Helyünk a kupanap alatt – VI.

Ottó-ötös

Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szí­vünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg más felé próbál orientálódni. Vannak akiknek a londoni 6:3 (sajnos már egyre kevesebbeknek), sokaknak a torinói 1:0, vagy a Liverpool felett aratott kettős győzelem… és sorolhatnánk a végtelenségig, hiszen ahányan vagyunk, szinte annyiféleképpen emlékezünk a szépre. Az is kérdés, hogy vajon mi is marad meg az emberben az idők folyamán. Az egész mérkőzés, egy csodás gól, egy remek edzői húzás, esetleg egy legendás riporter csillagokig jutó kiáltása? „Hohó-hohóóó, Vincze Ottó!” – 20 év távlatából még mindig hallom Knézy Jenő rekedtes örömkiáltását mely felért egy kegyelemdöféssel a svájciak számára. Ennyi információ már elég is ahhoz, hogy mindenki rávágja: 1995. szeptember 13., Bajnokok Ligája csoportkör első mérkőzése. De vajon nem méltánytalan az, hogy ha szóba jön az a varázslatos zürichi este, akkor Vincze Ottó parádés góljai és Knézy Jenő halhatatlan közvetí­tése jut először az eszünkbe?

Tudom, hogy az emlékek általában í­gy működnek, pedig lenne hely minden apró pillanatnak is ha igazak azok a „hí­rek” melyek arról szólnak, hogy agyunk képességének alig negyedét használjuk csak fel. Ha jobban gazdálkodnánk, az előbb emlí­tetteken kí­vül kapásból idéznénk fel, hogy:

• a mérkőzés előtt még abban sem voltunk biztosak, hogyan lesz 11 hadrafogható játékosunk,
• a „BL behí­vót” kapott Szűcs Misi néhány nappal a meccs előtt még az NB II-ben lépett pályára,
• a legendás „hohó” előtti gólnál, a mérkőzés 90. percében Nyilas Elek úgy iramodott meg a labdával (Lisztes lábáról varázsolva le a pöttyöst) mintha akkor kezdődött volna a mérkőzés
• Yakin büntetőjét parádés vetődéssel Hajdú hárí­totta, vagy ahogy Knézy Jenő tolmácsolta: „Megfogja, emberek megfogja!”.

Mindezek az emlékezetes pillanatok nem jöhettek volna létre… ha a kispadon nem ül egy „varázsló”, aki előre kisakkozta a mérkőzés minden pillanatát, aki a „hiányos” Fradit olyan rendbe rakta össze, hogy azt a dániai LEGO gyárban is elismerő fejbólintással nyugtázták. Természetesen Novák Dezsőről van szó, aki 1995-ben a második Fradi korszakát töltötte a tüzes trónon, és aki a BL indulást jelentő 1994/95-ös bajnoki cí­m mellé 1980/81-ben is szerzett már egyet, sőt a BL menetelésünk idején is cí­mvédésre vezette a Ferencvárost. Az már a sors (és persze a vezetőség és a szurkolók) igazságtalansága, hogy 1996 őszén, a negyedik forduló után (győztünk 3:1-re a Vác ellen) el kellett hagynia azt a klubot, ahol összesen 7 bajnoki cí­met szerzett!

De most tegyük félre az igazságtalanságot és önfeledten fürdőzzünk a magyar labdarúgás első BL csoportkörének első mérkőzésének felidézésében, valamint az oda vezető útban. Biztos vagyok benne, hogy Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T.Károly, Helyünk a kupanap alatt könyvének Ottó-Ötös fejezetének elolvasására senki sem kell biztatni.

Nekünk Fradistáknak, 1995. szeptember 13-a egyet jelent a mennyországgal.