Emlékezetes Fradimeccseim 03., avagy százezren a Népstadionban

„CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.”


Mielőtt bárki szemrehányást tenne nekem, hogy milyen régi dolgokról emlékezem meg, szeretném leszögezni azt a lélektani és biológiai törvényszerűséget, hogy a magamfajta 70 körül járó ember sokkal jobban emlékszik 40-50-60 évvel korábbi dolgokra, mint az elmúlt néhány évre. Aki nem hiszi, néhány évtized múlva megtapasztalja…

De menjünk vissza 1955-be.

Repülőrajttal indultunk. A Csepelt hazaküldtük 4:1-gyel, Szombathelyről 3:0-lal jött vissza a csapat, itthon egy ötöst kapott az újonc Pécs, majd egy némileg nyögvenyelős 2:0 Diósgyőr ellen. 4 meccs, 4 győzelem, 14:1. Álmodni sem lehetett jobbat.

És most megint egy kis (sport)politika. Szegény szombathelyiek – ha nem is annyira, mint mi – megszenvedték a sorsukat. A nevüket elvették (akkor éppen Törekvés volt a nevüket, és természetesen zöld-fehér szí­nüket is.

Pécsett pedig Karácsonykor még nem is álmodoztak a NB I-ről. A PVSK becsületes NB II-es csapat volt, feljutási esélyek nélkül. A feljutási osztályozót a Kőbányai Dózsa nyerte.

És ekkor valami (viszonylag értelmes dolog) esszébejutott valakinek „odafent” (Nem a mennyekben, hanem a fejesek között.)

Budapest tele van csapatokkal. A kőbányaiaknak se közönségük, se elfogadható pályájuk nincs. Így hát körülnéztek vidéken, hol kellene egy csapat. Így esett a választás Pécsre. S „Dózsa sportközpont” intézkedett. A Kőbányai Dózsa egyesült Pécs székhellyel a Pécsi Dózsával. (Ez ha jól emlékeszem a megye I-ben játszott.) Kaptak egy csomó játékost. És bár némileg ingázva az NB I és II között, Pécsett létezik a minőségi foci.

Visszatérve az 1955-ös eseményekre. Ezek után következett egy hétközi meccs Salgótarjánban. Amí­g a Sali komoly csapat volt, és nagyon kemény. Ott mindenki nehéz meccsekre számí­thatott. Fenyvesi dr. mesélte el nemrég Szepesi György sorozatában, hogy hányszor hallotta az állóhelyről: „Rúgd fel a lúdoktort!!” Hát hogy őt hányszor rúgták fel azon a meccsen, nem tudom, de Kertész természetesen megsérült. Nem is tudta befejezni a meccset. Viszont óriási pozití­vumként könyveltük el, hogy végre megí­téltek a javunkra egy tizenegyest. Ezt Dalnoki berúgta, ezzel lett 1:1.

Csapatkép 1955-ből

Csapatkép 1955-ből

És következett március 27.

1955. március 27. Bp. Kinizsi – Bp. Honvéd 0:0.
Népstadion, 100.500 (egyszázezer-ötszáz!!) néző
1178. bajnoki, összesí­tve 2132. mérkőzés.

Először is a nézőszámról. A Népsport „csak” 98.000 nézőről í­rt – ennyi volt a Stadion hivatalos befogadóképessége. De a szektorok mögött mindenütt sűrűn álltak az emberek, és hamarosan megtudtuk, hogy mi is volt a nemhivatalos, de valóságos nézőszám. Ma a tizedével elégedettek lennénk..

Az akkori Honvéd ellen csak úgy lehetett eredmény elérni, ha a két irányí­tót – Bozsikot és Puskást – kikapcsolták. Ehhez viszont természetesen fel kellett adni a hagyományos felállást. Ez nem is állt messze a csapattól, már régebben is alkalmazta a mindenkori edző nem egyszer. 1953 őszén – akkor még nem jártam meccsre – mai szóval 4-2-4-et játszva ért el döntetlent a csapat a még a 6:3 mámorában égő Honvéddel szemben. És ezt tudta Sós Károly is.

A hivatalos felállás a következő volt: Gulyás G. – Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó L., Dékány – Láng K., Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi.

Valójában ez mai stí­lusban a következőképpen nézett ki: Gulyás G. – Kispéter – Mátrai, Dékány, Dalnoki – Láng K, Szabó L. Ombódi, Vilezsál – Orosz, Fenyvesi.

Kispéter sepregetett, Mátrai és Dalnoki zárták le a széleket, hogy Cziborék ne tudjanak a védelem mögé kerülni. a „középpálya” feladata volt Bozsik és Puskás megakadályozása a szervezésbe. Bozsikot Vilezsál, Puskást pedig Láng zavarta. A szögleteknél és hasonlóaknál Kispéter feladata volt Gulyás biztosí­tása, nehogy belökjék a kapuba, mí­g Kocsissal Mátrainak kellett felugrania, hogy ne tudjon jól fejelni.

És a csapat megfelelt a feladatnak! Bozsik egyszerűen eltűnt a végére, Puskás pedig egyre idegesebb lett. Látszott fentről, hogy kiabál, de (mindenki szerencséjére) nem hallottuk. Ami kevés lövés a kapukra ment, azt Gulyás biztosan megfogta. Kispéter élete egyik legjobb meccset játszotta, a fiatalok felnőttek melléje.

A Népsort szerint a Kinizsi 10 szögletet rúgott. Biztos, de én egyre sem emlékszem. Ámbár a szögletek száma nem mond semmit. Láttam én olyan mérkőzést, hogy 7:0-ra győztünk, de az ellenfél vagy háromszor annyi szögletet rúgott, mint mi.

Egyébként „kettős rangadó” második mérkőzése volt, az előmeccsen a Dorog 1:0-ra legyőzte a Dózsát. Ami ugye igencsak jólesett nekünk. Azt hiszem a Dorognak sohasem drukkoltak annyian, mint akkor ott.

Nem volt szép meccse. De nagy taktikai csata és hősies küzdelem. Az eredmény meg olyan mintha egy csapat ma a Reallal játszana döntetlent a Bernabeuban.

– YSE –

2 Vélemény a cikkhez: Emlékezetes Fradimeccseim 03., avagy százezren a Népstadionban

  • Nagyszerű eredmény volt az akkkori „Barca” ellen. Örök közép-európai bajnoki nézőcsúcs!

  • Jó ezeket a történeteket olvasni. Kár lenne, ha feledésbe merülnének, hiszen mi fiatalabbak ezekből ismerhetjük meg a FRADIT. Ebből táplálkozik csapat iránti szeretet, és ezekre az emlékekre lehetünk büszkék!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories