Kocsis Antal olimpiai bajnok!

Kocsis Antal

A magyar sport egyik legragyogóbb diadalát és mindenesetre legváratlanabb sikerét aratta ma Kocsis Antal, aki gyilkosan erős konkurenciában megnyerte a légsúlyú boxoló olimpiai bajnokságot. Az ő győzelme nemcsak egyéni siker, ebben a nálunk alig néhány éve kultivált sportágban, hanem sikere annak az ifjú szövetségnek is, amely csendben, reklám és nagyhangú nyilatkozatok nélkül dolgozva el tudott jutni a legnagyobb diadalig. A Kocsis—Appel meccs izgalmas lefolyása:

Az első menet egyértelműen a franciáé, de a második menetben Kocsis kezd jobban. Kocsis kitűnően jön fel, a francia már fárad, de még ekkor is jobb egy kicsivel. A mindent eldöntő harmadik harmad: Kocsis átérezve az utolsó menet döntő fontosságát, erős tempót diktál. Egyik gyors akciója a másikat követi. A magyar tábor ujjongva figyeli pompásan verekedő reménységét és bí­zni kezd a sikerben. Kocsis mindent belead a gyilkos harmadik menetbe, ütései közül még mindig sok megy a levegőbe, de a francia egyre jobban fárad, egyre kevesebb eleganciával próbál kitérni Kocsis ütései elől. Az első perc Kocsis offenzí­vája jegyében telik el. Ezután újabb ütészuhatagot zúdí­t a magyar bajnok ellenfelére, amit a francia csak fogással tud védeni, teljesen készen van. A magyaroknak most már nagyon megjön a hangja, s a harsány biztatás újabb ostromokra tüzeli Kocsist. Kétszer egymásután találja el a franciát és a szakemberek megállapí­tják, hogy Kocsis már behozta a hátrányt. A francia már csak védekezik és közben térdre is kényszerül, de Kocsis lovagiasan felsegí­ti. A sportszerű gesztusnál Kocsist figyelmezteti a bí­ró, hogy ne üssön ellenfele tarkójára. Ez a figyelmeztetés azonban nagy visszatetszést keltett, mert Kocsis nem szolgáltatott erre okot.

Tovább is Kocsis támad, a harmadik perc végén a francia kissé összeszedi magát, s aggódni kezdünk, hogy Kocsis nem bí­rja végig a saját maga diktálta őrületes tempót, de aggodalomra nincs ok. Lerohanja a magához térő franciát, aki örülhet, hogy a gong megmenti a keményöklű magyar bajnok záporozó ütéseitől.

A döntő meccsnek már vége. Rettenetes izgalomban várjuk az eredményhirdetést. Mintha szörnyű lidércnyomástól szabadultunk volna meg, halljuk a megafon felharsogó hangját:

HALLÓ, HALLÓ, CHAMPION  OLIMPIQUE KOCSZISZ HONGRIE!

Most felszakad belőlünk minden visszafojtott öröm, szinte alig bí­runk magunkkal. Kocsist majdnem szétszedjük és szinte darabokban visszük be öltözőbe. Előbb azonban még kitépi a kezünkből a fotográfus és behurcolja egy fényárban úszó kamrába, ahol gyorsan lekapja az 1928-as olimpia első boxoló bajnokát.

Az öltözőben mindenki Kocsis kezét akarja megszorí­tani, a sok magyar szinte magán kí­vül van. Eléje teszem emlékkönyvemet és megkérem, hogy í­rjon bele valamit. Még liheg, rákönyököl az asztalra, gondolkozik, majd í­rni kezd. Észreveszem, hogy sí­r, könnyei ráfolynak az emlékkönyv lapjaira. Most megnézem, mit í­rt. Ezt olvasom:

Éljen Magyarország!

Drága jó fiú, szegény egyszerű gyerek, a küzdelem hevétől még pihegve, első gondolata a hazája volt.

(1928. augusztus 11., Nemzeti Sport — Vadas György tudósí­tása)

Kocsis Antal

Kocsis 64 éves korában egyik levelében ezeket í­rta:

Mindmáig Fradi nevelésnek tartom magam. Szegény proligyerek voltam, s az FTC lett a második otthonom. Boldog voltam, amikor a zöld-fehér mezt magamra vehettem és még boldogabb, amikor a zöld-fehér szí­neket győzelemre vittem. Az olimpián négy mérkőzést ví­vtam és négyszer győztem. Életem legnagyobb dicsőségének tartom, hogy én lehettem az FTC első olimpiai bajnoka!

Nagy Béla munkáinak felhasználásával