Az FTC bűne

Az FTC két egymást követő veresége a legfontosabb eseménye a legutóbbi időben a footballpályákon, a játék terén történt. A négy pont veszteség következtében felülkerekedett örökös riválisa, az MTK és az őszi szezonban a vezetést, valószí­nűleg nem is engedi már ki a kezéből. De ennél fontosabb az, hogy az FTC óriási túlsúlyának csökkenésével a bajnokság kérdése egészen nyí­lttá lett és azokat a csapatokat is győzelmi esélyhez juttatta, a melyek eddig ebből a szempontból nem jöhettek komolyan számí­tásba. A lehetséges és valószí­nű kombinációk száma ezzel nagy mértékben megnövekedett, a mi az egész bajnokság lefolyását sokkal érdekesebbé, izgalmasabbá teszi és a közönség érdeklődése szempontjából bizonyára újabb vonzó momentumot jelent. Az általános érdek szempontjából okjektive í­télte meg a helyzetet, az FTC pozí­ciójának hanyatlása tehát éppenséggel nem jelent hátrányos és sajnálatos eseményt, sót uj ambí­cióknak nyit érvényesülési teret és a régit is fokozott erőkifejtésre sarkalja s í­gy sportszerű vetélkedés újabb örvendetes folyamatát indí­tja meg.

De az FTC hí­veinek szempontjából sem kell túlságosan tragikusnak venni a történteket. Elvégre szinte emberfölötti feladat hosszú éveken megőrizni a legjobb csapat cí­mét és sikerrel visszaverni minden, pozí­ciója ellen szünet nélkül intézett támadást. Minden csapatnak vannak jó és rossz napjai, minden csapat formája állandó hullámzásnak van alávetve, de ő neki mindig résen kellett állani, mindig jobbat nyújtania ellenfeleinél. Minden csapatnak legfőbb ambí­cióját alkotja az FTC legyőzése, erre készül, erre koncentrálja erőit, nem veszit, ha nem is sikerül a kí­sérlet, de a legnagyobbat nyeri, ha siker koronázza támadását. Neki pedig mindig fel kellett venni a harcot, akár volt kedve hozzá, akár nem, állandóan a legnagyobb energia kifejtésre kellett készen állania, minden mérkőzésen sokat veszthetett, de ha győzött, csak természetesnek találta mindenki.

Egészen más szempont az, a mi az FTC formahanyatlásának általános érdekességet ad és oly momentumokat vet felszí­nre, a melyekkel az egyetemes sportérdekre való tekintettel foglalkozni kell. Rendkí­vül tanulságos annak megfigyelése, hogy a footballsportunk vezető egylete mily módon iparkodik a hanyatlást ellensúlyozni és csapatának gyenge vagy gyengévé vált pontjait megerősí­teni. Első pillanatra oly természetesnek látszik, hogy a tartalékcsapatból és óriási ifjúsági gárdájából pótolja ilyenkor egy ily hatalmas és a footballt intenziven kultiváló egylet a veszteséget Sajnos, azonban mindebből a helyes rendszerből semmit sem láttunk. E helyett csökönyösen a régi emberek össze-vissza cserélgetésével, már a csapatból kitett játékosok reaktiválásával kí­sérletezik, főreménye azonban nyilvánvalóan azokban a játékosokban van, a kik — más egyesületek csapatában játszanak. Egy olyan egyesületnél, a mely a játékos nevelés minden feltételével szinte ideális mértékben rendelkezik, igazán érthetetlenül hangzik, hogy évek során egyetlen megfelelő tartalékot nem nevelt magának. A dolognak az a látszata, hogy tanulni nem szivesen mennek a játékosok az FTC-be, inkább csak már kész tudásukat érvényesiteni.

Ez a tünet egyébként általánosan észlelhető a nagy egyleteknél. Játékos neveléssel nem szí­vesen foglalkoznak, ezt végezzék el a kicsinyek, keserves küzködéssel és folytonos deficitekkel. Ha ott megtanult játszani és kiválik a sok közül, akkor jöhet a nagy egyesületbe és segí­thet pontokat és pénzt keresni.

A fáradtságot, a mely a játékos neveléshez szükséges volna és a melynek eredménye csak lassan jelentkezik és biztosra nem vehető, inkább ott fejtik ki, a hol gyorsabb sikerre lehet számí­tani. Oly előmunkálatokra használják azt fel, a melyeknek sikere biztosan jelentkezik — december 1. és 15. között az átigazolási kérelmek formájában.

(Sporthí­rlap, 1913. november 17.)