Interjú dr. Orosz Pállal

Orosz Pál

Orosz Pál

Az Üllői129 megszólaltatta az ötvenes-hatvanas évek meghatározó játékosát, legendáját. A Fradi kommunikációs igazgatójának édesapja beszél a kommunisták Fradihoz való viszonyáról, arról, hogy mi kell egy sikeres magyar fociról és persze sok minden másról.

„Á, nem vagyok én érdekes, miért szeretne velem interjút készí­teni?” – kezdi Dr. Orosz Pál egy óbudai kisvendéglőben, ahogy rendeléshez készülve leülünk (túrós csuszát, jelentem, mindketten). A kérdésre egyszerű a válasz: tizenhárom éven át volt a Ferencváros játékosa, alapembere volt talán minden idők Fradijának, de érzem, ide a piros hetest kell kicsapni: „Ön volt édesapám egyik legkedvesebb játékosa.” Innentől könnyű a dolgom, csak jegyzetelni kell.

„Szentesen nőttem fel, először úszónak készültem, a foci csak hobbi volt eleinte, a medence partján fejelgettünk”. Talán ez a magyarázat arra, hogy miért volt olyan remek fejese egy nem túl magas futballistának – Orosz Pál számtalan góljainak majd felét fejesből szerezte. „Ez, persze. Gyakorolni kell. Meg persze érzék is, talán nem szerénytelenség, de akkoriban csak Kocsis Sándor és még egy-két focistatársam ment a fejelés jobban.”

„De visszatérve a kezdetekre, én nem ajánlgattam magam, volt egy remek kézilabdakapus Szentesen, aki feljött Pestre, ő ajánlott be a Fradinál. Persze jöttem is szí­vesen, aztán 1953-ban, 19 évesen debütálhattam is a Fradiban, a sors ajándéka, hogy egy olyan kitűnő emberrel együtt, mint az én Fenyvesi Máté barátom, akinél becsületesebb, rendesebb emberrel és remekebb szélsővel nem találkoztam. Vele már a Fradi előtt, a Szentes ifistájaként is találkoztam, egy meccsen ellenfelek voltunk. Nem sokan tudják, de ő eredetileg jobb lábas volt, a Fradiban tanult meg bal lábbal beadni. És hogy!”

Az ötvenes évek a Fradi történetek egyik sötét korszaka, akkoriban „nem mindenki akarta, hogy nyerjünk. Volt, hogy olyan embereket kellett berakni a csapatba, hogy ne is nyerhessünk.” Ebben az időszakban a jobbösszekötőt játszó Orosz a Fradi egyik legkiemelkedőbb játékos, kettesével-hármasával rugdosta a gólokat. Közben kezdett kialakulni a jövő nagycsapata, jött Albert, s párszor paraszthajszállal maradt le a forradalom után nevét visszaszerző Ferencváros a bajnokságról.

Vilezsál és Orosz akcióban

Vilezsál és Orosz akcióban

Aztán 1963-ban eljött, amire annyian vártak, a magyar futball 1950-es kommunista átrendezése utáni első Ferencváros-bajnokság. Ebben az évben egy tavaszi és egy őszi bajnokságot is rendeztek, tavasszal Tatabányán az akkor alig tizennyolc éves Varga Zolit tette be a Fradi történetének legsikeresebb edzője, Mészáros József a csapatba Orosz Pál posztján, az akkor már harmincéves csatárnak pedig új posztot talált, balfedezet lett.

„Nem értettem, miért lennék én ott jó, csatár vagyok, mondtam. Aztán rájöttem, ez a legjobb dolog, ami történhetett velem. Nagyon feküdt a poszt, azóta is hálás vagyok ezért Dodónak”. Meg aztán könnyebb egy olyan korszakos zseninek átadni a helyét, mint amilyen Varga volt. „Tudtuk, micsoda tehetség, hónom alá vettem, foglalkoztam vele, a korkülönbség ellenére barátok lettünk, bár magának való ember volt. 1996-ban ezért is keresett meg, s kért fel a Fradi-utánpótlás vezetésére.”

De egyelőre vissza 1963-ba. Nem sokkal a Dorog elleni bajnoki cí­met jelentő győztes meccs után a Fradi a Dinamo Moszkvával játszott egy, a kommunizmust éltető barátságos tornán. „Volt az ellenfélnél egy játékos, Guszarov, egymásnak mentünk, össze is verekedtünk és összefejeltünk. Nem volt nagy ügy, az esti banketten már együtt koccintottunk.” AZ MSZMP-nél azonban nem í­gy gondolták, „a pártbizottság előtt is meg kellett jelennem, eltiltottak fél évre, pedig az ellenfél Minszk is kérte felmentésemet”. Hiába, a szovjetekkel akkoriban vigyázni kellett. Vannak, akik szerint Orosz féléves kiesése miatt maradtunk le az az évi őszi bajnokságról, bár ő nem í­gy gondolja. „Jól esik a felvetés, de annak számtalan oka volt, nem csak ez. Szerencsére a következő évben visszaszereztük az első helyet.”

Ha az eltiltásnak ez nem is, más negatí­v következményei mindenképp voltak. Orosz Pál, aki sokak szerint az egyik, ha nem a legjobb olyan magyar futballista volt, aki nem kapott szerepet az A-válogatottban (csak a kispadig jutott), 1960-ban az olimpiai válogatottal bronzérmet szerzett Rómában, készült az 1964-es tokiói olimpiára. „Nem léphettem pályára, pedig jól ment akkoriban a játék. Nem tudom… Mindenesetre Kutasnak, az akkori MLSZ-elnöknek messzire elért a keze, í­gy az aranyat se akasztották a nyakamba.”

Volt azért kellemes hatása is az eltiltásnak, az utca embere a szí­vébe zárta az „orosz verő Oroszt”. Volt, hogy a munkások az utcán szólí­tották le, s hí­vták meg sörökre, s a munkahelyén, a Leövey Klára Gimnáziumban is megnőtt a tekintélye. Merthogy közben tanár lett, szerinte ugyanis nagyon fontos a tanulás.

„Nem lehet az egész életet a focira feltenni, miközben kettesekkel csúszik át az ember. Mi van, ha nem jön össze, mi van, ha megsérül az ember? Ezért fontos a tanulás. A fiamnak is ezért tettem elsőszámúvá a tanulást. Akkor nem volt emiatt boldog, de sikeres ember, az idő engem igazolt. Pali fiam egy sikeres marketing cég ügyvezetője és társtulajdonosa, s amikor nemrég feljött hozzám, s elmondta, hogy szerepet kapott a Fradinál, tudtam, hogy ha nem is a focin keresztül, de elérte célját: mindig is a Ferencvároshoz akart tartozni. Drukkolok, hogy neki is annyi öröme legyen a Fradiban, mint nekem volt, és sikeres is legyen.”

Azért a foci sem lett másodlagos az idősebb Pál számára, balfedezetként a világ legjobb játékosaival került szembe, a manchesteri Bobby Charlton önéletrajzában meg is jegyezte, ritkán volt olyan kemény őrizete, mint 1965-ben, a Fradi ellen, ahol Orosz Pál fogta. Ebben az évben meg is nyertük a VVK-t. (Idegenben, a Juventus ellen, de ezt talán mondani sem kell). Kibukik belőlem, amit édesapám mesélt még a nyolcvanas években: igaz, hogy nem kerültek fel ezzel a sikerrel a Népsport cí­mlapjára, miközben a Vasas KK-győzelme egész oldalas szenzáció volt? „Igaz, bizony, a magyar klubfutball egyik legnagyobb sikere nem volt erre méltó. A rendszer nem szeretett minket akkoriban.” (Arról interjúalanyom sem, csak filatelista apám tud, hogy a Vasas győzelmének örömére bélyeget is kiakadtak, bezzeg a Fradiéra…)

Az szezon végén aztán New Yorki túrára utazott a Fradi. Itt sem volt nyugta, volt egy helyi ember, aki, „meggyőződésem, a magyar titkosszolgálat embere volt, provokált az egész túra alatt, meg is lett az eredménye, az egyik meccsen kiállí­tottak, ami újabb eltiltást eredményezett.”

Egy évre rá aztán el is kellett hagynia a Fradit. „Szerintem még korai volt, s az az érzésem, a klubban korábbi ’rendszer-ellenes’ afférjaim miatt egyeseknek terhessé váltam.” A Pénzügyőrbe szerződött, mert bár voltak első osztályú ajánlatai is, ott lakást kí­náltak. „Futballistaként jól éltünk, de gazdagok nem voltunk, s egy remek lakást í­gértek. Három meccset játszottam, majd abbahagytam. A csapat jó volt egyébként, fel is jutottak abban az évben.”

1968-ban két évre visszatért a Ferencvároshoz, szakosztályvezetőként. „A csapat, a szurkolók is elfogadtak, szerettek, ezért kaptam a munkát.” 1970-ben aztán családjával Marokkóban találta magát, az akkor friss első osztályú El Jadida edzőjeként. „Rengeteget dolgoztam, néztem, kutattam a tehetségeket. Azokból nem volt hiány, de az alapok hiányoztak a helyi játékosoknál. Valamit í­gy is jól csinálhattam, mikor odamentem hatszáz dirham volt a fizetésem, mikor 1973-ban eljöttem, tí­zezret ajánlottak.”

De mégis visszajött, s a TF-en taní­tott nyugdí­jba vonulásáig, „rengeteg mai edző megfordult a kezeim közt, senkit nem szeretnék kiemelni.” 1979-ben három évre visszatért családjával Marokkóba, ezúttal a Raja Casablanca csapatának edzője lett, kupadöntőt is játszott az általa élcsapattá tett klubbal. „Jól éreztem magam ott, egy egész más szemléletet kaptam én is, de ami még fontosabb, a fiam sokat tanult abból a más kultúrából, a franciát és az angolt is ott sajátí­totta el, nem lett volna olyan a pályája, mint amilyen, ha nincs kint velem.”

1982-ben hazatérve Magyarországon elsőként ledoktorált a labdarúgásból, egyetemi adjunktus, majd 1987-től docens lett, mí­g nem nyugdí­jba nem vonult. Innen, ahogy fentebb olvashattátok, Varga Zoli hí­vta vissza a futballba, s lett 1996-ban a Fradi utánpótlás-vezetője lett, azonban „sajnos nem voltak megfelelőek a viszonyok a jó munkához”, í­gy hamarosan végleg visszavonul.

Ma már csak nézője a labdarúgásnak, azonban a futball-doktornak egyértelmű véleménye van arról, mi kell a jó magyar focihoz. „Pénz, pénz és pénz. Az nem megy, hogy a legjobb magyar játékosok tartalékok legyenek külföldön, mert ott jobb a pénz. Jó magyar bajnokság kell, jó játékosokkal és akkor lesz jó válogatott is. Ehhez pénz kell, minden mást az hozna magával.”

Közben a túrós csusza és a pofa sör is elfogy, dr. Orosz Pál, a Fradi 76 éves legendája pedig elnézést kér: „kicsit fáradt vagyok, ha lehet, hazamennék.” Persze! Nem tartóztatom: köszönjük, és nemcsak az interjút!

4 Vélemény a cikkhez: Interjú dr. Orosz Pállal

  • Persze kiváncsi lettem volna a véleményére,hogy a Kutasi utódokról (FRADI GYÜLÖLŐK TÁRSOSÁGA) kisteleki mezei,mészöly és az mlsz hasonló felfogású egyedeiröl mi az emberi megitélése.

  • Kint voltam azon a mérközésen APÁVAL ,még kis gyerekként .Emlékszem mélyen felháborodtam Pali kiallitásán.Egyébként akkor is a kedvenceim közé tartozott.Örülök hogy fia ma a csapatért dolgozik.

  • Köszönjük, javí­tottuk.

  • Csak egy kis kiegészí­tés: az ellenfél a Dinamo Moszkva volt és nem a Dinamo Minszk, a vörös korifeust pedig Kutas Istvánnak hí­vták, nem Kutasinak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories