Amsel Ignác
Az FTC első klasszis, válogatott kapuvédője erős fizikumú, gyors mozgású és vakmerő őre volt a hálónak. Nagyszerű ütemérzékével, jól időzített kifutásaival és pompás helyezkedésével szinte vonzotta a labdát. Ezért a tulajdonságáért kapta kortársaitól a „Pók” becenevet.
Amsel a KAC ifi csapatában kezdte pályafutását, majd 1921-ben a Kispest vendégszereplése alkalmával Békéscsabán maradt és ott az Előre kapuját védte. A magyar labdarúgás történetében Ő az első vidéki játékos aki bekerült a válogatottba. Amsel Ignác a lengyelek elleni találkozón a II. félidőben Zsák helyett védett.
1922 tavaszán visszaköltözött Budapestre, és az FTC-be igazolt. Először az FTC – Aarhus Húsvéti Kupa nemzetközi meccsen akarták szerepeltetni, de a féléves átigazolási időből még 3 nap hiányzott. A magyar szövetségben ezt külön kérvényre sem engedélyezték (a dánoktól védhetett volna…). A bemutatkozás így a Rapid elleni (2-0) mérkőzésre maradt.
1924 augusztusában, a Fradi Bécsben 3-0-ra győzött a Simmering ellen. Egy erős lövés védése után az osztrák sajtó áradozott a ferencvárosi kapusról:
Az FTC-nek a győzelmet elsősorban Amsel szerezte meg. A bécsi publikum állandó ünneplésben részesítette.
Szigeti Imre, a csapat vezetője így beszélt róla:
Amsel és edzője: Potya
– Nem találok szavakat Amsel nagyszerű védéseinek jellemzésére. Az egész közönség szinte extázisban ünnepelte…
Sajnos nem sokáig – az ANGYAL „elszállt”. (Azért volt még ez a beceneve is, mert egy találkozón az egyik szurkoló így kiáltott fel: – Ez az Amsel Náci úgy véd, mint egy angyal! A kijelentést többen hallották és átvették, ezért így is becézték. Sőt, amikor névmagyarosítási hullám volt – egyértelmű volt, hogy az Angyal nevet kapja.)
1925-ben profi lett és Olaszországba (Anconitana Ancona) távozott. Csak 1927. április 6-án tért vissza az Üllői útra, ahol még évekig ünnepelt kapusunk volt. KK döntőn is védett, az olimpiai bajnok Uruguayt legyőző csapat egyik legjobbja volt, és a 100 százalékos sikerben is aktív része volt (10 mérkőzésen lépett pályára és 8 gólt kapott).
1933 márciusában a Bocskai elleni 3-1-es sikerrel végződött magyar kupa mérkőzésen búcsúzott az első csapattól.
Amsel véd
Ami pedig válogatottságát illeti, a nemzeti tizenegyben ő volt az első ferencvárosi kapus, aki 11-est védett! 1923. május 6.-án Ausztria 1-0-ra győzte le a magyar nemzeti tizenegyet Bécsben. Az egyik lap ezt írta róla:
Nincs napjainkban kapus Európában, aki ne öt-hat gólt kapott volna!
Amsel hibátlanul védett, tökéletesen biztoskezű, energikus kapusnak bizonyult. Az első félidőben Swatosch tizenegyesét tette nagy bravúrral ártalmatlanná, majd a második félidőben ugyancsak az ő bombaszerű saroklövését védte olyan önfeláldozással, hogy a közönség percekig tapsolta. Ez a védés volt az egész mérkőzésnek a legszebb momentuma.
Amsel visszavonulása után is az Üllői úton maradt, a fiatalokkal, az utánpótlással foglalkozott: no és nagy kezeivel a masszőrködés is hatékonynak bizonyult.
1937-től Braziliában élt, és nyolc éven át edzősködött különböző sao-paulo-i csapatoknál. 1945 után brazil és argentin csapatoknál volt gyúró.
Úgy volt, hogy az FTC 75. születésnapjára hazatér látogatóba, de sajnos halálhíréről értesülhettünk.
(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás írásainak felhasználásával)
Kispufi, jövőre, a brazil-magyar döntő előtt az MLSZ és az FTC vezérkara megkoszorúzza Náci bácsi sírját Rióban, rá 2 évre a 10 magyar aranyérmes ugyancsak. Egyébként tényleg klasszis kapus lehetett a maga korában, az idézett újságcikkek szerint. Az akkori újságíróknak is megvolt a maguk mércéje, az addig látott teljesítmények alapján. Az persze évtizedeken át természetes volt, hogy ha valaki bekerülhetett a magyar válogatottba, az azt jelentette, hogy a posztján Európa legjobbjai közé tartozik.
Az első nagy kapuslegendánk, ő sem feledhető sosem! Tudtommal Rióban halt meg, ott is nyugszik, remélhetőleg lesz, akinek eszébe jut három és fél múlva az olimpián – vagy adná Isten, hogy jövőre, a vébén…