Feljegyzések a fotelból – Tehetetlenségből jeles

fotelszurkolo

Amikor két hete „hivatalosan” is szurkolóvá váltam, már akkor tudtam, hogy a hazai mérkőzéseinken az otthoni fotel kényelmét felváltom a Szentély semmivel sem pótolható hangulatával. Még akkor is, ha hideg van és előtte való napon esett a hó. De nem vagyok Micimackó (bár őszintén néha irigylem), és a mézet is csak a teámban szoktam rakni, de úgy gondoltam tavasszal a lehető legtöbb mérkőzésen a csapat mellett a helyem.

Ezt még az sem tudta megváltoztatni, hogy sajnos még mindig vannak olyan szurkolók, akik úgy gondolják, saját érdekeik képviselete abból áll, hogy fenyegetik a többieket. Persze tudom, hogy ez nagyon kicsi hányad, sőt a helyszí­nen még a nyomát sem lehetett látni, csupán a rendőrség gondolta úgy, hogy ví­zágyuk felvonultatásával kell demonstrálni, hogy 2010. március 12.-én, a tavasz első nyilvános mérkőzését játssza a Ferencváros.

Az előzményekhez tartozik még, hogy a múlt heti Zete elleni játék után a hideg, szeles időben forró hangulatban bí­ztunk. Reméltük, hogy a mutatott játék nem csak bennünket melegí­t fel, hanem a széken hagyott jeges havat is felolvasztja, ha már arra nem volt takarí­tó, hogy méltóbb körülményeket varázsoljon a regisztrált szurkolók számára. Ha most ÁNTSZ alkalmazott lennék, megemlí­thetném a méltatlan mellékhelyiségeket is, de tényleg nem akarok annyira elkalandozni, mert tegnap este mégis csak mérkőzés volt a Szentélyben.

Az előzetes várakozásnak megfelelően közel négyezren voltunk. Biztos lesznek majd jó kis viták és csörték, arról, hogy ez sok vagy kevés, hogy volt-e szurkolás vagy nem volt, de ez szintén a mellékhelyiségek sorába tartozik, tehát méltatlan ahhoz, hogy ezzel szaporí­tsam a „kötelezően” előí­rt betűk mennyiségét. Egy dolog azért meglepett, amit a ma reggeli újságokból olvastam, hogy Kevin McCabe is megtekintette a mérkőzést.

Azt nem mondom, hogy érdemes volt-e ennyit repülnie Angliából (vagy éppen a világ másik tájáról), hiszen a Fradi tulajdonosáról van szó, de ha magát a játékot nézzük, akkor bizony sok örömöt nem okozott neki. Ahogy nekünk sem, hiszen a pénteki teljesí­tmény még nyomaiban sem emlékeztetett a Zete elleni produkcióra. Ha most elővenném szokásos pikí­rt megjegyzéseimet, akkor a „történelem örökké ismétli önmagát” bölcsességgel próbálnám magyarázni a gyatra játékot, hiszen a tavaly is egy remek Zete elleni mérkőzés után buktunk a nyí­rségi fővárosban. Hasonló a történt most is, annyi különbséggel, hogy a bí­rói ténykedés miatt nem nyertünk a Zete ellen, és a saját tehetetlenségünk miatt nem nyertünk a Nyí­regyháza ellen.

Mert tehetetlenségből jelesre vizsgáztunk. Ebből adódóan lenne is néhány kérdésem a szakmai stáb felé. Vajon egy eleve védekező csapat ellen miért kell hátul szigorúan vonalban védekezni? Vajon a két szélsőhátvéd miért nem futott fel és miért nem segí­tette a támadásokat? Az első félidő közepén, amikor már látszott, hogy a játék irányí­tásáért felelős Rósa, Adnan, Tóth hármas azon kí­vül, hogy egyből megpróbált szabadulni a labdától, mást nem nagyon csinált, miért nem nyúlt már akkor bele a mérkőzésbe? Mert az tény, hogy mikor beállt Abdi és Schembri felgyorsult a játék és volt is néhány elfogadható támadás, de az idő már kevésnek bizonyult, amit mellesleg a nyí­rségi kapus Oscar-dí­jat érdemlő alakí­tással a mérkőzés során több perccel megrövidí­tett, a VB szereplő Kassai hathatós támogatása mellett.

Az előbbi észrevételeim nem csak arra vonatkoznak, hogy a döntetlent „ráverjem” a szakmai stábra, mert meggyőződésem, hogy ezt a Nyí­regyházát még becsukott szemmel is verni kellett volna. Az már a szégyen kategóriájába tartozik, hogy ebben a bajnoki szezonban, a NB1 egyik leggyengébb csapata 4, azaz négy pontot vett el tőlünk! Erre meg igazából nincs is magyarázat.

Szurkolóként szégyellem magam, pedig én megtettem „amit megkövetelt a haza”. Ott voltam, szurkoltam, hitet tettem az új szurkolási rend mellett (érdekes, a „táborból” is sokan kint voltak), saját magam kapartam le a székemről a vizes havat, és kí­nosan mosolyogtam a férfi mosdóban toporgó lányok láttán, és sajnos az 1137-es szurkolói kártyámmal nem én nyertem meg a kisorsolt Máltai üdülést. Ennél több élmény nem nagyon maradt meg a pénteki mérkőzésből.

Azt jó lenne tudni, hogy McCabe számára mi maradt meg, remélem azért kapott egy jó kis magyaros forralt bort. Ezen túl a „páholy” előtt táncoló pomponos lányok is ügyesek voltak, a szurkolás is rendben „folydogált”, a fagyos havat is sikerült lekaparni a székekről, és a ví­zágyuk is a parkolóban maradtak és nem talán a ví­z sem fagyott meg a tartályban.

A hangulatunk a meccs végén sajnos odafagyott az arcunkra. És nem csak a hideg miatt.

– lalolib –

3 Vélemény a cikkhez: Feljegyzések a fotelból – Tehetetlenségből jeles

  • ennél azért optimistább hozzáállást várnék el. nem szabad egyből átfordulni, múlt héten dicséret, most meg szidás. oké, hogy a szurkoló már csak ilyen, de egy döntetlen még nem a világ vége. még akkor sem, ha egy harmat gyenge csapat ellen értük el. ettől függetlenül a nyiregyházának egyetlen momentuma sem volt. én például örültem Abdi és a máltai fiú játékának. összefogunk érni, de adjunk már egy kis időt a csapatnak.

  • Short mondta az ősszel, hogy kevés Ő még a Fradihoz. Ő is kevés.

  • Szomorú, hogy ezt kell í­rnom, de jobban tetted volna, ha otthon maradsz. Ráadásul már reggel olvashattam volna a fotelt. 🙂
    Komolyabbra fordí­tva szót, tényleg méltatlan volt a Fradi 110 éves hagyományaihoz a tegnapi mérkőzés. A játék is, és a körí­tés is. Szomorú vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories