Hármas rangadó volt az Üllői úton

A Szegedi AK 1947-es csapata

Kettős rangadó: magyar specialitás, hogy az egy városból való csapatok rangadóját (amely nagyhagyományú, sikeres klubok esetében méltán nevezhető örökrangadónak) egyazon helyszí­nen megduplázták -ekképpen született meg a kettős rangadó…

A néző jól járt, mert gyakorlatilag egy belépőért két meccset nézhetett meg, a szervezők a közös rendezési dí­j kisebb hányadára hivatkoztak… Ismerjük el: a hatvanashetvenes években nálunk népszerű megoldás (FTC – Újpesti Dózsa, Bp. Honvéd – Vasas a Népstadionban…) a profi labdarúgásban nem igazán nyerhet létjogosultságot -nem is volt soha jellemző.

Éspedig azért nem, mert ott a belépőjegyek eladása – komoly bevételi forrás! Nálunk akkortájt még a minisztériumok (avagy szakszervezetek, legrosszabb esetben csak iparágak…) álltak a klubok mögött, emiatt a jegy-bevétel csak másodlagos volt… (Igen jellemző a profinak mondott magyar klubokra: még ma is kapnak komoly állami, azaz költségvetésből származó támogatást…).

Továbbá objektí­v tény: külföldön tán egy városnak sincs annyi csapata a nemzeti élvonalban, mint Budapestnek. Világvárosok elsőosztályú képviselői (az adott nemzeti bajnokságban) -München: 2, Párizs: 1, Milánó: 2, Róma: 2, Barcelona: 2…

Kuriózum: Szepesi György visszaemlékezéséből tudjuk, 1947 tavaszán a Ferencváros stadionjában egymás után következett a SZAC – Szeged, majd az MTK – Vasas, végül az FTC – UTE mérkőzés. Ahogy ő jellemzi: erre sem azelőtt, sem utána nem volt példa.

(Horváth István: Labdarúgás A-tól Z-ig)