Bizalom nélkül nehéz

4 Vélemény a cikkhez: Bizalom nélkül nehéz

• 

  Nagy Lí szlò on 2015. február 28. szombat at 20:48

  Jòt tesz, megint a „Fradizmus”-ròl hallanom. A nagy betûkkel ìròdottal.

  Válasz
• 

  Nagy Lí szlò on 2015. február 21. szombat at 16:22

  Szivesen gondolok vissza arra a jelenetre, amikor Moniz, a szurkolòk hangos biztatí sai és kitartí sa mellett elérzékenyült és könnyekbe fakadva végbe szakìtotta a mikrofon elôtti beszí molí sí t.

  Ilyent nem lehet eljí tszani. Ez ôszinte és nagyon emberi Volt. Akkor — legalí bb a szurkolònak — az a gondolata tí madhatott, hogy mi is a siker ? Valòjí ban olyan fontos ?

  De aztí n mégis abbòl a cégbôl ví sí roljuk az olcsòbb í rùkat, még ha a drí gí bb boltban mégis az emberibb körülmények közt is dolgozní nak és szolgí lní nak is ki az eladòk.

  A Fradi vezetôsége bí r egy ideig elnézte, hogy a konkurrencia olcsòbban adja (a nem mindig jobb í rùt), de aztí n levonta a következményeket. Vagyis az eggyiket, mely Moniz hí trí nyí ra sült ki.

  Moniz jò szakí cs Volt és jò összetételû (csapatot) tudott összerakni. Ha Besicre és Leonardora gondolok, akkor a hùs és a lé jòl összefôltek és még körìtésre is jutott.

  Sajnos (vagy hí la Istennek ?) embernek bizonyult. Az emberek hibí znak és Illùziò az, hogy mindig mindenhol, mindenütt és minden helyzetben csakis a 100 %-ot képes kihozni sají tmagukbòl és a rí juk bìzott legénységbôl az ember, ha — megfelelô edzô.

  Moniz nem felelt meg ennek. De meg felelt mí snak.

  Egy polgí rhí borùn tùl még, és a kiegyezésig még nem elért í llapotban felelôségre vonhatò ember volt, akit pont ezért vonhattak felelôségre, mert ô felelôséget érzet a Fradi irí nt.

  Nagyon becsülöm Monizt, mert nem bùjt ki a felelôsége alòl. Végigvitte a keresztjét, és — ùgy tûnt — ùgy tette ezt, mintha nem tudta volna, hogy pont arra a keresztre fogjí k majd akasztani.

  Vagy tudta ?

  Válasz
• 

  lalolib on 2015. február 15. vasárnap at 10:51

  Moniz azt testesí­tette meg ami nélkül a zöld-fehér foci egy fabatkát sem ér: a fanatizmust. Soha nem fogom feledni, még annak ellenére sem, hogy tudom, voltak hibái. De vajon kinek nem? Meggyőződésem, hogy nélküle sokkal kevesebbek lennénk. Még egy év után is beleborsódzik a hátam abba, ahogy összekovácsolta a Fradi szí­veket.
  Köszönöm Ricardo és remélem hamarosan újra annak szentelheted az életed, amit nagyszerűen művelsz: a labdarúgás.

  Válasz
  • 

    lacimadár on 2015. február 26. csütörtök at 21:22

    Igaz. Egyetértek minden szavaddal. Sokszor leí­rtam itt is: a MI szégyenünk, hogy egy fanatikus hollandnak kellett visszahozni a FRADIZMUST, ami olyan, mint egy vallás: egy életérzés …. az ember vagy FRADISTA, vagy nem … tertium non datur … Szurkolok Ricardonak, bárhova is vesse a sors … Azon kevés külföldiek egyike, aki megértette, hogy ITT miről van szó … Nemcsak a győzelmek számí­tanak (persze, elsősorban azok!), hanem az is, hogy legyen egy OLYAN klub, csapat, akivel, akikkel szí­vvel-lélekkel lehet azonosulni … mert a FRADIZMUS nem arról szól, hogy a bajnoki cí­met ünnepeljük … akár az ’50-es, akár a ’80-as években 25-30 000 néző tombolva biztatta a FRADIT a kiesés elleni küzdelemben … ezt RAJTUNK kí­vül csak az angolok értik … a gyerekét sem feltétlenül azért szereti az ember, mert Ő a legszebb és legokosabb a világon … hanem, mert az ÖVÉ!!!

    Válasz