Játékosból lett szertáros – Szőke László

A történet néhány évvel ezelőtt kezdődött. Egy csodaszép nyári napon Novák Dezső vendégei lehettünk balatoni házában. Órákig a mesék és az anekdoták világába csöppentünk, előjöttek a régi játszótársak a dicsőséges múlt, a bajnoki cí­mek, de nem maradt ki a világválogatottság sem. Ahogy az sem, hogy a nagyszerű játékosok mellett milyen fontos szerepet játszottak a „mellékszereplők”: az orvosok, a gyúrók, és a szertárosok, akik nélkül szinte ki sem tudott volna futni a csapat a pályára. így került szóba Szőke László, akit Novák Dezső invitált a Fradihoz és akihez régi ismeretség fűzte.

„Csak a Fradi-szí­v és a baráti hí­vó szó, ami ideköt. Nekem tulajdonképpen nem hiányzik annyira ez a pénz, amit itt keresek. Viszont örömmel jövök a barátok, a ferencvárosi szurkolók közé. Igyekszem a szertárat olyan szí­nvonalon tartani – ami méltó egy Ferencvároshoz.” – nyilatkozta 1996 tavaszán.

Szőke László zöld-fehér „története” ennél sokkal korábban, 1968 telén kezdődött, amikor az akkor 20 éves szegedi játékos aláí­rt a Fradihoz. Büszke volt a szegedi éveire is, hiszen ifistaként együtt játszott Kocsis Lajossal. A Fradiban először a tartalékcsapatban szerepelt, majd jött az előbb emlí­tett Nagytétényi fellépés amikor hivatalos mérkőzésen magára húzhatta a Ferencváros első csapatának mezét. A bemutatkozása sikerült, szó is volt róla, hogy a következő bajnokin is pályára lép, de egy sajnálatos sérülés megakadályozta ebben. Felépülése után többször ült bajnoki mérkőzés a kispadon, de aki ismeri az 1968-as Ferencváros keretét, az tudja, hogy abba a csapatba nem volt könnyű bekerülni. A kispad után újra a tartalékcsapat következett, ahol 1972-ig folyamatosan játszott. Azt feltétlenül meg kell emlí­teni, hogy azokban az években komoly rangot jelentett a tartalékcsapatban játszani. Majd jött egy komoly sérülés, több hónapos kihagyás, majd egy rövid időszak Budafokon, de végül is 26 évesen abba kellett hagynia az aktí­v játékot, a lába nem bí­rta a terhelést.

Nem bí­rta sokáig foci nélkül. Tagja lett a Fradi öregfiúk csapatának, ahol egészen 1992 novemberéig játszott. Majd ismét közbe szólt a sors, ami egy infarktust jelentett. Felgyógyult, de többet már nem léphetett a pályára. Kezdetben aktí­v játékos, majd „öregfiú”, utána meg szurkoló. Naponta járt ki a pályára, mert nem tudott meglenni a Fradi nélkül. Az újabb fordulatot az életében Novák Dezső telefonhí­vása jelentette. „Novák Dezső telefonon invitált, mondta, hogy jelenleg nincs szertárosa – úgyis kijárok mindig a pályára, legyek hivatalosan is a szakosztály tagja. Mivel ismertem az öltözők világát és hangulatát – és ugye imádom a Ferencvárost, igent mondtam.” – emlékezik vissza arcán megjelenő mosoly kí­séretében Szőke László.

Arra kérdésre, hogy mire emlékszik vissza legszí­vesebben az 1997 nyaráig tartó szertárosi tevékenységéből (Varga Zolival együtt kellett neki is távoznia), a játékosoknak a Fradi mezhez való viszonyulását emlí­ti:

– A meccs utáni ilyen vagy olyan felfokozott lelkiállapotban is egymást figyelmeztették a játékosok, ha valaki véletlenül ráállt a mezre vagy nadrágra, hogy ez itt az Üllői úton nem divat. Simon Tibor például az egyik UTE-meccs után azért szólt, mert valaki az új Adidas-dzsekijét bedobta a szennyes közé. Simi kikelt magából és mondta, hogy ilyen még egyszer elő ne forduljon a Fradi-öltözőben!

A Ferencváros már több mint száz éve egy nagy család, melynek a tagjának lenni öröm, hivatás és megtiszteltetés is egyben. Legyen az játékos, edző, vezető, gyúró, jegykezelő vagy szertáros. Szőke Lászlónak megadatott egy különös kettősség: játékos is lehetett és utána meg a játékosok „divattervezőjévé” válhatott, akinek a zöld-fehér csikós mez tetszett legjobban, fehér nadrággal és fehér sportszárral.

Mely egyet jelentett a nagy szerelemmel, a Ferencvárossal.