Jegyzetek
Fradista anekdoták: Schlosser Imre
A kockás báró ezüstforintjai
A történet réges-régi, meglehet, hogy a magyar labdarúgás első „sztársztorija”. 1899 nyarán esett meg a Petőfi tér — akkor — lombos fái alatt. A tízéves Schlosser Imre és pajtásai mindennapos focimeccsüket vívták, természetesen rongylasztival, fél szemmel a csőszt, a football kérlelhetetlen ellenségét figyelve. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Az elszalasztott lehetőség
Most legszívesebben felrúgnék minden etikai normát és egy olyan többszavas káromkodással vezetném le az indulataimat, hogy azt még évek múlva is bánnám.
Egyrészt mert ritkán szoktam így levezetni a dühömet, másrészt honlapunk szigorú szabályai miatt, egyből fennakadna a rostán. Ezeken túl azért is cenzúráztam önmagam, mert tudom, a harag és a düh nagyon rossz tanácsadó. Ráadásul a közel két órás autós hazaúton le is higgadtam annyira, hogy a dühömet, amit az előbb még egy válogatott káromkodással akartam levezetni, egyszerűen felváltotta az elszalasztott lehetőség miatt keserűség. Tovább olvasom
Fradista anekdoták: Fradi őstörténet
Nagy Béla olvasóinak nem árulunk el újdonságot, akinek viszont még nem került kezébe a Fradi hűséges krónikásának valamelyik kötete, annak eláruljuk Tovább olvasom
Kínos bemutatkozás az NB2-ben, avagy túl erős volt a bajai halászlé
Amikor megígértem szerkesztőtársamnak, hogy ha már megnézem Lipcsei Peti debütáló NB2-es mérkőzését Baján, akkor le is írom, amit láttam, még nem gondoltam, hogy bizony nehezen vállalható ígéretet tettem.
Nem maga az írás okoz nehézséget, hanem az, amit le akarok írni, mert amit Baján láttam, annak nagyon kevés köze volt a labdarúgáshoz és főleg a Ferencvároshoz.
Nem vártam csodát, sejtettem, hogy nem lesz könnyű az erős bajai halászlét megemészteni, de úgy gondoltam, a visszajátszókkal és azokkal, akik már több Ligakupa mérkőzésen is játszottak, nem lesz megoldhatatlan feladat a lelkes hazai csapat ellen kivívni a győzelmet. Ráadásul úgy is indult, hogy sima ügy lesz, az első negyed órában a bajaiak annyira meg voltak illetődve, hogy Fülöp kapufája és Kovács két kihagyhatatlan ziccere után már a hazai szurkolók is imára kulcsolták a kezüket. Az persze más kérdés, hogy Kovács két olyan ziccert rontott, amiért a régebbi időkben a mester azonnal leparancsolta volna a pályáról. Tovább olvasom
Hármas rangadó volt az Üllői úton
Feljegyzések a fotelból – Elűztük az átkot!
Attól nem tartottam, hogy szerkesztőtársam betartja a kedden megjelent „A második forduló átka” című jegyzetem utáni kommentben tett ígéretét, és egy esetleges vereség után, mint lefejezett fotelszurkoló ülök a gép elé és úgy próbálom valahogy kimagyarázni az előre jósolt átkot. Egyrészt barátok között nem nagyon jellemző a nyaktiló, azt a műfajt inkább a japán szamurájok és a középkori hóhérok űzték előszeretettel, és nem a Fradi érzelmű szurkolók. Másrészt azért – egy kicsiny féltéssel fűszerezve -, mert bíztam a csapatban, és bíztam abban, hogy sikerül az első fordulóban kialakulni látszó játékot tovább finomítani és győztesen elhagyni a kecskeméti pályát. Tovább olvasom
Zöld-fehér forgácsok: Vallomás a Fradiról
Amikor a Kairosz Kiadó vezetője, Bedő György megpendítette, nem írnék-e egy vallomásos emlékezést a Fradiról, kapva-kaptam ajánlatán. Általában irodalomtörténeti elemzéseket írok és beszámolókat unokáimról, de a Fradi életem nagy szerelme
– remélem, feleségem megbocsájt ezért -, s akkor éppen a másodosztályba toloncolta a Kisteleki-klán, s rajta köszörülték a nyelvüket a Nemzeti Sport szakírói, élen a rovatvezetővel. Azt akartam elmondani, a Fradi akkor is Fradi, ha éppen „alant” van, ezért lett a könyv címe: Fradi szívvel hegyen, völgyben. Így jelent meg a Kairosznál.
Amikor író apám – a Fradi számára is nagy szerelem volt és maradt – először vitt az Üllői úti pályára, még álltak a falelátók. A Fradi öregfiúk Ausztria öregfiaival játszottak, ki is kaptak, de nem az eredmény volt a lényeg, hanem a többnyire idősebbekből álló nézősereg gyönyörűsége, a hajdani kedvencekkel és ellenfelekkel való találkozás. A következő héten már magától értetődő volt, hogy a Fradi-pályára megyünk. az EMTK ellen játszott a csapat, a frissen igazolt Deákkal centerben. Tovább olvasom
Az elátkozott második forduló
Nem volt olyan bajnoki rajt az elmúlt közel negyven évben, hogy ne vártam volna izgatottan és feszülten a nyitómérkőzést. Azoknak mindig volt valami megmagyarázhatatlan kisugárzása. Hosszú várakozás, felfokozott hangulat, új játékosok, sok esetben új edző – ezek mind közrejátszottak ahhoz, hogy a bajnoki nyitányok mindig emlékezetesek maradjanak. Főleg azok, ahol olyan győzelmek és olyan bemutatkozások társultak, melyek az egész Ferencváros történelmére jelentős hatással voltak.
Ehhez, ha még hozzávesszük, hogy a bajnoki nyitányok általában jól szoktak sikerülni a Fradinak (főleg a Szentélyben), akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy a fociínség mellett a győzelmi mámor semmivel sem pótolható érzése tette emlékezetessé az első mérkőzéseket. Jegyzetem címéből könnyen ki lehet találni, hogy elsősorban nem ezekről szeretnék értekezni, hanem a folytatásról. Nem is tehetek másként, hiszen a jelenleg bajnokságban is a második forduló következik. Ráadásul egy olyan első mérkőzés után, amit nagyon vártunk, és ahol egy új és átalakuló félben lévő Ferencváros nyert úgy 2:1-re, hogy a lefújás után percekig zúgott a taps a lelátón. A „csoda” az egészben az volt, hogy nem elsősorban a játékot díjazta a közönség, hanem azt, hogy hosszú évek után sokan érezték úgy, újra van egy szerethető csapatunk. Tovább olvasom
A lelátóról jelentem: ez egy szerethető CSAPAT
Tegnap ismét jó érzés volt a szentélyben szurkolónak lenni.
Mielőtt belekezdenék gondolataim megosztásába, szeretném leszögezni, hogy nem azért ragadtam klaviatúrát, hogy elvegyem a fotelszurkoló kenyerét. Csak igazságtalannal tartottam volna, ha a pozitív változásokról nem esne szó, hiszen utoljára szintén a szezonkezdet kapcsán írtam, tavasszal. Akkor röviden és képekkel alátámasztva azt, hogy semmibe veszik a saját szurkolóikat a Fradi vezetők.
Tegnap már a parkolóba meglepetés ért, nemcsak a jegyszedő volt a régi, ismerős arc, hanem a parkolási árak is visszatértek, a rablás előtti kulturált 500-as szintre. Míg a szokásos találka helyünkön –mely a székházon lévő FTC felirattal szembeni a korlátot jelenti- vártam barátaimat, érdekes kép tárult elém. A shop (itt feltehetőleg nem vásárlók, hanem kártyára várók sorakoztak) és a pénztárak előtt kígyózó sorok, mellett érdemes a székházba bejutókra is egy pillantást vetni. Talán egy külön tanulmányt is megérne, hogy hol fér el annyi ember –egy fél szektort biztos megtöltenének-, és miért jó olyan helyről mérkőzést nézni, ahonnét a lelátói hangulatból semmit sem lehet érezni. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Lesz ez még jobb is!
A fotelszurkoló évfordulóhoz érkezett. Pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg az első jegyzetem, „Egy fotelszurkoló feljegyzései, avagy a szombat reggeli gyomorgörcs” címmel. Akkor még nem terveztem sorozatot, csak készültem a 2009-es szezon első mérkőzésére, és olyan feszültségek tomboltak bennem, hogy muszáj volt valahogy kiereszteni a gőzt.
így utólag egy kis magyarázkodás is volt benne, hiszen akkor még életben volt az a fogadalmam, amit 2003-ban tettem – a sokunk számára tragikus kimenetelű Debrecen elleni mérkőzés után -, és mely miatt hat évig nem tettem be a lábam a Szentélybe. Talán nem kellett volna magyarázkodnom, de a 2009-es bajnoki nyitány annyira feltüzelt mindenkit, hogy egy kicsit szégyelltem magam azért, mert kivonom magam belőle, és a fotel kényelméből szemlélem a visszatérésünket. Tovább olvasom