Bánky Ferenc
A középcsatár két mérkőzésen lépett pályára a nagycsapatban.
Bemutatkozó mérkőzése (1952 augusztus) és búcsúfellépése (1956 április) között majd’ négy esztendő telt el.
Az ’50-es évek végén a belga Charleroi (1958-59), majd a holland MVV Maastricht (1959-60) játékosa volt, a ’60-as évek elején a belga KAA Gent (1960-63) csapatában rúgta a labdát.
Gentben jo focista volt, a nyolcvanas evekben meg emlekeztek ra, Marokkoban edzösködött a
vagy 10 evig
1956 koratavaszán edzést nézni mentem ki a pályára. Igyekeztem akkoriban mindig úgy helyezkedni, hogy hallhassam az idősebb szurkolók beszélgetését, mert abból sok érdekes dolgot megtudtam (ezek egy részét még mostanában YSE-ként is hasznosítom). Egy elég félszegnek tűnő katonaruhás fiú jelent meg és eltűnt az öltöző irányában.
– Ez ki volt? – kérdezte az egyik.
– Bánki Feri – hangzott a válasz. – Nálunk játszott, de behívták katonának. Most felhelyezték, és engedélyt kapott, hogy nálunk játsszon.
Nagyon vártam már, hogy láthassam játszani. Aztán végre egy Húsvéti Torna mérkőzésen (akkor még komoly sportértéke volt ezeknek) a kezdőcsapatban kapott helyet. Hát ha valakiben csalódtam, akkor ő volt az. Nem volt egy elfogadható megmozdulása. Hozzá képest a mostanában pokolba kívánt csatárok klasszis teljesítménnyel rukkoltak elő. Sós Károly a félidőben le is cserélte, és többet az első csapat közelébe sem került. A fakóban kapott rendszeres játéklehetőséget. Hiányos adatsorom szerint tizenkét meccsen 4 gól lőtt, kettőt 11-esből.
Hogy lehetett-e volna belőle jobb játékos? Nem hiszem. Amikor eltűnt, ő volt az, akit 57 tavaszán nem hiányolt senki.