Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés

Nehéz bármit is leí­rni. Lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Néma csend telepszik a stadionra, nincs egy zizzenés, a felüljárón az autók is mintha motorhang nélkül suhannának el. 2011. november 6-án, este hat órakor megállt az idő. Kihunytak a reflektorok, a lelátón több mint tí­zezer gyertyafény lehozta az égboltot. Csillagokként ölelték magukhoz a fájdalmat, megpróbálták letörölni a könnyeket. Végérvényesen eljöttek a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillagágért, lágyan felemelték és magukhoz szorí­tották. Szólni kellett volna, kiáltani teli torokból, hogy még ne vigyétek magatokkal, hagyjátok meg a családjának, a Ferencvárosnak, a magyar labdarúgásnak. Senki sem szólt. Csak a gyertyák világí­tottak és szí­vek szakadtak meg. Mindannyian tudtuk, ha lejönnek értünk a csillagok, már nem szabad harcolni ellene. Csak sí­rni szabad és emlékezni.

Nehéz bármit is leí­rni. Amikor vasárnap este hat órakor a gyertyafények ölelésében kifutottak a pályára csapatok már mindenki érezte, itt ma szinte lehetetlen lesz mérkőzést rendezni. Vajon mi játszódhatott le a játékosokban, vajon hogyan tudták feldolgozni az egész hét lelki megpróbáltatásait? Szombaton még sorfalat álltak a ravatalnál, vasárnap délben még részt vettek Flóri végső búcsúztatásán, és este hat órakor két vékony fénycsóva kí­séretében és több mint tí­zezer gyertya ölelésében kellett kifutniuk a pályára és megpróbálni méltósággal megví­vni a Paks elleni mérkőzést.

Nem titkolom, győzelmet reméltünk. Nem csak a minél jobb helyezés miatt, hanem az emlékezés miatt is. Úgy lett volna teljes, úgy kaphattunk volna egy kis vigaszt. Nem sikerült, bár jobban játszottunk, helyzeteink voltak, végig uraltuk a pályát. Akkor miért nem sikerült? Írhatnék az ellenfél kí­méletlen játékáról, a bí­ró futballromboló tevékenységéről, Csernyánszki bravúrjairól, vagy a szerencse hiányáról. Vagy arról, hogy sajnos szűkös a keretünk és amikor szükség lett volna „belenyúlni” a meccsbe, nem volt olyan játékos aki a kispadról beállva átlendí­tette volna a csapatot a holtponton. Sajnos Abdit még Siófokon tették harcképtelenné, í­gy még reményünk sem volt arra, hogy beállí­tásával jobban fel tudjuk pörgetni a játékot. De most nem akarok semmilyen indokra hivatkozni, mert az méltatlan lenne a Császárhoz. Egy biztos, ha Albert Flórián tegnap pályára lép, biztosan elborzadva tapasztalta volna, hogy hová is jutott a magyar labdarúgás.

Ő még más futballkultúrában nevelkedett. A kemény játék már akkor is meg volt, de nem párosult alattomossággal. Vasárnap több ilyen belemenést láttunk, még akkor is, ha a mai Nemzeti Sport nagyon árnyaltan fogalmazott, gondolom nem akarták a méltóságteljes megemlékezést elhomályosí­tani. Mert az tényleg méltó volt a Császárhoz. Akik ott voltunk, akik átéltünk azokat a pillanatokat, soha nem fogjuk feledni. A szí­vünk szakadt meg, de a lelkünk megnyugodhatott. Tisztelet, megbecsülés, emlékezés. Több mint tí­zezer gyertyafény a Szentélyben, és több százezer gyertyafény a labdarúgás szerelmeseinek az otthonában kí­sérte el Flórit a csillagok közé. Lejöttek érte, magukhoz ölelték és elvitték tőlünk. De a szí­vünkben, az emlékeinkben tovább fog élni.

Nehéz bármit is leí­rni. A lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Nyugodj békében Császár.

– lalolib –

2 Vélemény a cikkhez: Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories