Horváth Árpád: 75
1966-ban a Gammától került Csanádi Ferenc ifi-csapatába, majd két év múlva Lakat Károly tette be először az első csapatba az Óriás becenévre hallgató védőt.
A Videoton ellen csereként lépett pályára, így tagja volt az 1968 évi bajnokcsapatnak. Egy év múlva vált stabil csapattaggá. A csapatban a kapusposztot leszámítva mindenhol megfordult ferencvárosi pályafutása alatt.
Legnagyobb nemzetközi sikere, hogy tagja lehetett az 1971/72-es szezonban az UEFA kupa elődöntőig menetelő zöld-fehér csapatnak. A Wolverhampton elleni visszavágón került be a csapatba Novák helyén.
Az 1971/72 évi MNK döntőben még lehetőséget kapott, ahol előretöréseivel segítette újabb kupagyőzelméhez a Fradit. Egyetlen gólját is a kupasorozatban lőtte: a Paksi Kinizsi ellen talált a kapuba.
A következő szezontól folyamatosan kiszorult a csapatból.
1973-tól a Haladásban folytatta pályafutását és alapembere lett a korábbi Fradi játékos, Thomann Antal, majd az őt váltó és a későbbiekben az Üllői úton is munkát vállaló Sárosi László csapatának.
A roppant szerény játékos egyszer így nyilatkozott önmagáról:
Nincs nekem erényem semmi… A fejelés az amiben tűrhető vagyok. Meg talán az ellen sem lehet kifogás, hogy nem hajtok szívvel-lélekkel. Más erényem nincs.
Isten éltesse „Óriást” még nagyon sokáig! Lelkes, megbízható, igazi „Fradista” játékos volt!
Való igaz, hogy csereként nagyon sokszor csatár HELYETT jött be, de nem a HELYÉRE. Ő a középpályán vagy a védelemben játszott, és más valaki (rendszerint Juhász) ment előre „csatárkodni”.