Ebedli Zoltán: Már 1979-ben aláí­rtam a Dózsához, de a Fradinál eltiltással fenyegettek

Az 1974-es ifi bajnoki cí­m után egy évvel nyomban a mélyví­zben találta magát: a Ferencvárossal KEK-döntőben játszhatott. „A siker után elszaladt velem a ló, ám Dalnoki Jenő visszarángatott a földre, akinek ezért is rengeteget köszönhetek” – vallotta be lapunknak adott interjújában Ebedli Zoltán, az FTC kétszeres bajnok, háromszoros MNK-győztes legendája. Aki a mai napig felháborodik azon, hogy mindössze 12 alkalommal szerepelhetett a válogatottban: szerinte csak „hülye duma” volt, hogy legjobb barátjával, Törőcsik Andrással állandóan kiszökdöstek, s ezért nem lehetett őket egyszerre behí­vni a nemzeti csapathoz.

Nem csak a játéka, hanem a statisztikai adatok alapján is a Fradi kiemelkedő egyéniségének számí­t Ebedli, hiszen zöld-fehérben összesen 562 alkalommal játszott, s ezzel harmadik az FTC-ben játszók örök ranglistáján Lipcsei és Sárosi után…

„Labdával a hónom alatt születtem”

– így születtem, labdával a hónom alatt – vágja rá Ebedli Zoltán, amikor arról faggatjuk: hogy lett belőle futballista. – 1961-ben, mindössze nyolc évesen jelentkeztem a Ferencváros egyik toborzóján, s onnantól kezdve eldőlt a sorsom.

– És tizenkét év múlva immár a Ferencváros felnőtt csapatában is bemutatkozhatott. Hogy emlékszik erre vissza?
– 1973. február 16-át mutatott a naptár, s a Fradi edzője akkoriban Csanádi Ferenc volt. Ő szólt nekem, hogy a Flóri bácsi megsérült, s nekem kellene helyettesí­tenem… Mi abban a nehéz? – mondtam erre magamban, egy Albert Flóriánt pótolni, de persze nem gondoltam komolyan… így aztán nem kis feladat jutott a számomra életem első felnőtt mérkőzésén a Ferencváros csapatában, olyan nagyságok között, mint Géczi, Páncsics, Juhász, Szőke és Branikovits, hogy csak néhány nevet emlí­tsek.

– Érdekes, hogy ’74-ben ifjúsági bajnoki cí­met szereztek, s egy év múlva már a KEK-döntőben játszott a Kijev ellen. Hatalmas ugrás, éppen ezért adódik a kérdés: hogy dolgozta fel a hirtelen jött sikert?
– Túlságosan könnyedén, ez volt a baj. Elszaladt velem a ló, ám Dalnoki Jenő nagyon gyorsan visszarángatott a földre, mert úgy kivágott a csapatból, hogy csak lestem. Mellőzött egy darabig, éppen azért, hogy visszatérjen az eszem, de nem csak ezért köszönhetek Jenő bá’-nak rengeteget. Hiszen azok a sikerek, amiket elértem a Ferencvárossal – bajnoki cí­mek, MNK-győzelmek – óriási élményt jelentettek a számomra, s ha végleg „elszállok”, ezekből bizony kimaradok.

– Időrendben haladva 1976-ban a válogatottban is bemutatkozhatott – Mexikóban… De miért csak 12-szer szavaztak Önnek bizalmat a nemzeti csapatban?
– Botrányosan kevés alkalommal húzhattam magamra a magyar válogatott mezét. Hogy miért? Nem szeretnék most különböző politikai okfejtésekbe bonyolódni, a lényeg az volt, hogy már akkor is jött a hülye duma, miszerint a Törőcsiket és az Ebedlit nem lehet együtt játszatni a válogatottban, mert éjszakánként kiszökdösnek… És Kutas István akkori MLSZ-elnök utasí­totta Baróti Lajos szövetségi kapitányt, hogy válasszon közülünk. Ő pedig Törőt választotta… Holott, amikor 1976-ban, egy osztrákok elleni 4-2 során Bécsben – amikor igazán szépnek tűnt a világ – azt mondja nekem valaki, hogy ezután három hivatalos mérkőzésen játszunk csak cí­meres mezben a Törővel, hát biztos kinevetem. És – mégis í­gy történt.

Bosszúból lőtt gólt Vincze Géza Fradijának

– Legendás barátság fűzi az újpesti legendához. A mai napig tartják a kapcsolatot?
– Persze, a mai napig. A kapcsolatunk a BVSC-pályán kezdődött, hiszen volt ott egy görög barátom, Mokalisz, aki a vasutascsapatban együtt játszott Törővel ’71 tájékán. Sűrűn kijártam a BVSC meccseire, sőt az edzésekre is, amit Mezey György irányí­tott, s Törőcsikkel itt ismerkedtem össze, s egy idő után barátság alakult ki közöttünk.

– A pályafutásából kihagyhatatlan, hogy 1984-ben a nagy rivális Újpest csapatához szerződött. Hogy lehetséges ez, 23 Ferencvárosban eltöltött év után?
– Már ’79-ben is hí­vott az Újpest, nevezetesen Várhidi Pali bácsi. Előtte nem sokkal volt edzőváltás a Fradinál, Friedmanszky Zoltán lett a tréner, én pedig aláí­rtam a Dózsához. De valahogy közölni kellett ezt a Ferencváros vezetőivel, s amikor elmondtam – két év eltiltással fenyegettek. Nem volt mit tenni: le kellett fújni az egészet, mert játszani akartam. Aztán 1984-ben már nem volt pardon. Vincze Gézát nevezték ki edzőnek, aki kerek-perce közölte, hogy nem számí­t rám kezdőként.

– Hogy fogadták Újpesten?
– Hogy fogadtak volna? Az összes Dózsa-játékos a barátom volt: Dékány, Fekete Laci, Kovács Józsi, Sarlós Bandi, Szendrei Jóska, Kardos Józsi, Steidl Sándor és még sorolhatnám. És akkoriban még a drukkerek is mások voltak, nem volt ilyen lehetetlen hangulat. Kiabálás volt, de ilyen durvaságokra nem ragadtatták magukat a szurkolók, mint manapság. Akkor egy az egyben lerendezték egymással a dolgokat, nem pedig ezren mentek rá egyre.

– Az viszont a fradisták között szentségtörésnek számí­tott, amikor 1984. október 27-én – egy nappal a születésnapja után – az Újpest szí­neiben gólt lőtt a Ferencvárosnak, ráadásul 2-0-ra győzött a Dózsa, a másik gólt egy szintén volt ferencvárosi játékos, Kerekes szerezte…
– Nagyon boldog voltam abban a pillanatban, amikor betaláltam szegény Zsiborás Gabi kapujába. Félreértés ne essék, nem azért örültem, mert gólt rúgtam a Fradinak, hanem mert gólt rúgtam – Vincze Gézának… Miatta kellett otthagynom a Ferencvárost, s az a gól jelentette az én bosszúmat. Mellesleg Vincze Gézával majdnem kiesett a Fradi…

„Zoli fiam Perbálon játszik, Márk unokám Újpesten”

– Ahová 1985-ben visszatért, majd nem sokkal később következtek a svédországi évek.
– A Ferencváros után másfél évet még lehúztam az ESMTK-ban, majd Móré Ede bácsi, a Svédországban élő magyar menedzser szólt, hogy az egyik csapat középpályást keres. így kerültem előbb a Syrianska Föreningen, majd az IF Södertälje csapatához, de mindössze tí­z hónapig tartott a kaland.

– Miért ilyen rövid ideig?
– Bár jó lett volna két, három évet is eltölteni odakint, egyre inkább hazavágytam. A feleségem és a gyerekeim sem voltak ott velem, s hiányoztak. Szakmailag semmit sem profitáltam ebből az időszakból, de anyagilag nagyon megérte. Ám az egyedüllét, s a feleségem egyre több itthoni elfoglaltsága miatt kénytelen voltam váltani. A Magyar Kábelben eltöltött időszak után még sikerült kijutnom külföldre, az osztrák Oberdorf együtteséhez.

– Bohémsága, szókimondó, állandó igazságkereső megnyilvánulásai, megzabolázhatatlan, öntörvényű természete sokszor hozta kellemetlen helyzetbe?
– Soha nem voltam egy szent ember, ezt kár is lenne tagadnom. Viszont a kilencven perc során nem volt bohém. Vagyis – akkor kevésbé voltam az. Én az edzéseken is nyerni akartam, a mérkőzéseken pedig pláne, s amikor tudod, hogy jobb vagy az ellenfélnél, akkor talán többet is megengedsz magadnak a pályán. De a mai napig nem csinálnék semmit sem másként: futballoznék, éjszakáznék, buliznék…

– Ha már az imént a gyerekekről esett szó. Van, aki továbbviszi az Ebedli nevet a futballpályán?
– A 28 éves fiam, Zoli Perbálon játszik a megyei első osztályban, bár ő belekóstolt az úszásba és az asztaliteniszbe egyaránt. A futball neki csak hobbi, mert egy kávézót üzemeltet. Zoliék egy unokával leptek meg, egy 13 hónapos kislánnyal, viszont a másik unokám, a 12 éves Márk – aki a házasságon kí­vül született lányomtól való – Újpesten játszik. Majd meglátjuk, mit hoz az élet, én mindenesetre – semmin sem változtatnék…

(Sportpusz – Andics Gábor)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories