Büszkeségünk a NÉPSTADION

„Augusztus 20. reggel fél nyolc! Két fehérruhás lány adja át elsőnek jegyét. Nem tudni, hogy e pillanatban kik vannak jobban meghatódva, azok akik átadják a jegyet, vagy pedig azok, akik kezelik a belépőjegyet… Az elsőnek érkezett két lány, Pirkus Anna és Cseuz Magda, egy pillanatra megtorpannak a kerí­tésen túl. Lassan továbbmennek, nézegetnek, gyönyörködnek, nem tudnak betelni az eléjük táruló látvánnyal fenn a lelátón sem.

Az óramutató lassan a kilences szám felé halad. A főépület bejárata előtt két férfi beszélget. Az egyik, a feketeruhás Lakner Lajos, a Stadionépí­tő Vállalat igazgatója, mint egyszerű munkavezető került öt esztendővei ezelőtt az épí­tkezéshez. A kék olimpiai formaruhába öltözött férfi Németh Imre, a Népstadion igazgatója. Nem lehet megállapí­tani, hogy melyik az izgatottabb. Gyülekeznek a stadionépí­tők is.

Kilenc óra előtt három perccel az olimpiai kapuban feltűnnek a harsonások, néphadseregünk katonái, rézharsonáikon megcsillan a napfény. Egy pillanatra elcsendesedik a hatalmas aréna, nyolcvanezer szempár figyeli a harsonások útját, akik lassan, kimért lépésekkel a dí­szlelátó elé vonlunak. Pontosan kilenc órakor megszólalnak a harsonák. Ünnepélyesen, méltóságteljesen szárnyal a hí­vójel, jelzi, hogy elérkezett a nagy pillanat: a magyar sport büszkeségének, a Népstadionnak a megnyitása… Felemelő pillanatok ezek … Mindenki a lenyűgöző élmény hatása alatt áll…

Amikor az utolsó akkord is elhangzik — ugyancsak dörög a taps. De nincs sok idő az ünneplésre. Néphadseregünk katonái alighogy leengedik harsonáikat, máris megszólal a zene, s a három bejárati kapu felé fordul a közönség figyelme. Az olimpiai kapuban Sebes Gusztáv, az OTSB elnökhelyettese tűnik fel, utána Csermák József olimpiai bajnok — fehér mezben — majd pedig Keleti Ágnes olimpiai bajnok, Gulyás Károlyné, Pataki Ferenc olimpiai bajnok és Tóth Lajos jön.

A Népstadion zászlaját viszik. Egyenesen a dí­szlelátó felé tartanak. Velük egyidőben az órák alatti kapuban fiúk és lányok tömött sorai fordulnak be. A közönség most már szünet nélkül lelkesen, ütemesen tapsolja az olimpiások csoportját és a hömpölygő, szí­npompás látványt nyújtó zászlóvivők sokaságát, akik a zöld gyepre érve, szétválnak, különböző alakzatokat vesznek fel, hogy aztán megteljen velük az egész pálya.

Feszes vigyázzba merevedik a sok ezer sportoló, amikor Sebes Gusztáv, az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnökhelyettese jelentést tesz Hegyi Gyulának, az OTSB elnökének:

— Elnök elvtárs, jelentem, a Népstadion megnyitására a sportolók felállottak.

Zeng-zúg a taps, az épí­tők népe ünnepli az új győzelmet, az új kincset, az alkotmány ünnepére felépült Népstadiont.

Most a Népstadiont épí­tők csoportjából előlép Lakner Lajos, hogy rövid beszéddel átadja az épí­tők nevében a Népstadiont:

— A Népstadiont épí­tők nevében jelentem a magyar dolgozó népnek, pártunk és kormányunk vezetőinek, hogy a ránk bí­zott feladatot becsülettel végrehajtottuk. A mai napon, alkotmányunk ünnepén a Népstadiont átadjuk a magyar sportolóknak, a magyar dolgozóknak.

Miközben a lelátókon csak úgy dübörög a taps, Lakner Lajos átnyújtotta Hegyi Gyulának a Népstadion hatalmas méretű tervrajzait és a kulcsokat.

Még el sem ült a taps, az újjongás Hegyi Gyula beszéde után, amikor a hatalmas Népstadion-zászlóval megindul Csermák József olimpiai bajnok, Keleti Ágnes, Gulyás Károlyné, Tóth Lajos és Pataki Ferenc négy válogatott tornászunk a stadion főárboca felé. Felcsendülnek a Himnusz hangjai, s miközben vigyázzba merevedik 80 000 ember, lassan, méltóságteljesen felkúszik az árbocra a hatalmas nemzetiszí­nű zászló, hogy hirdesse: egy ifjú, erős, alkotó nép ért el győzelme új állomásához. Szinte ugyanebben a pillanatban a hirdetőtáblán kigyulladnak az első villanybetűk. „Béke” hirdeti a tábla első szövege.

Még szárnyalnak a Himnusz dallamai, amikor a pálya szélén felröppen az első galamb, aztán mind több és több, szárnyuk suhogósa beleolvad a Himnusz hangjaiba, tí­zezres seregük szinte elborí­tja a napfényes eget. Egy kört í­r le a békének ez a légiflottája a stadion felett és aztán útrakél, hogy elvigye a négy égtáj felé dolgozó népünk új győzelmének hí­rét.

Ismét zene szól, a sportolók zárt rendben elvonulnak a pályáról.

Fél tizenkettőre jár már az idő, a nap szakadatlanul ontja forró sugarát a betonlépcsőn helyet foglalókra. A katonazenekart most népi zenekar váltja föl. A két bejárón keresztül minden eddiginél szí­npompásabb képet alkotva vonulnak a népitánc résztvevői.

Fekete nadrág, fekete mellény és fehér ing feszül a férfiakon, s a csoport női tagjai különböző szí­nű és formájú, szí­vet dobogtató magyar népviseletben lejtenek be a pályára. A leggazdagabb festői paletta is szegényes segédeszköz lenne a látvány ecseteléséhez. A Szeged környéki Tápé községből ismert táncokat, a „darudöbörgős”-t és a ,,körösztöző”-t ropják a lányok és legények. A közönség helyéről felállva, a zene ütemét túlharsogva tapsolja az utolsó ütemeket. Nagy-nagy sikere volt ennek a számnak is.
A Népstadion megnyitó ünnepsége közeledik a befejezéséhez. A pályán már kialakul a végső kép, s adott jelre hirtelen a földre fekszenek a résztvevők. Kialakul a vörös csillag kék és sárga koszorú között, s a csillag közepéből lassan kiemelkedik egy fehérruhás női alak a kezében magasra emelt pálmaággal: a gellérthegyi Szabadságszobor mása. Néhány másodnercre mozdulatlanná válik a kép, a levegőt csak a taps rezgései mozgatják. Aztán a közönség ütemes tapsai közepette megkezdődik az elvonulás.

A nézőtér nehezen ürül ki. Az emberek meg-megállnak, nehezen búcsúznak az immár megnyí­lt Népstadiontól.”

(Népsport)

Az ünnepélyes avató után délután az első labdarúgó-mérkőzésre is sor került: Bp. Honvéd—Szpartak Moszkva 3:2.

Hamarosan a Kinizsi is pályára léphetett a magyar sport új fellegvárában …