A 19. Kupaderbi előtt

W_MK-ftc-uteFerencváros-Újpesti Dózsa 20:8. Ha valaki most arra gondol, hogy egy régi, és igazi rangadónak számí­tó ví­zilabda mérkőzés eredményét közöltük, az téved. Az eredmény annak is túlzó lenne, hiszen a régmúltban mindkét csapatban olyan kiválóságok játszottak egymás ellen mint Szí­vós, Ambrus, Gyöngyösi, Benedek, Vincze és Kásás. A további találgatásokat megelőzendő, elég a cí­mre nézni és arra gondolni, hogy szerda milyen mérkőzést is rendeznek a Puskás Stadionban. A Fradi történetét jól ismerő tudják, hogy bár 1933-ban volt egy „közte mócsingos”, 11:1-s győzelmünk, de ennél jobban még mi sem győztük le a lilákat. Mivel a 20-s szám biztosan ismerősen cseng zöld-fehér szí­vünknek, í­gy nem nehéz kitalálni, hogy a 20:8, a két csapat magyar kupagyőzelmi arányát mutatja. Ehhez ha még hozzávesszük azt a statisztikai adatot, hogy a két csapat eddigi 18 magyar kupa mérkőzéséből a Fradi nyert meg 11-t, elsöprőnek látszó 52:28-s gólaránnyal, akkor talán nyugodtan hátra is dőlhetnénk a széken és kezünkben egy finom nedűt tartalmazó üveggel dúdolhatnánk a Fradi indulót. De tudjuk jól, a számok bár makacs dolgok és a múltban mindig is a valóságot tükrözik, de ha el is hisszük, hogy azok minden gondolkodás nélkül a jelenre is ráhúzhatok, akkor könnyen csalódhatunk.

Az persze érdekes, hogy a két csapat eddig 262 mérkőzéséből csak 18 alkalommal mérkőztünk meg egymással a Magyar Kupa küzdelmei során. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy ebből csak három alkalommal volt Fradi-Dózsa kupadöntő, akkor bár a két csapat több mint száz éves múltra tekint vissza, de ebből a közös kupamúltunk elég „soványnak” minősí­thető. Mivel ebből a soványságból is mi jöttünk ki jobban, í­gy természetesen kellemes feladat hárult szerkesztőségünkre amikor is összeszedtünk a kupaderbiket.

Kezdjük a szí­vünkhöz közelebbiekkel, a döntőkhöz. Az első közös kupaderbihez 91 évet kell visszarepülnünk. 1922-ben megismételt mérkőzésen dőlt el a kupa sorsa. Az első találkozó 2:2-s döntetlenje után a Hungária körúton, 8 ezer néző előtt, Wagner góljával nyertük meg. A döntő előtt általános volt a vélemény, hogy az UTE nyeri a meccset, mert a Fradi négy legjobb játékosát (Pataki, Blum, Schwarz és Szabó – legendás nevek!) nélkülöznie kellett. De más a hit és más a valóság, mondja a régi bölcselet, mely 1922-ben is beigazolódott és a tartalékos Fradi megnyerte a kupát, mely a klub második győzelmet volt (az elsőt 1913-ban szereztük).

A következő Újpest elleni kupadöntőre 1927. június 16-án került sor. Ezen már nem kellett megismételni a döntőt, Turay duplájával melyhez Bukovi „társult”, 3:0-ra vertük a lilákat, egy „izgalmas és elkeseredett küzdelmet hozó, túlfűtött hangulatú” (Nemzeti Sport) mérkőzésen. A döntő külön érdekessége, hogy ezen a találkozón lépett utoljára tétmérkőzésen pályára a magyar labdarúgás „hőskorának” legendája, Schlosser Imre. „Slózi” akkor már 38 éves volt, és 1926-ban az osztrák Wiener AC-től érkezett vissza oda, ahol a pályafutásának kezdeti nagy sikereit (7 bajnoki cí­m) elérte, a Ferencvároshoz.

A következő, és egyben az utolsó Fradi-Újpest kupadöntőt egyik csapat sem fogja elfeledni soha: 1933. május 25. Rejtő Jenő zseniális Piszkos Fredjéből ismerjük Búzgó Mócsingot (akit létező személyről mintázott az í­ró), de arra nem nagyon találtam utalást, hogy a „közte mócsing” jelzőt ki is találta fel. Arra még jól emlékszem, hogy fiatal koromban, a ping-pong asztal mellett használtuk ezt a kissé (vagy talán nagyon is) gúnyos jelzőt, ha valakit 10 közte eredménnyel vertünk. Ez főleg 11:1-nél volt nagyon fájdalmas, természetesen a vesztesnek. Ahogy 1933-ban az Újpestnek. Ráadásul akkor nem is ping-pong meccset játszottak, hanem labdarúgó mérkőzést. Egy kupadöntőbenn 11:1-re kikapni, már több mint mócsing, amit nem is kutyák ettek meg, hanem az Újpest szenvedett el. „A Ferencváros Sárosi fölényes centerjátékával lehengerelte az Újpest csapatát” – adta hí­rül kí­méletlenül vastagon szedve, óriási betűkkel a másnapi Nemzeti Sport. Mélyen és fájdalmasan hasí­thatott az újpestiek szí­vébe, hiszen ilyen megalázó vereségre ők sem számí­tottak.

A két csapat magyar kupadöntős múltja ezzel véget is ért. Háromból három a Fradinak – nem rossz arány. Azóta már 80 év eltelt és az idei szezon „véletlenjének” köszönhetően továbbra is az 1933-s döntő lesz az utolsó a sorban. A sorsolás szeszélye elég hamar összesorsolta a két csapatot, melyből az egyiknek „buknia” kell. Ez a fajta szeszély is ritkán találkozott az elmúlt évtizedekben. A döntőkön kí­vül is csak 14 alkalommal találkoztunk a lilákkal magyar kupamérkőzésen. Bár a győzelmi arány itt is sokkal kedvezőbb a Fradi számára, de talán jobb lesz minél hamarabb túlesni a kellemetlen részen és a győzelmek előtt megemlí­teni azt a számunka nem éppen kellemes adatot, mely szerint az utolsó négy párharcból a lilák kerültek ki továbbjutóként (a győztes szót nem szí­vesen emlí­tem).

A rendszerváltás után négy kií­rásban csaptunk össze, és mindig az Újpest jutott tovább. 1992-ben két mérkőzésen (1:1, 0:1), 1998-ban (1:3), 2000-ben (0:2) és 2001-ben (1:1 – büntetőkkel) is a lilák álltak az utunkba. Érdekesség, hogy az 1991-ben és 2001-ben a kupát is megnyerte az Újpest. Az utóbbi a lilák utolsó kupagyőzelme volt, a Fradié meg 2004-ben. 2005-ben is bejutottunk a döntőbe, de azt egy „tragikus” mérkőzésen vesztettük el a Sopron ellenében (az eredményt le sem akarom í­rni).

A 14 nem döntős kupaderbiből zöld-fehér hitünk néhányra előszeretettel emlékezik.

A háború árnyékában, 1944. június 18-án az Üllői úton vertük a lilákat 5:2-re. A mérkőzés elsősorban a kor két legnagyobb csillagának, Sárosinak és Zsengellérnak a „csatájáról” szólt, amit végül is a Fradi legendás „Gyurkája” nyert meg. 1966. november 16-án a Megyeri úton nyertünk 6:3-ra, Szőke Pista kiváló játékával. A villámgyors szélső mindig is az elfutásairól és mértani pontosságú beadásairól volt hí­res, de ezen a találkozó olyan góllövő cipőt húzott fel, amit soha nem fog feledni. Négy gólt lőtt, ezzel beállí­totta Takács II. kupaderbis csúcsát, aki az 1933-s „mócsingos” találkozón szerzett négy gólt.

A Puskás Ferenc Stadionban (Népstadion) eddig csak egyszer találkozott a két csapat kupamérkőzésen 1978. augusztus 19-én. Annak ellenére, hogy a mérkőzés esélyese a kor „Mágikus Újpestje” volt (a hetvenes években 8 bajnokságot nyertek), de a Bálint által irányí­tott hátvédsornak sikerült megállí­tani a bajnokságban közel száz gólt szerző Fazekas, Törőcsik, Tóth A. Fekete csatársort. A hátvédsorunk mellett Nyilasi, Ebedli és Szokolai is remekül játszott. Nyertünk 3:2-re, bejutva a döntőbe amit végül is egy emlékezetes, hosszabbí­tásos találkozón nyertünk meg 4:2-re úgy, hogy a Pécs már vezetett 2:0-ra és Nyilasit az 55. percben kiállí­totta Pádár (a nevét soha nem foglaltuk keretbe).

Ahogy már í­rtam, a Ferencváros és az Újpesti Dózsa közös múltja 108 éves, de a honi első számú kupatalálkozón csak 18 alkalommal találkoztak egymással.

201314_MK_Ujpest

A Fradiból Kohut és Takács I. játszott legtöbbször (6) MK-meccset az Újpest ellen, és Takács II. szerezte a legtöbb gólt (6).

Szerdán a 19. kupaderbi következik. Reményeink szerint megszakad az 1992 óta tartó rossz sorozat és nyerni tudunk. Minden csapat ellen jó érzés győzelmet ünnepelni, de a Dózsa ellen mindig sokkal többet jelent.

Ráadásul 10 év telt el az utolsó Magyar Kupa-győzelmünk óta – ezen is jó lenne változtatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories