Czibor Zoltán

Kiváló képességű, világklasszisnak számí­tó, de szélsőséges, szeszélyes labdarúgó volt. Páratlan gyorsasága, nagy mozgékonysága, kitűnő labdakezelése, szélsőknél ritkán tapasztalható gólképessége és kiismerhetetlen cselei a világ legjobbjai közé emelték. Az „aranycsapat” támadósorának roppant veszélyes tagja volt. „Sátáni” játéka ellen sok ellenfele bizonyult tehetetlennek. Villanásszerűen tudta változtatni mozgásának ritmusát és irányát. Szüntelen mozgásával a pálya széltében és hosszában megelőzte a maga korát. Ezért a modern szélsőjáték egyik előharcosának tekinthető. („Kalandozásait” eleinte nemcsak játékostársai, hanem a szakemberek jelentős része sem értette meg és értékelte megfelelően.) Alig egy hónappal született a későbbi csapattárs, Kocsis Sándor előtt, akivel a pályafutásuk szinte összeforrt. Együtt voltak az 1948/49-es Fradi támadóalakzatának ékkövei, később együtt játszottak a Honvédban – ahová a kommunista-rendszer kényszerí­tette őket-, és minden idők legjobb magyar válogatottjában az Aranycsapatban. Miután külföldre távoztak, akkor szóhasználattal élve disszidáltak a Barcelonában is együtt kergették a labdát, a katalán szurkolók nagy örömére.

Kaposvárott született, édesapja a MÁV-nál dolgozott, a család ennek megfelelően „vándorolt”. Így kerültek Komáromba is.

A kis Zoli, két bátyjával együtt a Komáromi MÁV csapatában rúgta a labdát, ebből adódóan Czibor III. néven. A családi hagyományokat követve ő is a MÁV-nál helyezkedett el, 19 évesen már mozdonyvezető lett, miközben lelkesen rúgta a labdát.

1948 májusában, a Munka Ünnepén Győrben a BLASZ ifjúsági válogatottja játszott a Nyugat ificsapatával. Az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, Mézes Sándor korábban felfigyelt a rendkí­vül tehetséges srácra, s meghí­vta a BLASZ ellen játszó nyugati csapatba. Mézes Sándor a legnagyobb figyelemmel a kis Czibor játékát követte a meccsen, s nem is okozott csalódást a mozdonyvezető. Balszélső létére jobb lábbal vezette a labdát, s ez teljesen összezavarta a rá ügyelő védőket. Ördöngös cseleivel, kiismerhetetlen mozgásával tűnt ki ezen a mérkőzésen. Mézes úr egyből tudta, igazi kincsre lelt ezen a délutánon. Czibor tí­z nappal később már ifjúsági válogatott lett! Az itt nyújtott játékával felkeltette több élvonalbeli klub figyelmét is. Végül az 1948/49-es bajnokság rajtja előtt a Ferencvároshoz került.

Ő mindezt í­gy mesélte el:

– Komáromban vonatvezetőként dolgoztam, s az egyik szolgálatom után amikor hazaérkeztem, három úriember várt rám: az MTK, az Újpest és a Ferencváros képviselői. Molnár „Dumás” bácsi a Fradiból lehengerlő volt. Csak ennyit mondott:

„Zolikám! Már minden el van intézve”.

Akkor negyvenezer forintot í­gért és közölte, ha először leszek válogatott, kapok ötezer forintot, ha ötszörös, akkor tí­zezret. Hozzátette azt is, hogy a Fradit mindenki tiszteli, s minél több válogatott ad, annál jobban emelkedik az egyesület népszerűsége. Emlékszem, édesapám nagyon ritkán beszélt a fociról, ám most megkérdezte, hová í­rtam alá. Azt mondta, ő is ezt tette volna a helyemben, s ez megnyugtatott. Soha nem bántam meg, hogy í­gy döntöttem és igazi Fradista vált belőlem. Még akkor is az voltam, amikor mások nem akarták… Az emlékezetes 1948/49-es bajnokságban 18 gólt szereztem, í­gy rövid időn belül elfogadtak. Egyébként a többi játékostársamért is rajongtak a drukkerek. Abban az esztendőben bajnokok lettünk és nagyon jól éreztem magam zöld-fehérben.

Ebben a szezonban sikert sikerre halmoztak a zöld-fehérek, s összeállt a legendás Budai-Kocsis-Deák-Mészáros-Czibor támadósor. A szezon végén a Ferencváros 11 pontos előnnyel bajnok lett, a 30 mérkőzésen 140(!) gólt szerzett. Czibor (Budai, Kocsis és Deák is) a szezon összes mérkőzésén pályára lépett, s fiatal kora ellenére a magyar élvonal legjobb balszélsője lett.

Az egész idényben nyújtott teljesí­tménye megkoronázásaként 1949. május 8-án a nagyválogatottban is bemutatkozhatott az Ausztria elleni 6-1-es győzelemmel végződő mérkőzésen.

Czibor a Fradiban 70 bajnoki mérkőzésen 33 gólt szerzett, további 22 nemzetközi és hazai dí­jmérkőzésen pedig még 11-et. Az elsőt az 1948-as Szeged-FTC (0-7!) bajnoki meccsen Szegeden, az utolsót 1950 karácsonyán szerezte az Üllői úton. Ez volt az ő karácsonyi ajándéka az ÉDOSZ-ra változtatott fradisták karácsonyfája alá. Természetesen nagy kedvenc volt a Fradiban. Rongylábúnak becézték és ha nála volt a labda, talán saját maga sem tudta, hogy a következő pillanatban milyen megoldással lepi meg az ellenfelét és az egész közönséget. Óriási egyénisége, művésze volt a futballnak. Nem is maradhatott a Fradiban, de ő a lehető legtovább makacskodott a hatalommal szemben. Mindig is öntörvényű volt, felvetette magát egy iskolába és a Csepelhez igazolt le a katonai behí­vó elől. A Csepel a munkásosztály csapata volt, í­gy nem mertek hozzányúlni. Két évet futballozott a Csepeli Vasasban. A válogatottból nem lehetett kihagyni, csepeli szí­nekben lett olimpiai bajnok 1952-ben. Aztán már ő sem tudott mit tenni, megkapta a behí­vóját a hadseregbe. Felkereste az ÁVH vezetőket (érdekkörükbe tartozott az akkor már Bástya néven szereplő, volt MTK csapata) és segí­tséget kért. A Bástya játékosa lett, de sohasem futballozhatott a csapatban. Farkas Mihály, amikor ezt megtudta, azonnali hatállyal áthelyeztette a honvédtiszti akadémiára, í­gy lett a Honvéd játékosa. 1955-ben balszélsőként lett gólkirály 20 góllal.

A Bp. Honvéd szí­neiben két bajnoki cí­met és 58 gólt szerzett. Czibor Zoltán volt az Aranycsapat (a válogatottban a legemlékezetesebb mérkőzése az angolok elleni hí­res 7-1-es, budapesti találkozó II. félidei játéka volt) egyetlen olyan tagja, akiről biztosan elmondhatjuk, hogy az 1956-os forradalom idején felvette a kapcsolatot a fegyveres ellenállókkal, ezért nála sajnos szükségszerű volt a zűrzavaros időszakban a külföldre távozás.

1956. november elején a Budapesti Honvéd csapata Bécsbe utazott, hogy az Athletico Bilbao elleni mérkőzést és egyéb turnékat kössön le. Játszottak Párizsban, Spanyolországban, Brüsszelben, majd következett a dél-amerikai turné. Európába visszatérve dr. Sárosi György, a Fradi egykori legendája Czibort Olaszországba invitálta, az AS Rómához le is szerződtette. Ugyanekkor lépett érvénybe az MLSZ és a FIFA eltiltása, Olaszországban pedig megtiltották a külföldi játékosok leigazolását, í­gy bár elfoglalta az AS Róma által rendelkezésére bocsátott lakást, az AS Róma felbontotta a szerződést. Ez alatt az idő alatt az ugyancsak egykori ferencvárosi, Kubala László sietett segí­tségére, kifizette adósságait és vállalta költségeit.

1958.08.24. Young Boys – FC Barcelona. Állnak (balról): Ramallets, Olivella, Brugue, Segarra, Suarez, Gensana, Helenio Herrera edző. Guggolnak: Tejada, Kocsis, Evaristo, Kubala, Czibor. (fotó: Kovács József)

Kubala akkor a Barcelona csapatában futballozott és a gránátvörös-kékekhez hí­vta Czibort. Elkezdődött barcelonai pályafutása. 1959-ben a Barcelona hat év után megszerezte a spanyol bajnokságot, 1958-ban és 1960-ban megnyerték a Vásárvárosok Kupáját-t, 1961-ben a BEK döntőjében szerepeltek, ahol gólt is szerzett a Benfica elleni 3-2-es vereséggel végződő mérkőzésen.

Az akkori lapok szerint Európa legjobb csatársorával rendelkeztek: Kubala, Kocsis, Evaristo, Luis Suarez, Czibor.

Később az Espanolhoz igazolt egy évre, majd gyakorlatilag abbahagyta a játékot, csak rövid időre szegődött el csapatokhoz. Az aktí­v játékot Bécsben, az Austria Wien csapatában fejezte be.

Barcelonában telepedett le, évtizedeken át köztiszteletben élt. Megnyitotta a Kék Duna nevű kocsmáját, amit a fiával vezett, gyakorlatilag ebből élt.

A szí­ve azonban hazahozta, 1990-ben visszatért Magyarországra, Komáromba. Megalakí­totta anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi Football Clubot, amelynek elnöke volt. 1995-ben megkapta a a Magyar Olimpiai Bizottság érdemrendjét. 1996.07.12-én a Magyar Sportcsillagok Falán örökí­tették meg a kézlenyomatát. Pedig Ő a lábaival és a szellemével került be a magyar futball halhatatlanjainak Pantheonjába.

Már idehaza foglalta össze ebben az egy mondatban játékospályafutását:

– Nem magamnak futballoztam, hanem a magyar közönségnek, a magyar népnek. Hogy a mi zászlónk menjen feljebb, mint a másiké, tisztelve ugyanakkor a másodikat és a harmadikat is.

A Czibor szoba Komáromban

.

*

Az 1997. szeptemberében elhunyt Czibor hagyaték (érmek, serlegek, dokumentumok) jelentős része a család jóvoltából a városé lett. Az örökségből a sporttelep központi épületében rendeztek be emlékszobát.

(Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával)