Értékek mentén – Nyíl „aranyos” ezüstcipője
Az elmúlt években minél részletesebben ismerkedtem meg a Ferencvárosi labdarúgás történetével annál többször vetődött fel bennem, hogy vajon miért is nem tudjuk igazán megbecsülni azokat az értékeinket melyek nélkül mi is beleolvadnánk a szürke hétköznapokba. Egy régi bölcselet szerint az értékeket nem kitalálni vagy megalkotni kell, hanem felismerni. Azon persze lehetne elmélkedni, hogy vajon ezek mennyire tudják befolyásolni a jelenünket, de szerintem a siker épp az útban van elrejtve, amin végig kell mennünk, és út közben fogjuk felfedezni azokat az értékeket, amikért megküzdve többek leszünk.
A Ferencvárosi labdarúgás több mint száz éves történte számtalan értéket rejt magában. Ezeket szerkesztőségünk folyamatosan dolgozza fel és „adja tovább” annak érdekében, hogy ne csak a jelen pillanatában legyünk Fradisták, de tudjuk azt is, hogy ez valójában honnan is ered. A családi hagyomány is sokat jelent, hiszen a legtöbbünk onnan eredezteti az első impulzusokat, de ahhoz túl „öreg” az 1899-es esztendő, hogy méltatlanul ne szaladjunk el dicső múltunk értékei mellett. Néha érthetetlen, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak a lelkünkön, aztán egy idő után alig marad meg belőlük valami az emlékeinkben. Valahogy elkallódnak a térben, és egy idő után már szépen és észrevétlenül elmaradnak mellőlünk, mint maga az élet, mely velünk indult s valahol egyszer csak lemaradt.
Prukner László még az év elején nyilatkozta: „Értékek mentén szerettem volna, szeretném megújítani a Ferencvárost, a csapatot is, de nem csak azt, hanem az azt körülvevő közeget is, ebben ti, a szurkolók is rengeteget segíthettek.” A lényeg számomra az értékek szón van, de mivel oly sok minden veszi körül a Ferencvárost, és annyian tartoznak, tartozunk bele, hogy ha nem figyelünk az apró részletekre, akkor könnyen elveszhetünk az üres szólamokban.
Tisztában vagyok azzal, hogy a szurkolót elsősorban a jelen érdekli, mert abban élünk, mert hisszük, hogy most kell értéket létrehozni, mert máskülönben a jövő számára üresen fog tátongani a 2011-es évkönyv. De ahhoz, hogy a jövő emlékezni tudjon a jelen értékeire, ahhoz a jelennek is emlékeznie kell a múlt értékeire. Mert csak így öröklődnek a gének, mert csak így tudjuk gyermekeinknek átadni az erkölcs-erő-egyetértés hitét és megbecsülését, magát a Ferencvárost.
Ma egy különleges értékről emlékezünk. Amikor 1981. június 17-én a bíró hármas sípszavával végett ért a bajnokság, a bajnoki cím ünneplése mellé egy aranycipőt is kívántunk Nyilasi Tibornak. 30 góljával vezette az európai ranglistát, és talán már gravírozták is a nevét az aranycipőre, de sajnos a politika közbeszólt. A bolgár bajnokság még folyt és mivel azokban az években a teljes szovjet befolyás alatt álló országnak (mi is a keleti blokkhoz tartoztunk, de mi már a „puhább” korszakát éltük) létfontosságú volt minden nemzetközi elismerés. Ezért Georgi Szlavkov számára olyan „körülményeket” teremtettek, hogy a bolgár csatár az utolsó fordulóban sikeresen szerzett 4 gólt, így megelőzte Nyilasi Tibort. Ráadásul az egyik olyan találat volt, hogy az üresen tátongó kapu előtt „bevárták” Szlavkovot, hogy odaérve, ő lője be a labdát a kapuba. Ettől függetlenül az UEFA elismerte a végeredményt, és 1981-ben, ünnepélyes keretek között Nyilasi Tibor az ezüstcipőt vehette át Párizsban.
Azóta magyar játékos nem részesült ilyen megtiszteltetésben. Igaz, a sorozatos botrányok miatt a legjobb gólvágók párharcát 1991-ben beszüntették, majd teljesen új alapokra helyezve, 1996-ban újraindították. Ezek az új alapok meg kizárólagosan azon országok gólszerzőinek kedveznek, akiket az UEFA kiemelt (angol, francia, német, olasz, spanyol). Nyilasi Tibor előtt Dunai II Antal 1968-ban ezüst-, 1969-ben bronzcipőt kapott, míg Várady Béla 1977-ben, Fekete László 1979-ben, Fazekas László 1980-ban lett ezüstcipős. Érdekesség még, hogy ha 1968 előtt is létezett volna a díj, akkor a Fradi színeiben Schlosser Imre négy, Deák Ferenc három alkalommal nyerte volna meg az aranycipőt.
Ezért is kell megbecsülni Nyíl 1981-es ezüstcipőjét (mely valójában aranyosan fénylik) és ezért is kell emlékeznünk rá, nehogy a feledés homályába vesszen. Mert része a múltunknak, mert része a soha el nem múló Fradizmusunknak.
30 gól – 30 villanás
Nyilasi Tibor 1980/81-es „ezüstcipős” bajnoki góljai
[fvplayer src=”https://tshost.hu/wp-content/uploads/2011/06/nyilasi_ezustcipo.flv”]
Sajnos nem láttam játszani, de az öregemnek még mindig sóhajt, ha elhangzik a neve. Elnézve a mostani keretet, egy ideig biztosan nem lesz ilyen szintü játékosunk.
A legnagyobb, a legjobb. Várunk vissza Tibor!
Számomra Nyil a Fradit jelenti! Fantasztikus idénye volt akkor, ha hozzáért a labdához már elkezdtünk tapsolni. Az aranylabdát elcsalták, ez tudjuk, de talán nem ez a lényeg. Az a 30 gól számít amit a videón is láthattunk.
Igazatok van, néha tényleg meg kell állni egy kicsit és visszanézni a múltba. Ahol ennyi érték van mint nálunk, ott a jelennek is tisztelnie kéne a múltat. Sajnos nem úgy látom.