Mindkét mezben játszott

Pusztai László

Amikor a szegedi egyetemi csapat leigazolta a Szentesi Kinizsi villámemberét, a húsz esztendős Pusztai Lászlót biztosra vették, hogy hosszú időre megoldották jobbszélső gondjukat. A fiatal csatárnak ugyanis volt egy egészen kivételes adottsága, mégpedig az, hogy egyszerűen nem lehetett utolérni. Ha megiramodott a szélen, akkor a leggyorsabb hátvédről is szakadt ing és gatya, mí­g végigrohanta a sarkában a játéktér egy részét, de még í­gy is kérdéses volt, utoléri-e vagy sem. S bizony sokszor csak a hátát látták s ilyenkor teljesen egyedül érkezett meg a labda társaságában az ellenfelek kapuja elé, s ha nem minden helyzetét, de többségét kihasználta. Nos a hosszú időből végülis alig három esztendő lett csupán, mert Pusztai Lászlóra felfigyeltek az NB I-es nagycsapatok is. A Bp. Honvéd lett a győztes s vitte Kispestre emberét.

1969-ben húzta fel először magára a szentesi „rakétaember” a Bp. Honvéd mezét, s 1974-ben utoljára. Akkor egy házzal arrébb költözött: Az Üllői útra. — Távozása viharos volt s nem kis meglepetést okozott annak idején.

Név: Pusztai László
Születési év: 1946. III. 1.
Egyesületei: Szentes, Szegedi Épí­tők, Szentes, SZEAC, Bp. Honvéd, Ferencváros

Milyen érzésekkel ment el Kispestről s milyen tervekkel lépett a ferencvárosi öltözőbe? — indí­tottam a beszélgetést a válogatott jobbszélsővel.

— Meglehetősen gyorsan peregtek az események ahhoz, hogy különösebben mélyre merülhettem volna helyzetem elemzésében. Rám volt bí­zva a elöntés, gyorsan kellett határoznom, megyek, vagy maradok. A Honvédnál őszintén megmondták, hogy harmadik vagyok a szélsők között, az újonnan igazolt Bartos, és Morgós Gabi mögött s nem biztos, hogy kezdő ember leszek. Kértem egy kis időt a döntésre, egészen pontosan két percet, aztán felhí­vtam a feleségem, tájékoztattam az eseményekről, majd amikor letettem a kagylót, közöltem, átmegyek az FTC-hez. Az ilyesfajta távozás nem számí­t a kifejezett örömünnepek közé, de én nem sértődtem meg a vezetőimre, nem nehezteltem rájuk, nem dúltam, fúltam, hanem egyszerűen tudomásul vettem a dolgot. Végülis ez az élet, nem én vagyon az egyedüli, akit válaszút elé állí­tottak. A profiknál nálam sokkal nagyobb tudású, nevesebb futballistákat is sűrűn érte hasonló sors. Úgy vettem hát kézbe először a zöld-fehér mezt, hogy ebben megint első számú szélső legyek s ne csak harmadik. Ügy kezdtem el dolgozni a hétköznapokon s úgy hajtottam a meccseken…

— Ki ellen játszotta első mérkőzését a Ferencvárosnál?
— Egy nemzetközi tornán mutatkoztam be. Külföldi résztvevőként a spanyol Celta és a holland Telstar szerepelt még rajta.

— Könnyű, vagy nehéz volt a beilleszkedés az FTC együttesébe?
— Mondhatom, hogy nem volt nehéz. Vonatkozik mindez lényegében véve minden átigazolásomra, hiszen minden új klubban hamar megtaláltam a helyem. A Ferencvárosnál ráadásul nem egy hosszú ideje együtt játszó társaságba csöppentem bele, hanem lényegében véve egy újonnan alakuló együttesbe. Akkor épí­tett Dalnoki Jenő egy új, fiatal gárdát, akkor dobta tűzbe a „csikókat”. Rabot, Nyilasit, Ebedlit, Szabót, az újak voltak túlsúlyban, a fiatalok s mondhatom jól éreztem magam közöttük.

— A régi barátaihoz vonzódott még akkor, vagy a Ferencvárosnál szerzett új kapcsolatokat?
— Barátsággal váltam el játékostársaimtól a Bp. Honvédnál s éppen olyan jó volt a viszonyom az Üllői úti fiúkkal is. Otthon ülő tí­pus vagyok, nem amolyan mészkálós, de í­gy is közel kerültem mindenkihez.

A „csikók” között Pusztai László is megújhodott. Élen járt a lelkesedésben, a küzdeni akarásban, s lendületes, gólveszélyes játékával nagy részt vállalt a sikerekben.

— Mi hozta a nagy lobogást, a sok jó teljesí­tményt?
— Elsősorban a cél, amit akkor kitűztem magam elé, mindent megtegyek azért, hogy bebizonyí­tsam, többet érek annál, amire akkor taksáltak. Volt ehhez elég akaraterőm, kitartásom s munkabí­rásom, ráadásul a bizonyí­tásra nagyszerű közeg állt rendelkezésemre. Olyan fiatal együttes, amelyik még „éhes” volt a dicsőségre, a sikerre, akit lehetett tüzelni, hajtani, felpaprikázni arra, hogy kibontakoztassa igazi képességeit. Én is húztam, ők is húztak, mindenki húzott s mondanom sem kell mennyire feldobott engem is a sűrű siker. Mind közöltebb került a nagy vágy, az hogy egyszer bajnokcsapatban búcsúztathassam a labdarúgó évet, aranyérmet , vehessek a kezembe. És végül sikerült…

— Milyen volt az első találkozás a régi együttesével?
— Számomra felettébb emlékezetes. 4 : 3-ra győztünk a Bp. Honvéd ellen s én két gólt szereztem. A másodikat az utolsó percben s ez jelentette a végső győzelmet.

— Érzett elégtételt akkor?
— Nem í­gy fogalmaznék. Nagyon akartam, bizonyí­tani szerettem volna, hogy igenis s érek valamit. Azt hiszem minden játékos í­gy van ezzel, ha túl könnyen lemondtak róla. Nos mondanom sem kell, mit éreztem, amikor jöttem le a játéktérről. Nem bosszú volt ez, sokkal inkább önigazolás.

— Még mindig tart ez a bizonyí­tási vágy, ha a piros-fehérek ellen szólí­t csatába a játékvezetői sí­p?
— Most már a rangadók iránti tisztelet parancsol inkább nagyobb akarást, lelkesedést, becsvágyat. A Honvéd nagy ellenfél, dicsőség legyőzni. Becses lenne az a két pont.

Pusztai László már 34 éves, de lendületes, gyors lelkes játéka még ma is döntő tényező a ferencvárosiak csapatjátékának. Pláne ha még most is akarja emlékeztetni egykori klubját…

V.S.

1980. május 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories