Feljegyzések a fotelból – A három pont…

Régen fordult velem elő, hogy egy győztes 90 perc után tétován ücsörögjek a monitor előtt és halvány dunsztum sincs, hogy mit is kéne írnom. Persze ha az a bizonyos dunszt lila lenne, akkor már folyna belőlem a szó (főleg kárörvendő), de mivel tegnap este a Honvéd bérleményében léptünk pályára, így marad a bizonytalanság. Pedig begyűjtöttük a három pontot, de ahogy a jegyzet címe is jelzi, utána három pont van és nem felkiáltójel. A felkiáltó jel azért hiányzik, mert végül is kötelezőnek is vehettük a kispestiek elleni három pontot, még akkor is, ha manapság nem nagyon unatkoznak a játékosaink. Bajnoki, BL csoportkör, válogatott szereplések, majd bajnoki, Juventus, Barcelona, Kijev…és a végén karácsony, melyről ma még nem tudjuk, hogy mit is fog elhozni. És itt először nem is az eredményekre gondolok, hanem az átkozott covidra, mely olyan szürke ködbe csomagolja a világunkat, amilyenre ma reggel ébredtem. Az ágyból sem volt kedvem kikászálódni, de a forró kávé gőzölgő illata egy kis életkedvet csöpögtetett belém. De mikor bekapcsoltam a gépet, a szokásos hírkereső helyett egyből a sportoldalra „lapoztam”, elsősorban nem azért, hogy minél gyorsabban olvashassam el Rebrov mester és Bódog Tamás nyilatkozatát, hanem azért, hogy legalább vasárnap reggel ne szembesüljek azzal a borzalmas és fájdalmas hírrel, hogy tegnap mennyien haltak meg a koronavírus szövődményei következtében. Hiába próbáltam a homokba dugni a buksimat, Rebrov mester nyilatkozatát olvasva szembe jött velem az, mitől megpróbáltam vasárnap reggel elzárni magam. Botka Endre karanténban van – nyilatkozta a mester…Megint az a bizonyos három pont, mely után feloldozás vagy keserűségnek kéne következnie, de most mindkettőt kihagyom. Foglalkozzunk egy kicsit (tényleges kicsit…nagyon is kicsit) a tegnapi „rangadóval”, mely már csak a nevében idézi a régi Fradi-Honvéd derbiket.

Mi ugyanis a tabella élén tanyázunk (hol is lennénk máshol!), a piros-feketék (a múltban fehérek) meg éppen azon görcsölnek, hogy valahogy elkerüljék a kieső helyek egyikét. Persze igazságtalan lennék, ha nem jegyezném meg, hogy ebben a helyezésben a covid is nagy szerepet játszik, hiszen heteken át az volt a fő kérdés Kispesten, hogy lesz 11 egészséges játékosuk akik ki tudnak lépni a zöld gyepre. Ellenünk már javult a kép, de még mindig nem volt teljesnek mondható a kezdő. Nálunk szerencsére még nincs ilyen baj, a válogatottakban szereplő is „épségben” tértek haza, így egy nagyon erős kezdővel léptünk pályára (bár 1-2 hiányzó nálunk is akad) az MTK Hidegkuti stadionjában.

A kezdő meg is lepet, azt gondoltam, Rebrov mester „tartalékolni” fog a keddi Juve elleni BL csoportkörre, de nem, minden meccsen győzni akar, nem elég egy békés döntetlen, amit meg lehetne magyarázni az előttünk álló tényleg gigászi sorozattal. Az sem véletlen, hogy a TOP csapatok edzőinek nyilatkozatai szinte mindig azzal kezdődnek, hogy nagyon nincs rendben az a „flúgos futam”, amit az európai szövetség a csapatokra és a játékosra testál. Nem amiatt, hogy három naponta pályára kell lépniük (ez az elmúlt években is így volt), hanem a folyamatos vírusveszély miatt, a bezártság miatt, a titkolt félelem miatt, mely nagyon is megtudja „ölni” és ketrecbe tudja zárni a lelkeket.

Már három bekezdésen túl vagyok és még mindig csak az összeállítás nehézségeiről hablatyolok, pedig éppen ideje lenne rátérni arra a 90 percre, amit könnyen összelehetne foglalni egy méltán híres olasz film egy kissé átalakított címével: vége a 90 percnek, felejtse el. Mi van? Felejtsük el? Ember, hol él maga? – villannak fel előttem az örök optimisták vádló kérdései. Hiszen győztünk, meg van a három pont, Heister lőtt egy hálószaggató gólt, nem sérült meg senki, Bódog mester sem ment át Mártonba (aki még mindig a döntetlen „igazságtalanságáról karatyol”). Ennyi. A három ponttért jöttünk, amit még simának is tüntethetnénk fel, hiszen a Honvéd önmagától még helyzetecskét sem tudott kialakítani.

Ahhoz kellett Blazic, aki kétszer (vagy tán háromszor?) ajándékozta oda a lasztit a hazaiaknak. Ehhez jött még Dibusz is, aki megirigyelte az európai kapusokat és „villantott” egy ziccert a Honvéd játékosának. Amióta „divatba” jött a kapusok mezőnyjátékos szerepe, egyre több esetben válnak „mémmé”. Dinin kívül tegnap este Ter Stegen is villantott egy gólt eredményező kifutást (ahhoz persze kellett Carrasco zseniális, „sarkalós” köténye), a héten meg a világ egyik legjobb kapusának tartott Courtois mutatta meg, hogyan is szoktak lyukat rúgni a megye három tartalék játékosai…és akkor még nem említettük a Levekusen kapusát, aki az év öngólját zúdította a kapuba.

Visszatérve játékosaink ajándékaira, ez benne van a játékban (és nem csak nálunk), nálam mégis kiverte a biztosítékot. Én még a régi focin nevelkedtem, nekünk még azt tanították, hogy ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor rúg bele akkorát, hogy az a közeli kocsma asztalán landoljon úgy, hogy közben minden teli söröskorsó vele együtt repüljön. Ha most nagyon pikírt akarnék lenni, akkor visszavághatnék azzal, hogy csak azért hoztuk helyzetbe a Honvéd játékosokat, mert azok maguktól képtelenek voltak rá. De még így sem tudták izgalmassá tenni a mérkőzést, pedig ha legalább egyet betermelnek az ajándékok közül, akkor talán mi is egy kissé komolyabbra vettük volna a figurát.

Heister bombagólján kívül nekünk is voltak még lehetőségeink, de a valami hiányzott a táncból. A zene adva volt, de ha nem figyelsz az ütemre, akkor bizony nem tánc, hanem lábtaposás lesz a vége. Focira átköltve a kissé erőltetett hasonlatot, hiányzott az összepontosítás, hiányzott a lendület, látszott, hogy nem nagyon szerettünk volna sérüléseket összeszedni (ezt a honvédosok és a bíró nem nagyon vették figyelembe). Érthető is volt, ki akart esetleg sérülten a lelátón gubbasztani a Juve vagy a Barca ellen? Ha ehhez hozzávesszük, hogy a fejek legszívesebben már a Torinóba tartó repülőgép ülésén pihennének, talán megbocsájtható az, amit tegnap este láttunk. A hármas bírói sípszó után egyből meg is bocsájtottam, pillanatok alatt hullott ki a fejemből a kiszenvedett 90 perc.

Győztünk, meg van a három pont…kedden meg irány Torino!