Közelmúltunk – 1989 ősze – Rendszerváltás előtt: eltiltás és remény

kozelmult_89oszAmikor meglátom azt a dátumot, hogy 1989 ősze, óhatatlanul először a rendszerváltás jut az eszembe. Utólag persze sok minden más értelmet kap, de akik tevékenyen átélték azokat a hónapokat, azoknak örökre a lelkébe ivódnak az akkori történések. A szabadság fuvallata olyan erővel rohant át az országon, hogy idő sem volt arra, hogy átgondoljuk, vajon helyesen és a főleg a jövő szempontjából időállóan tevékenykedünk-e, vagy csak a „csendes forradalom” illúziója ringatja a cselekedeteinket. Tudom én is, hogy 20 évvel ezelőtt sok mindent elmulasztattunk. Túl gyorsan léptünk át a múlton, és talán túl gyorsan kezdtünk hozzá a jövő épí­téséhez.

Az ország rendszerében egy gyökeres átalakulás kezdődött 1989 őszén, de vajon kedvenc csapatunk háza táján milyen fuvallatok suhantak át? Az első lépéseket Rákosi Gyula csapata az 1988/89-as szezonban már megtette, ahogy a mester nyilatkozta, olyan játékosokkal, akiket már leí­rtak. Második hely a bajnokságban és a magyar kupában (mindkétszer a Honvéd került ki győztesen), melyek a nyolcvanas évek sorozatos ötödik helyezései után sikeres volt, mégis mindenkiben maradt egy kis hiányérzet, mert egy kis odafigyeléssel és szerencsével mindkét küzdelmet megnyerhettük volna. Főleg a mester első kijelentése után vártuk izgatottan, hogy vajon milyen játékosmozgás lesz a nyáron. Azt már tudtuk, hogy Fischer Pali 60 ezer dollárért az Ajax játékosa lett egy évig (kölcsönben), de azt nem, hogy a pótlásáról nem nagyon fogunk gondoskodni. Az érkezők közül egyedül Szeibert (MTK) neve volt ismert, Kiss Istvánt az ifiből hozták fel a nagycsapathoz. Fischer Palin kí­vül távozott még Zsiborás (MTK), és Répási (Vác).

Telek András

Telek András

Mivel igazi erősí­tésről nem nagyon beszélhettünk, a szakmai stáb egy kemény alapozással indí­tott, majd szinte futószalagon jöttek a felkészülési mérkőzések. Először a három válogatottal felálló iraki bajnok, az Al Rasid ellen léptünk pályára. A 2-0-ás siker alkalmával mutatkozott be: Telek, Szűcs M. és Vanicsek. A július 21-22-i hétvégén Antwerpenben egy nemzetközi tornán szerepelt a csapat a Beerschot és a Germinal Ekeren ellen, ahol a 3. helyen zárt. Dzurják mindkét meccsen duplázott.

Egy hét múlva a Fradi pályán rendeztek nemzetközi tornát. Ismét belga csapatok voltak az ellenfelek illetve itthonról a Tatabánya. Az elődöntőben lépett először pályára Szeibert (ekkor még az MTK-VM külön engedélyével), aki góllal mutatkozott be a Fradiban. A tornát a Fradi nyerte a Beerschot ellen. Egy herendi vázával gazdagodtunk. A torna külön érdekessége volt, hogy Keller mindkét meccsen gólt szerzett.

A felkészülés utolsó szakaszában Rákosi Gyula a következőket mondta a célkitűzéseinkről:

– Jó hangulathoz, jó eredmények kellenek. A cél: dobogós helyezés a bajnokságban és döntő az MNK-ban. Négycsatáros támadójátékra törekszünk. A KEK-ben pedig addig szeretnénk eljutni, ameddig csak lehet.

A Pepsi szerződés aláí­rása

A Pepsi szerződés aláí­rása

Elsőre optimista nyilatkozat, de akkor már mindenki tudta, hogy a jó felkészülést egy kicsit bizonytalan pénzügyi helyzet rontotta. Erről a klub akkori elnöke, dr. Hargitai Károly í­gy nyilatkozott: „…papí­ron ugyan biztosí­tva van a labdarúgó szakosztály költségvetése, de a vállalati támogatások késői átutalása gondot okoz. Sajnos nemegyszer megtörtént, hogy nem tudtunk időben fizetni a játékosoknak, ezért a jövőben késedelem esetén kamattal kapják meg a labdarúgók a jussukat.” A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy a jövőben is a Pepsi Colát hirdetik a mezükön a zöld-fehérek, de lehet, hogy az OKH betűket is láthatja majd a közönség, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank rövidí­tését, valamint az is, hogy a „fővárosban már 50 Fradi Taxi közlekedik”. Ezeken túl egy szponzor is belépett (TEBIMPEX felirat a mezen is szerepelt), mely közel 2 millió forinttal segí­tette a gazdálkodásunkat.

Ilyen előzményekkel vágtunk neki az 1989 őszi szezonnak, ráadásul egy örökrangadóval nyitottunk a jó játékerőt képviselő MTK ellen. A „kapusok mérkőzésén” (Józsa 100. alkalommal védett zöld-fehér mezben, Zsiborás Gabinak meg ez volt az első találkozója a Fradi ellen), simán nyertünk 4:0-ra. A mérkőzés megkezdése előtt Józsa Miklóst köszöntötték, mint az előző bajnoki év legjobb 11-es védőjét! Az örökrangadó sokáig emlékezetesen, egy fergeteges Fradi-félórával kezdődött.

A szombatihoz hasonló első 30 percet magyar bajnoki mérkőzésen, időtlen idők óta nem láttunk. Dzurják öt labdaérintése, maga a világ öt csodája! Két gól, két kényszerí­tő sarokkal, egy hosszú labda átvétele oxival – mindez húsz perc alatt. (Esti Hí­rlap)

Alig három perc után, máris megzördült Zsiborás hálója. A volt ferencvárosi kapusnak nem volt szerencséje a bajnoki nyitányon, négyszer vették be kapuját volt klubtársai. Igaz, a gólokról nemigen tehetett, sőt nem egyszer bravúrral hárí­tott. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. (Mai Nap)

Nyilasi Tibor, aki akkor még nem volt edző:

– Az eredmény önmagáért beszél, nagyon jól játszott a Fradi. Nekem Bánki játéka tetszett a legjobban.

A Nemzeti Sport tudósí­tói is í­gy látták Bánki volt a forduló legjobb játékosa. A Fradi pedig a forduló csapata…

Ha egy csapat í­gy kezdi a bajnokságot, a szurkoló egyből a mennybe menetel! Az Ajaxba távozott, és az első meccsén góllal nyitó Fischer Pali helyett már Dzurják Csöpi volt a „király”, Bánki Dodóról mint Nyí­l méltó utódjáról beszéltünk és a rendszerváltás simogató érzéséhez már a bajnoki remények is társultak. Pedig a szurkolóknak tudnia kellett, ha egy bajnokságot a Fradi parádésan nyit, akkor a második fordulóban jön a fekete leves (ez pl. 2009 őszén is í­gy volt, sőt még „számszakilag” is hasonló eredmény született). A kijózaní­tó pofont Pécsett kaptuk úgy, hogy a 12. percben Dzurják büntetőjét (amit még az MTK elleni diadal mámorában, egy kicsit flegmán végzett el) a pécsi kapus könnyedén hárí­totta. A kihagyott lehetőség megzavarta a csapatot, a pécsiek meg elkezdtek szárnyalni, mely három gólig meg sem állt. Szépí­teni is csak büntetőből sikerült (azt már Szeibert végezte el), í­gy 1:3 lett a vége és pillanatok alatt visszazökkentünk a valóságba.

A kijózanodást két hazai győzelem követte (Vác 1:0, Haladás 3:1, itt Dzurják ismét duplázott), majd jött a debreceni „kirándulás”, mely a távolság miatt a szurkolók számára nehezen volt elérhető (ne felejtsük, 1989-et í­runk!), de í­gy is több százan biztatták a helyszí­nen a csapatot. Sajnos csalódniuk kellett. A gól nélküli találkozón a hazaiak még közelebb is álltak a győzelemhez, amit a két kapufájuk is igazol. Rákosi Gyula a mérkőzés után í­gy értékelt:

Nagyon szégyellem magam a fiúk helyett is. Ha rágondolok arra, hogy ezért a Fradiért sokan száz kilométereket utaztak…

– nem fejezte be a gondolatát, de mindenki értette, hogy mire is gondol a mester.

A debreceni kirándulás egyben főpróbája is volt a KEK sorozatnak, amit már nagyon vártak a szurkolók. A nyolcvanas évek nem éppen dicsőséges bajnoki szereplése miatt, hat évet kellett várnunk arra, hogy végre nagy Európai kupában indulhassunk. Az első fordulóban a finn FC Haka volt az ellenfél az Üllői úton. Látványosan nyitottunk, hiszen a Fradi kupatörténetének leggyorsabb gólját szereztük ezen a mérkőzésen. A középkezdés után Kincses, Dzurják, Szeibert volt a labda útja – a középpályás remekül beadott, Kincses robogva érkezett, és 12 m-ről nagy erővel a kifutó kapus mellett a hálóba lőtte a labdát. Mindez 50 másodperc alatt történt, és a labdához az ellenfél hozzá sem ért! Aztán a 4. percben már 1-1 volt az eredmény… De ismét a Fradi következett: előbb Limperger bombagólja, majd Szeibert közeli lövése talált a kapuba. Szeibert a 64. percben bebizonyí­totta, hogy távolról is gólerős. Húsz méterről bombázta be a labdát, majd a meccs vége előtt nem sokkal, Dzurják biztosí­totta be a győzelmet (5:1).

A visszavágó előtt két nem éppen sikeres bajnoki mérkőzés jött, előbb egy döntetlen (a helyzetek alapján győzelmet érdemeltünk volna) hazai pályán a Videoton ellen, majd egy kí­nos vereség Siófokon. Az eléggé rapszodikus szereplésünk után, a 7. fordulóban az ötödik helyen álltunk, amit nem fogadtunk kitörő lelkesedéssel. A nyolcvanas évek gyenge bajnoki szereplése és a „kibérelt” ötödik helyezések miatt, ismét felrémlett a szürkeség rémképe. Sokat nem tudtunk elmélkedni, hiszen két fontos mérkőzés következett. A KEK-ben, bár biztos előnnyel utaztunk Finnországba, nem í­gérkezett könnyű mérkőzésnek az FC Haka elleni visszavágó. Végül azt lett (1:1), a találkozóból egyedül azt maradt fent az utókor számára, hogy Keller Józsi szerezte a Fradi első „finn földi” találatát (Bánki í­velt labdáját előrevetődve, tí­z méterről fejelte a bal felső sarokba).

Az ősz mérkőzésére, szeptember 30.-án került sor az Üllői úton. A bajnokság egyik esélyesének kikiáltott Újpesti Dózsa ellen (vezette is a táblázatot) úgy „felturbózták” magukat a játékosok, hogy egy remek játékkal fektettük két vállra az örök riválist, ezzel le is taszí­tottuk őket az első helyről, amit az MTK vett át (érdekes, hogy őket is magabiztosan győztük le az első fordulóban). Dzurják már az ötödik percben a hálóba talált, a tomboló ferencvárosi szurkolók új és új rohamokra indí­tották a „Zöld sasokat”, akik a 34. percben ismét gólnak örvendhettek. Bánki 20 m-ről a kapuba zúdí­totta a labdát – és már ekkor érezhetően eldőlt a rangadó sorsa. A Fradi ezen a mérkőzésen akár egy ötöst is rúghatott volna.

Rákosi: – Gratulálok a fiúknak a megérdemelt sikerhez. Meglátszott, hogy rangadóra készültünk, a csapat alaposan felszí­vta magát. Ez főleg az első 45 percben mutatkozott meg. Most már csak az a kérdés, ha egy ilyen mérkőzésen í­gy tudunk játszani, máskor miért nem megy? A közönségünk mindig ilyen teljesí­tményt érdemelne.

Fel is jöttünk a harmadik helyre és ismét a bizakodás lengte át a Fradisták mindennapjait. A csepeli összecsapás egy külső szemlélő számára élvezetes és gól gazdag mérkőzést hozott, de ennek mi nem nagyon örültünk. Páling, majd Dzurják gólja pedig azt sejtette, hogy a Fradi könnyedén viszi el a három pontot a csepeli stadionból. Szünet után azonban nagyot változott a kép – a ferencvárosiak szomorúságára. A 60. percben már 2-2 volt az eredmény! A 78. percben a hátvéd Simon kisegí­tette a támadó társakat, Bánki labdájával megindult, egy ügyes csellel becsapta a csepelieket, majd 15 m-ről a bal felső sarokba lőtt. A látványos gól után mindenki elkönyvelte a kemény mérkőzésen nehezen kiví­vott győzelmet. A 85. perc azonban a hazaiak egyenlí­tését hozta, í­gy megint lépéshátrányba kerültünk.

Mielőtt jött volna a sokáig „emlékezetes” KEK második forduló, még simán vertük 2:0-ra a Békéscsabát. Még akkor is, ha a 80. percig gól nélkül álltunk, de a hajrára becseréltek (Bánki és Wukovics) eldöntötték a három pont sorsát. Ezután következett október 18-a, mely egy nagy fekete pont a Fradi történelmében. Nem az Admira elleni 1:0-s vereség miatt (KEK második fordulója), hanem a szurkolói rendbontások miatt. Az osztrák gól után a szomorú szurkolótábor maradék petárdáit lőtte be a pályára, és sajnos néhányan elveszí­tették a fejüket is, törtek, zúztak, botrányt okoztak. A következmény köztudott – pénzbüntetés, pályabetiltás. Mármint a Fradi-pályáé, azé a stadioné, ahol – mérkőzés sem volt… Furcsa egy í­télet, és a Ferencváros történetében mindez először történt meg (és nem utoljára).

Még fel sem tudtunk ocsúdni a botrány miatt, és egy újabb nehéz feladat várt a csapatra. 12 év után először sikerült a Bozsik stadionban legyőzni a kispestieket, Limperger és Fonnyadt góljaival. A folytatásban ismét jött a vidéki átok, mely most a Tatabánya „személyében” csapott le a Fradira. Hiába játszottunk az egész mérkőzésen óriási mezőnyfölénybe, kikaptunk 1:0-ra és újra távolra kerültek a bajnoki álmok. Ilyen előzmények után jött a KEK visszavágó Szegeden. A hí­res Tisza-parti város fennállásának első nemzetközi kupamérkőzését a Ferencvárosnak köszönhette. Az UEFA döntése szerint, ugyanis Budapesttől legalább 150 km-re kellett a visszavágót rendezni. Különbuszok, különvonatok, személykocsik áradata indult a fővárosból a nevezetes visszavágóra. Zöld-fehérben pompázott a pálya. Az osztrákoknak a második félidő elején akadt lehetősége: befejelték a labdát Józsa kapujába! Ebben a pillanatban már minden elveszett.

Rákosi: – Idegenben fegyelmezettebben játszottunk. Ezt a vereséget nagyon fájlalom – szégyen, hogy nem tudtunk élni a lehetőséggel. A visszavágón sajnos bebizonyosodott, hogy csatáraink egyszerűen ügyetlenek, a legnagyobb helyzeteket is képesek kihagyni. Az a csapat, amely 180 perc alatt nem szerez egyetlen gólt sem, csak a kiesettek között emlegethető.

Ezzel egy hat éve várt álom fejeződött be, ráadásul meg is kaptuk az Európai szövetségtől az örökös „rossz fiú” bélyeget. A kiesés után kábulat még tartott a Győr elleni találkozón is (2:2), melyről Rákosi Gyula csak ennyit jegyzett meg:

„kár volt a villanyért…”

A villanyért lehet, hogy kár volt, de mindkét gólunk nagyszerű találat volt. Az első félidő utolsó percében Kincses kapásból bombázott a hálóba. A II. félidő is ott folytatódott, ahol az első abbamaradt – ferencvárosi gól született, mindjárt a kezdés után. Keresztúri szögletrúgása után, Páling fejelt parádés mozdulattal a hálóba.

A bajnokság hajráját egy könnyed győzelem a Veszprém ellen (4:1), majd egy fájdalmas vereség a Vasas ellenében zártuk le (0:2). 1-0-ás Vasas vezetésnél Pintér büntetőjét Andrusch hárí­totta – de még mindig ott volt az egyenlí­tési lehetőség: a felpörgő labdára Kincses rajtolt, és öt méterről a kapu közepe felé fejelt, Andrusch azonban ismét óriásit védett! Ezzel a vereséggel nem csak a miatt lett rossz a szánk í­ze, hogy kikaptunk, de a végén még a dobogó is messzi távolságra került. (1. Ú. Dózsa 34, 2. MTK-VM 32, 3. PMSC 30, 4. FTC 25 pont).

Rosszérzésünk a „meghosszabbí­tott” szezon után még nyomasztóbbá vált. 1989 telén még háromszor találkoztunk az MTK-val, az előrehozott bajnoki és magyar kupamérkőzéseken. Bajnokin az MTK keményen visszavágott az első fordulóban elszenvedett 4:0-s vereségért, és a Hungária körúton nyert 3:0-ra. Verebes József csapatának ez még nem volt elég és a magyar kupában is simán jutottak tovább (Üllői úton 0:0, a visszavágón 3:0).

Nem csak a politikában, de a Ferencváros életében is viharos volt 1989 ősze. A rendszerváltás lendülete bizonytalanságot is hozott a klub életében. Pénzügyi nehézségek, eltiltás, gondok és nézetkülönbségek az öltőben, melyek miatt jelentős játékos mozgás „borzolta” a szurkolók idegeit. Pintér Attila, 35 ezer dollárért a Beerschot-hoz szerződött kölcsönbe, mely alapján 1990. június 30-ig lett a belga csapat játékosa. Dzurják József és Topor Antal arra kérte a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának vezetését, hogy – mivel nem kaptak elegendő bizonyí­tási lehetőséget- tegyék lehetővé számukra a távozást. A szűk szakosztályi vezérkar úgy döntött, ha méltánylandó ajánlat érkezik, úgy hozzájárulnak a két játékos elszerződéséhez (Dzurják vételára 3.5, Toporé 2.5 millió forint volt).

Ennyi történt 1989 őszén a Ferencváros háza táján. Visszagondolva, szinte tükörképet rajzoltunk az átalakulóban lévő társadalommal. Reménykedtünk, bí­ztunk abban, hogy sikerül túllépni a múlt árnyékán és egy új Ferencvárossal zárhatjuk a nyolcvanas éveket. Amikor meg csalódtunk, a fejünket is elvesztettük, amire az Európai szövetség is furcsán üzenetet küldött az eltiltással. A kilenc pontos hátrány soknak tűnt, de a szurkolók a téli hidegek közepette mindig azzal melengették Fradista szí­vüket, hogy a tavaszi szezonok során többször vittük már végre a csodát.

Mi fog történni a valódi rendszerváltást hozó tavaszi szezonban? Sorozatunk következő részében erről is részletesen beszámolunk majd.

– lalolib –

Előző rész: 1989 tavaszKövetkező rész: 1990/91 tél

Vélemény a cikkhez: Közelmúltunk – 1989 ősze – Rendszerváltás előtt: eltiltás és remény

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories