Az „örökzöld” Rudas Ferenc

Rudas Ferenc

Rudas Ferenc

Kevés olyan ember él manapság hazánkban, akinek az élete, pályafutása szorosabban fonódik össze a Ferencvárossal, mint Rudas Ferencé. Ezért nyugodtan azt is í­rhatnánk, hogy Rudas Ferenc(város).

Ahogy arról már a honlapunkon beszámoltunk, nemrég köszöntöttük 87. születésnapja alkalmából Rudas Ferencet. 1921. július 6-án született Budapesten, igaz nem a Ferencvárosban, de majdnem ott, az Üllői út másik oldalán. Iskolai tanulmányait viszont már többnyire a IX. kerületben végezte, a Mester utcai Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizett.

1934-ben a lakásukhoz közeleső pályán, a KTC-ben (Kőbányai Torna Club) kezdett el futballozni, majd a Kőbányai Törekvésbe igazolt át. 1938-tól lett a Fradi-ifi játékosa. 1941. november 23-án játszotta az első bajnoki meccsét a felnőtt első csapatban, a Salgótarjáni BTC ellen 6:0-s győzelem végződött találkozón góllal mutatkozott be. 1941 és 1954 között összesen 363 mérkőzésen szerepelt zöld-fehérben, ebből 276 bajnoki volt. Ő is azon fradisták közé tartozik, akik – az élvonalban – csak a Fradiban játszottak! Jobbhátvédként 35 gól szerzett. A kitűnő felépí­tésű, technikai felkészültségű, villámgyors labdarúgó a szurkolók egyik kedvence volt, akit felfutásai, beadásai, bombaerős kapuralövései tettek hí­ressé. Hogyan is alakult ki ez a „felfutó jobbhátvéd” poszt?

– Pályafutásomat – elsősorban az átlagosnál jóval nagyobb gyorsaságom miatt – jobbszélsőként kezdtem. Tulajdonképpen véletlenül lettem jobbhátvéd, mert egy edzőmeccsen az edzőm a kijelölt játékos késése miatt állí­tott erre a posztra. Azután ott ragadtam. A bőrszeges stoplis cipőben 11,2 másodperc alatt futottam a 100 métert, de ami a futballban lényeges, a kezdőgyorsaságom volt kiemelkedő. Ezt a tulajdonságomat fejlesztettem, mert ma is állí­tom, hogy nem kell feltétlenül zseninek születni ahhoz, hogy valaki jó játékos legyen, csak azt az egy-két kiemelkedő képességét kell nagy szorgalommal fejlesztenie.

A szorgalmas munkához eredmények is párosultak. Az 1948/49. évi bajnokság győztes csapatának egyik meghatározó alakja és csapatkapitánya volt. Emellett háromszor kupagyőztesként ünnepelhetett (1941/42, 1942/43, 1943/44).

1943 és 1949 között 23 mérkőzésen szerepelt Magyarország válogatottjában, 3 gólt szerzett. 1943. június 6-án a magyar-bolgár 4:2-es győzelemmel végződött meccsen mutatkozott be, az utolsó mérkőzése 1949. november 20-án a magyar-svéd volt, 5:0-ra győztünk. Emlékezetes volt számára a háború utáni első válogatott összecsapás is 1945. augusztus 19-én az osztrákok ellen az Üllői úton, amelyen 11-esből lőtt góljával és Zsengellér találatával 2:0-ra diadalmaskodtunk a „sógorok” felett.

Meddig juthatott volna a válogatottak örök ranglistáján, ha nincsenek háborús évek (1944-ben nem volt, 1945-ben és 1946-ban pedig csak 3-3 válogatott mérkőzés volt)? Európa legjobb hátvédjei között emlegették, ezt bizonyí­tja az is, hogy Puskás mellett ő volt a másik magyar, akit 1947-ben meghí­vtak az Anglia ellen szereplő Európa válogatottba. Erre a szereplésre azonban nem kerülhetett sor, a szövetség nem engedte, ugyanis ugyanazon a napon volt Torinóban az olasz-magyar mérkőzés (Olaszország győzött 3:2-re). Lehetséges, hogy az Aranycsapat összeállí­tásában Rudas Ferenc követte volna Grosics Gyulát, ha 1950. március 19-én, azaz 29 éves korában, ereje teljében, nem törik el a lába? Valószí­nűleg. Az utód, Buzánszky Jenő szerint is pazar futballista volt.

A sí­pcsonttörés balszerencsés körülmények között, a Postás elleni bajnoki meccsen történt. Az ellenfél fürge balszélsője, Óvári – egyes krónikások szerint – lesről futott el. Rudas Ferenc üldözőbe vette, és amikor becsúszó szereléssel menteni próbált, akkor vetődött rá a lábára saját kapusa, Henni Géza. A hatalmas reccsenés, amely a lelátón is hallható volt, egy nagyon í­géretes karriert tört ketté. A sérülésből felgyógyulva Rudas már sohasem tudta visszanyerni régi formáját, mert a lába nem gyógyult meg tökéletesen.

1950-ben azonban nem csak a sérülés okozott Rudas Ferencnek fájdalmat, hanem az is, hogy szeretett csapatát a „politika” szétszedte, megnyirbálta, törött lábbal, otthon fekve nem tudott ellene semmit sem tenni. Kocsis, Budai, Czibor, Deák és Henni távozása már sokszor – és sokféleképpen – leí­rt történet. Rudas Ferenc igazi fradistaként hű maradt az újonnan alakuló csapathoz, az ÉDOSZ és a Kinizsi mezt is kénytelen volt viselni. Nemcsak ő, hanem a Fradi-tábor is nagyon várta a visszatérést. Többszöri játék, próbálkozás, szenvedés után végül 1954-ben vonult vissza. Ehhez a döntéséhez a sérülés nyomain túl az is hozzájárult, hogy a karácsonyi közös vacsorán – 20 esztendő után – közölték vele, nem tartanak rá igényt.

– Elkeseredettségemet fokozta az is, hogy az akkor tervezett, de azután meghiúsult mexikói túrára „jutalomból” csak úgy vittek volna ki, ha szertárosi feladatokat (például cipőpucolás) vállalok el a csapat mellett. Ez az „ajánlat” már túl sok volt… Pedig milyen szép lett volna az 1947-es mexikói túrát megismételni, amelyen – talán kevesebben tudják – kölcsönjátékosként Puskás, Szusza és az akkor még honvédos Mészáros Dodó is zöld-fehérbe öltözött. Fájdalmas volt a búcsú, de ha elölről kezdhetném az életem, akkor is ugyaní­gy cselekednék, az Üllői úton kötnék ki.

1964 körül szóba került, hogy szakosztályvezetőként visszatér a csapathoz. Nem ő kí­nálkozott erre a posztra, hanem őt keresték meg. Igent mondott, de azután nagy csend következett… Rudas Ferencnek a labdarúgáson kí­vül van még egy szerelme, a vendéglátás. Polgár Gyulától, „Drumitól”, aki szintén sokszoros válogatott Fradi játékos volt, 1945 tavaszán vette át az Üllői úti Fradi vendéglőt, ami az 1952. évi államosí­tásig Rudas Vendéglő néven üzemelt.

– Az edzői oklevél mellett megszereztem a mesterlevelet is a vendéglátó szakmában. Nagyon jól ment a vendéglő, amelyet szüleim segí­tségével üzemeltettem. Ezért is szomorú látni, hogy már hat éve zárva van. Micsoda lehetőség áll kihasználatlanul! A vendéglő államosí­tásával a felette levő lakást is el kellett hagynunk. Ekkor költöztem el a Ferencvárosból, és azóta élek a II. kerületben, a Gábor Áron utcában.

A Gábor Áron utca ugyan nem zöld-fehér, de zöldövezetben van. Rudas Ferenc lakása pedig egy igazi Fradi-múzeum. Itt él feleségével csendben, békében, sok-sok régi és új emlék között. A sérelmek ellenére a mai napig nem szakadt el a Fraditól. A hetvenes években az öregfiúk csapatának kapitánya volt. Az FTC Baráti Kör vezetőségi tagja, majd Mészáros József halála óta az elnöke. Tagja a Dalnoki Jenő-dí­j odaí­télését előkészí­tő kuratóriumnak Jelenleg is szinte minden nap feltűnik az Üllői út környékén, mert ez a szerelem örök! És közben – természetesen – a Fradi jövője foglalkoztatja.

– Nagyobb gondot kellene fordí­tani az utánpótlásra. Jó azokra az időkre visszagondolni, amikor a Népligetben egy-egy toborzóra mintegy száz gyermek jelentkezett. Fájt az ember szí­ve, amikor a Fradiba vágyó, tehetséges futballpalántákat látott sí­rni. Sí­rtak, mert nem kerültek be a kiválasztottak közé. Nagyon fontos lenne a fiatal tehetségek megőrzése a magyar futball számára, csak az egyesület és a szövetség engedélyével lehessen külföldre menni, ne a szülő döntsön önállóan a gyerek sorsáról. A labdarúgó csapat körüli változások remélhetőleg a vészhelyzetet megszüntetik, s sikerül visszajutni az első osztályba. Ehhez a zöld-fehér mezt tisztelő olyan magyar és külföldi játékosokra van szükség, akikbe a régi Fradi-szí­vet transzplantálni lehet. Mert nem elég a pénz, elsősorban szí­v kell a sikerekhez! Természetesen a felemelkedés a hűséges szurkolótábor nélkül nem következhet be. Ezért küldöm az üdvözletemet, üzenetemet szeretettel mindazon fradistáknak, akik voltak és ma is vannak, ne hagyják el a Fradit, hogy újra büszkén énekelhessük: „Nagy volt az FTC, nagy lesz az FTC!”.

Köszönjük Feri bácsi! Isten éltesse sokáig erőben, egészségben!

2008. augusztus 11.

Balaginho

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories