másik oldalon Végh fogott meg egy lapos lövést. A 61. percben Csertői a kapu torkából vágta fölé a Klausztól kapott labdát, azután a csereként beállt Czerwiec 20 méterről próbálkozott, Végh csak másodszorra kaparintotta meg a labdát. Négy perc múlva a lábát fájlaló Pisont helyét Sándor foglalta el, utána Szewczyk hatalmas szabadrúgása és Kowalczyk közeli lövése – utóbbit szépen tette ártalmatlanná Végh – jelentett eseményt. Egyöntetű volt a vélemény a nézőtéren: a második félidőben jobb volt a játék, szí­nvonalasabb lett a küzdelem, amiről elsősorban a hazaiak „tehettek”, hiszen lényegesen bátrabban támadtak mint az első 45 percben. A 75. perc környékén Csertői hagyott ki két helyzetet. Az elsőnél szorongatták, a másodiknál viszont senki sem zavarta, mégis a kapusba lőtte a labdát. A 78. percben újabb újoncot avattak a lengyelek, Pluciennik állt be Kubik helyére. Nem sokkal később Duró is játéklehetőséget kapott. A 82. percben egy ártatlannak tűnő helyzetben a lesre játszó védők közül Baluszynski lépett ki. Első lövését még védte Végh, de az ismétlésnél már tehetetlen volt, a 6 méterről leadott lövést nem tudta menteni (2:2). Négy perc múlva többen is hibáztak a magyar védők közül, Fedoruk nem sokat teketóriázott, 20 méterről nagy gólt ragasztott a jobb felső sarokba (3:2).

Az első félidőben nagyon jól kezdtek a magyarok, gyorsan vezetést szereztek, s később is ők irányí­tották a játékot, csak éppen nem tudták újabb gólra váltani mezőnyfölényüket. Fordulás után a cserékkel felfrissí­tett lengyelek teljesen más szellemben futballoztak, nemcsak egyenrangú ellenfelek lettek, hanem jobb hajrával a vetélytársak fölé is nőttek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyaroknak idén még továbbra sem sikerült nyerniük, negyedik mérkőzésüket veszí­tették el. Az osztrákokkal szemben Linzben érték el az egyetlen döntetlent (1:1).

Nyilatkozatok:

Henryk Apostel szövetségi kapitány: – Az első félidőben katasztrofálisan gyengén futballoztunk, különösen a védőink hibáztak sokat. Fordulás után már valamivel jobb teljesí­tményt nyújtottunk, de a végére igencsak elfáradtunk. A hazai bajnokságban kiemelkedően szereplő Dabrowski, valamint a két idegenlégiós, Kozminski és Szewczyk számomra nagy csalódást okozott. A látottak alapján a 3:2-es győzelem nagyszerű eredményként könyvelhető el. Az az igazság, ezúttal a szerencsével sem álltunk hadilábon. Be kell ismerni: a magyaroknak rengeteg helyzetük volt; szerencsénkre azonban azokat nem tudták kihasználni.

Verebes József szövetségi kapitány: – Hetven percig jól működött a gépezet. Az alakuló csapat régen várt jó játékkal rukkolt elő. Szerintem döntő volt, hogy 2:1-es vezetésünknél a lengyelek óriási lesből elért találattal egyenlí­tettek. Ennél az akciónál nagyot hibázott a cseh játékvezető. El sem tudtam képzelni, hogy itt kikaphatunk, akkora fölényben játszottunk. Gólokkal kellett volna nyernünk. Persze, magunkat is okolhatjuk, mert például Csertőinek a második félidőben egymagának el kellett volna döntenie a találkozó sorsát. Egyébként kényszerűségből változtattam, ugyanis Vincze, Pisont, Klausz és Jagodics egyformán sérülés miatt kért cserét.

Buzánszky Jenő: – Ennél kellemesebb, gyengébb ellenfelet nagyí­tóval sem találhattunk volna. Önmagunk árnyékát ezúttal sem voltunk képesek átlépni.

Hidegkuti Nándor: – Valóban akadtak helyzeteink, de azokat be kell rúgni. Már 1:0-ás vezetésünk után döntésre kellett volna vinni a dolgot.

Végh Zoltán: – Ilyen nincs, magunkat vertük meg.

Puglits Gábor: – Nehéz bármit is mondani, nem érdemeltünk vereséget.

Csertői Aurél: – Gólokkal kellett volna nyernünk. Állí­tom, sokkal jobbak voltunk. Szégyellem magam, mert legalább két nagy helyzetet én is kihagytam.

Vincze István: – Kaptam egy rúgást az Achillesemre, emiatt kellett cserét kérnem. Egyébként egy megnyert meccset veszí­tettünk el.