A megszállott
Az egyik ferencvárosi legenda mondta néhány hete, hangjában némi rossz érzéssel, hogy az ifjú pályakezdő edzőkollégáknak érdemes volna tanulmányozniuk Ricardo Moniz munkastílusát. Mert nem úgy van az, tette hozzá, hogy kimegy a pályára a szakmáját még csak kóstolgató tréner, aztán lenyomja, ledarálja egy óra húsz perc alatt az egészet, s közben ücsörög a kispadon, onnan osztja az észt és az utasításokat. Ricardo Moniz, ahogy mondani szokták, felkavarta az állóvizet. Magam nem vagyok különösebben híve a külföldi edzők idehozatalának, járt már nálunk megannyi nevesincs szaki, aki csak nagyobbá tette a magyar klubokban uralkodó káoszt.
A Fradi holland trénere egyelőre bomba igazolásnak tűnik.
Sokan mondják, Ricardo Moniz hajnaltól lámpaoltásig kint van a pályán, szinte megszállottan készül az edzésekre, a meccsekre, az újabb és újabb feladatokra. Mondhatnánk erre, ez a dolga. Csakhogy hozzáállás kérdése az egész. Ha az ifjú magyar edzőjelölt megelégszik a kötelező penzummal, hogy aztán rohanjon haza a családjához, a plázába vagy a kisközértbe kutyakajáért, igenis becsüljük meg, ha valaki az életét is a futballnak szenteli. Történetesen a magyar futballnak – esetünkben a Ferencvárosnak. A holland szakember átalakította a zöld-fehérek játékát.
A Fradi futballistái duzzadnak az erőtől, ha történetesen újra megrendeznék a lóversenypályán az egykor abszurdnak tűnő, futballistáknak kiírt futóversenyt, nagyvalószínűséggel ott lennének az élbolyban. De a Ferencváros nemcsak fut, rohan, hanem olykor már futballozik is. Veszélyesen, lendületesen. Ebben különösen a Hollandiában már kézlegyintéssel elintézett Julian Jenner jár az élen. Ricardo Moniznak óriási előnye a hazai kollégákkal szemben, hogy ő Európában szinte bárhol rámutathat egy játékosra: Jennerre, Besicre, Ionescura, Bönigre – mert jól ismeri őket. Aztán már csak csapatot kell faragnia belőlük.
Ifjú magyar edzőkollégák! Lehet utánacsinálni!
(Sinkovics Gábor, Nemzeti Sport – 2012.11.12.)
Józsei, itt nem Sinkovics a lényeg, hanem a Mester. Az első perctől szimpatikus benne, hogy az összes (szinte összes) külföldi trénerrel ellentétben semmi nagyképúség, pöffeszkedés nincs benne. Lásd: Sousa, Davidson, ten Cate, a Vasas nevesincs digó edzői stb. Ricardoban már az becsülendő, hogy tudja, milyen nagymultú, legendás klubhoz érkezett, MEGBECSÜLI, hogy ITT dolgozhat. Én sem vagyok híve feltétlenül a külföldieknek, csak ha jobbak, mert ez a világ ilyen. Moniz mester (és az általa idehozottak) hozzáállása nálam megüti a Fradista kritériumot: nem lehet minden meccsen győzni, de minden meccsen meg kell „dögleni”, mindent meg kell tenni a győzelemért, a Fradi-család kollektív örömünnepéért. Ja, és Moniznak fontos, hogy a közönség, a Fradi-tábor (melyet egyedülállónak titulált nemzetközi mércével is), boldog legyen, jól szórakozzon. Hát ezért szurkolok neki, érjen el áttörést.
korrekt, de mondott ő már rólunk mást is…