Nyilasi Tibor a Barca-ajánlatról, Irapuatóról, Dárdairól és egy bécsi kerti csapról

20150903-nyilasiFolytatva 2013-ban megkezdett hagyományunkat, hogy minden karácsonykor egy-egy régi, sporttal kapcsolatos í­rással kedveskedünk olvasóinknak, az idén a Képes Sport 1985-ös év végi tripla számának exkluzí­v kérdezz-felelekjét elevení­tjük fel. A sporthetilap harminc évvel ezelőtti beszélgetőpartnere Nyilasi Tibor, a Ferencváros egykori, az Austria Wien akkori válogatott labdarúgója volt, aki a cikk megjelenése idején már harmadik idényét töltötte a bécsi lila-fehéreknél. A Képes Sport 99+1 kérdése Nyilasi Tiborhoz cí­mű interjú részbeli újraközlésének – és „tovább beszélgetésének” – aktualitását az adja, hogy a népszerű Nyí­l mindkét kvalifikációs bravúrnak részese lehetett: nemzeti csapatunk 1986-os világbajnokságra való kijutásának és a mostani garnitúra sikerrel megví­vott Eb-selejtezős csatározásának is.

Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének tagja az MLSZ XI. kerületi székházában a minap vendégül látta a Nemzeti Sport Online munkatársait, akikkel felelevení­tette a Képes Sport harminc évvel ezelőtti, vele készí­tett karácsonyi interjúját. Újraolvasta, újraértelmezte, kiegészí­tette, és itt-ott „tovább is beszélte” a szöveget, válaszolván a legfrissebb élményeket firtató kérdésekre is.

Jelen í­rásunk ezért az 1985-ös KS-anyag és a mostani MLSZ-beli beszélgetés különös keveréke: régi és új kérdések, régi és új válaszok megkutyult, majd „helyrerázott” elegye. Félkövér betűkkel az eredeti, 1985-ben feltett kérdések olvashatók – az újakat is í­gy jelöltük, csak azok után odaí­rtuk zárójelben, hogy 2015. Hagyományos, álló betűkkel az eredeti válaszok következnek, majd jönnek a dőlt betűs feleletek 2015-ből – már, ha a ferencvárosi ikon revideálta harminc évvel ezelőtti gondolatait.

– Mennyi volt az első összeg, amelyet futballért felvett?
– 200 forint, egy tartalékbajnoki mérkőzés után, még az FTC-ben. Három forintot levontak belőle…

– Ha az egyik asztalra valaki letenne egymillió forintot, a másikra pedig egy doktori diplomát, melyikért nyúlna először?
– Egyikért sem. Nem dolgoztam meg érte!
– Egyikért sem, mert nem az enyém.

– Takarékos ember?
– Már-már betegesen kuporgató tí­pus vagyok.
– Igen.

– Önről sokat beszélnek, de keveset tudnak. Tudatosan tartja távol az embereket?
– Amikor kinyí­ltam, mindig megégettem magam. Ma már óvatos vagyok. Annyira, hogy ez néha már-már barátságtalanságnak tűnik.

– Mit jelent a szó: barátság?
– Teljes őszinteséget, szurkolást a másik sikeréért, boldogulásáért. Azt utálom, ha valaki barátnak mutatkozik, de magában azért szurkol, hogy kapjunk ki, ne keressek pénzt, nekem se menjen jobban, mint neki vagy másnak…

– Ki a legjobb barátja?
– Martos Győző ügyvezető elnök [a Volán SC-ben – a szerk.] és Kovács Gábor zöldséges kiskereskedő.
– Manapság is őket mondhatom a legjobb barátaimnak, illetve csak Győzőt, mert Kovács Gábor már nincsen közöttünk… Annyit tennék hozzá: több egykori játékostársammal is tartom a kapcsolatot, de Martossal napi kapcsolatban vagyok.

– Min tudna összeveszni mondjuk Martossal?
– Ha tenisz közben egy labdára azt mondaná, hogy out, amikor én tudom, hogy bent volt, vagy legalábbis csí­pte a vonalat…
– Már semmin, mert nem teniszezünk.

– Mi a három legnagyobb veszély, ami az emberiséget fenyegeti?
– Az atomháború, az éhezés és az irigység.
– Sajnos, ez azóta sem változott!

– Ha tárcát kí­nálnának egy kormányban, melyik poszthoz lenne a legnagyobb kedve?
– Ausztriában pénzügyminiszter, Magyarországon a futballügyek minisztere lennék a legszí­vesebben.
– Ma egyetlen kormánynál tudnám elképzelni magam: egy jó Audi kormányánál.

– Párttag?
– Nem.
– Az én pártom: a futball. Nem vagyok és nem is voltam soha egyetlen pártnak sem a tagja. Mi több, sohasem kértek, sohasem kényszerí­tettek, hogy bármelyik pártnak is a tagja legyek.

– Kik a kedvenc hadvezérei?
– Napóleon, mert ő volt a legnagyobb, és Wellington, mert ő a legnagyobbat is le tudta győzni.

– Véleménye szerint 1985-ben mi volt a legjelentősebb politikai esemény?
– Biztos a Reagan–Gorbacsov találkozót kellene mondanom, de szerintem a Live Aid koncert az éhezőkért még ennél is nagyobb esemény volt. Egyetlenegyszer sajnáltam életemben, hogy futballista vagyok, és nem beatzenész, ekkor…

– Mit olvasott utoljára?
– Rengeteg újságot és a német–magyar szótárt.
– Akkoriban szinte faltam a lapokat, minden magyar és osztrák újságot elolvastam, ami a kezembe került. Naponta legalább három-négy órát forgattam a sajtót. Vasárnap este hétre, A Hétre mindig otthon voltam, Bécsben olyan tiszta volt a magyar adás, mint az osztrák Győrben. Azóta az ismeretterjesztő csatornákhoz pártoltam át, azokat nézem. És különösen zavar, hogy nem tudom értelmezni a fekete lyukat… De tényleg.

– Kik a kedvenc í­rói?
– Karinthy Ferenc, mert „ősfradista”, és Esterházy Péter, már csak Marcira való tekintettel is…

– Mondjon kapásból három balett-táncost!
– Markó Iván, Keveházi Gábor, Dózsa Imre.

– Mit vinne magával egy lakatlan szigetre?
– A teniszütőmet. Csak azt nem tudom, hogy ha lakatlan, akkor kivel játszanék? Legfeljebb falaznék…
– Azt hiszem, Globus sertésmájkrémet. A kedves emlékek végigkí­sérik az embert az életben, és a májkrémről a „hadihajós” életem jut eszembe. A flottillánál szolgáltam ugyanis sorkatonaként Újpesten, 1974–76-ban, a sportszázadban; Komjáti Bandival, Gass Pistivel, Gedó Gyuriékkal. Legendásan hí­rhedt alakulat volt (nevet). Bozsik alezredes volt a laktanyaparancsnok, de nem a nagy Cucu, csak a névrokona.

– Megvan még az első futballcipő?
– Édesanyám őrzi, tőlem már régen elveszhetett volna.
– Már nincsen meg sajnos, elkallódott a szüleim elvesztése után. Édesapám nagy gyűjtő volt, hatalmas mez-, jelvény- és újsággyűjteménnyel büszkélkedhetett. Soós Endre Szamoskérről és Hagyó Árpád Pécsről – ma ez a két fantasztikus ember őrzi ereklyéim körülbelül nyolcvan százalékát. Meg kell emlí­tenem még Török Péter sportújságí­ró nevét, nála is fellelhető néhány darab a gyűjteményemből.

– Meg tudná javí­tani az elromlott ví­zcsapot?
– Azt nem, de az autómban már cseréltem ékszí­jat!
– Nos, erre van egy történetem. Vasárnap délelőtt, süt a nap, ülök a mester mellett a kispadon (Hermann Stessl volt az edző), ugrásra készen, hogy végre kezdjen el cserélni. Odafordul hozzám, én már dörzsölöm a tenyerem, arra gondolok, becserél, erre megszólal: „Tibor, nincsen véletlenül egy ví­zvezeték-szerelő ismerősöd? Két napja ömlik a ví­z a kertünkben.” „Nincs…” – válaszoltam, és szomorúan ültem tovább. Úgy emlékszem, aznap nem is léptem pályára.

– Kinek a teljesí­tményét csodálta meg igazán utoljára?
– Azoknak a bécsi grafikusoknak a mindennapjait, akik az aszfaltra rajzolt képeikből tartják el magukat és gyakran a családjukat is.
– Életem meghatározó élményének számí­t az a valamivel több mint egy év, amit a válogatottnál tölthettem el. Nagyszerű közösséget ismerhettem meg, amelyből kiemelkedik Király Gabi jóval átlagon felüli motivációjával, alázatával. Ha annak idején lett volna egy Király-szerű vezéregyéniség is az Austriában, amikor egy-egy sérülésem után egymagam elégtem a csapatba kerülésért folyó kí­nkeserves harcban, ha lett volna egy Király Gabi, aki ott és akkor magával tudja ragadni az embert, talán nem hagytam volna abba olyan korán, harminchárom évesen a futballt.

DICSŐSÉG DICSŐSÉG HÁTÁN
Várpalotán született 1955-ben, ötéves kora óta él a fővárosban. Az Úttörőstadion SC-ből 1970-ben igazolta le az FTC. Többszörös magyar bajnok és MNK-győztes, később az Austria Wiennel is többszörös bajnok. Európai ezüstcipős 1981-ben. Európa-válogatott (1981), kétszeres vb-résztvevő (1978, 1982).’81–82 telén fél évre elvitte volna az idény végén KEK-et nyerő Barcelona, de a magyar sporthivatal nem ment bele az alkuba. 1983-tól a bécsi Austria játékosa 1988-ig. Osztrák gólkirály is (1984) – az egyedüli magyar, aki gólkirályi cí­met nyer Ausztriában! Az 1983–84-es UEFA-kupa-kií­rás legjobb mesterlövésze kilenc találattal, olyan elődök nyomába érve, mint Albert, Dunai II és Bene. Hetvenszeres válogatott 32 góllal. Összes felnőttgóljának a száma eléri a fél ezret. Sebes Gusztáv azt mondta róla, befért volna az Aranycsapatba. Edzőként két periódusban irányí­totta a Ferencvárost, összesen 254 dí­jmeccsen; nála többször csak Dalnoki, Blum és Novák ült a zöld-fehérek kispadján. Bécsben Pro Urbe-dí­jas; a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti-keresztjének a tulajdonosa. 2000-től a Sport Tv szakkommentátora, 2013-tól az UEFA szakmai bizottságának a tagja.

– Ki az, akitől az eddigi legsúlyosabb büntetést kapta?
– Anyagilag Dalnoki Jenő, aki egyszer Szabó Ferivel „párban” ötezer forintra büntetett. (Ez háromhavi fizetésnek felelt meg, teszem hozzá most.) Erkölcsileg a szurkolóknak az a csoportja, amely egy Volántól elszenvedett vereség után meg akart lincselni az Üllői úti stadion bejáratánál. Azután vonultam vissza [1979-ben – a szerk.].
– Ausztriában viszont egyszer sem büntettek meg az öt év alatt.

– Ki az, akit soha az életben nem fog elfelejteni?
– A mindenkori pilótát, aki sikeresen leteszi a betonra a repülőgépet, amelyiken én is utazom.

– Ki vétett ön ellen a legnagyobbat?
– Garrido, amikor az argentin–magyaron kiállí­tott [az 1978-as világbajnokság csoportkörében – a szerk.]…
– Ma már úgy gondolom, hogy saját magam: ostobaságot csináltam, nem kellett volna szándékosan megrúgnom Tarantinit negyvenöt másodperccel a vége előtt.

– A három legnagyobb magyar edző?
– Az a három – kilenc! Baróti, Lakat, Illovszky a dicső múlt; Novák, Mészöly, Verebes a jelen; Both, Bicskei a jövő. No és természetesen Mezey Gyuri, de ő egy külön kategória!
– Ma is ezt a kilenc nevet sorolnám fel, annyival kiegészí­tve, hogy természetesen ők már mindannyian a múlt.

– A három legjobb magyar futballista, akiket látott játszani?
– Varga, Albert, Göröcs.

– A három legjobb, akikkel játszott is?
– Fazekas, Détári, Kiss Laci, Törőcsik. Igaz, ez négy…
– És itt van az ötödik: Herbert Prohaska, akivel nyolcvanháromtól nyolcvannyolcig együtt futballoztam a császárvárosban.

– Pályafutásának legszebb gólja?
– Bruges-ben lőttem egy barátságos mérkőzésen, húszméteres szabadrúgásból…
– Kevés szabadrúgásgólt szereztem pályafutásom során. Nyolcvanhárom tavaszán azonban kettőt is lőttem Luxemburgnak, hat kettőre nyertünk. Nem árulom el a titkot, hogyan csináltam, mert magam sem tudom (nevet).

– Tizenegyesből viszont annál többször talált a kapuba. (2015-ös reakció)
– Igen, bár a Fradiban Pogány Laci volt az első számú í­télet-végrehajtó. Rám általában akkor került sor, amikor más már nem vállalta a büntető elvégzését.

– A legnagyobb helyzet, amit kihagyott?
– Egyszer a Rába ETO ellen a Népstadionban, egy MNK-döntőn, nulla egynél, a gólvonalról „sikerült” fölé lőnöm a labdát, de azt hiszem, az sem marad el tőle, amit a hollandok ellen, szintén a Népstadionban az ötösről lőttem mellé!
– Mind a két helyzetet ugyanarra a kapura puskáztam el: a Népstadion [ma Stefánia – a szerk.] út felőli kapura.

– A legjobb magyar csapat, amelyiket a nézőtérről látott futballozni?
– Az ezerkilencszázhatvanhetes Ferencváros. Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr.

NAGY ANTAL NYíLRÓL ÉS 1986 TAVASZÁRÓL
„Mindenben Nyí­l volt az első. A legnagyobb zseni, a legtapasztaltabb játékos, a legnagyobb sztár. (…) Nyí­l a műtétje után lábadozott, már három éve az Austria Wien játékosa volt. Roppant körmönfont helyzet alakult ki. Egyrészt az osztrákok (…) nem nézték jó szemmel, hogy Nyilasi a magyar válogatottal edzőtáborozik, s készül a vb-re. Úgy gondolták, ha ott, sőt már edzőmérkőzéseken pályára tud lépni, akkor az Austriában is beszállhatna tí­z percre. (…) Mezey azt kérte, a szövetségben, az OTSH-ban és az Austria Wiennél jussanak dűlőre, Nyilasi milyen feltételekkel készülhet a válogatottal, ám ez az egyezség sehogy sem akart megszületni. Mezey egyedül nem vállalhatta fel a döntés ódiumát, ezért azt mondta, Nyilasi egyelőre nem jön velünk, de amint rendeződik a sorsa, csatlakozik a kerethez.”Nagy Antal, aki Nyilasi csapatkapitányi karszalagját megörökölte a válogatottban, a Nemzeti Sportnak nyilatkozva

– A legjobb magyar csapat, amelyikben valaha játszott?
– Disztl P. – Sallai, Róth, Garaba, Varga – Nagy, Nyilasi, Kardos, Détári – Kiprich, Esterházy.
– A „hetvennyolcas”, a „nyolcvankettes” és a „nyolcvanhatos”; utóbbi kezdő tizenegyét soroltam fel anno a Képes Sportban.

– Ha már szóba hozta a mexikói vébére kijutó válogatottat, nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg: mi történik, ha Nyilasi Tibor is pályára lép Irapuatóban? (2015)
– Sohasem derül ki, mi történt volna, ha én is játszom a szovjetek ellen. Futballistamondás: vereség esetén mindig az a jó játékos, aki éppen nincs a pályán!

– A világ legjobb futballistája?
– Régen Johan Cruyff, ma nincs ilyen…
– Nyolcvanhat nyarán már mást mondtam volna: Maradona. Napjainkban Messi, Cristiano Ronaldo és Suárez a legjobb.

– Melyik volt a legboldogabb bécsi napja?
– Kettő ilyen is akadt. Az első, amikor a Hanappi-stadionban három nullára győztünk a vébéselejtezőn, a másik, amikor ugyanott öt egyre vertük meg a Rapidot.

– Ült már a Práterben az óriáskeréken?
– Tériszonyom van, egyébként is messze elkerülöm azt a környéket.

– A szerződése ezerkilencszáznyolcvanhét nyaráig kötötte az Austriához. Hogyan sikerült kiharcolnia két gerincműtét után, hogy meghosszabbí­tsák? (2015)
– Az Innsbruckkal játszottunk bajnokit a Práterben, sohasem felejtem el, jött be a szöglet, és fellöktek a gólvonal előtt. Négykézlábra kerültem, de valahogy mégis sikerült befejelnem. Az elnökünk a legenda szerint fölpattant a helyéről a nézőtéren: „Hoppá, jó a dereka! Kap még egy évet!” Hát í­gy történt. Állí­tólag…

– Hányasra értékeli egytől tí­zig az Austriában eltöltött öt esztendőt? (2015)
– Hetes és nyolcas közöttire. Jobb, érettebb labdarúgó vált belőlem Bécsben, mint amilyen huszonnyolc éves koromig voltam a Ferencvárosban.

– Azért a húszas évei közepén sem volt éppenséggel középszerű játékos. Bizonyí­ték erre egy nyolcvankettő karácsonyi Népsport-interjú, amelyben arról faggatják többek között, hogy „van-e alapja a Barcelona meghí­vásának”. (2015)
– Ahogy akkor is mondtam, a katalánok valóban szerettek volna leigazolni néhány hónapra. Igaz, erről csak utólag, a spanyolországi Mundialon értesülhettem Östreicher Emil menedzsertől, aki a Barcelona és a magyar sportvezetők között közvetí­tett. Velem azonban senki sem tárgyalt. A sérült Bernd Schustert kellett volna helyettesí­tenem fél évig, a Barca egymillió dollárt fizetett volna készpénzben!

– Mi lenne egyszer majd szí­vesebben: az FTC edzője vagy elnöke?
– Hát azért elnök szí­vesebben lennék…
– Hála istennek, két csodálatos időszakot tölthettem el a Ferencváros kispadján, úgyhogy ez a kérdés már nem aktuális. Ami pedig az elnökséget illeti, nos, napjainkban nagyszerű elnöke van a kilencedik kerületi klubnak, és ezzel mindent elmondtam.

– Van olyan álma, ami talán már sohasem válik valóra, pedig nagyon szeretné?
– Nem valószí­nű, hogy világbajnok futballcsapat kapitánya leszek, és férfi egyest sem nyerek Wimbledonban…
– Minden álmom valóra vált, amit elterveztem az életben. Ötéves korom óta futballista szerettem volna lenni, és édesapám segí­tségével az is lettem. Bónuszként a mai napig a labdarúgásban tevékenykedem. Egyetlen hiányérzetem van csupán: többször lehettem volna szövetségi kapitány, ám egyszer sem lettem. De talán nem is baj, mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, és elképzelhető, hogy nem tudtam volna magam függetlení­teni a ferencvárosi mivoltomtól.

– Azért í­gy is dolgozhatott a válogatott mellett. (2015)
– így van, és ez kárpótol némiképp. Amikor Dárdai Pali felkért, másfél órát beszéltünk telefonon. Csak az ő személye miatt vállaltam el a munkát, no meg nem kevés dacból – hogy akik eddig bí­ráltak, mondván, sohasem merek tűzbe menni, lássák, besétálok én akár a bukaresti pokolba is.

– Stábtagként volt feltüntetve Dárdai Pál, majd Bernd Storck csapatában. Pontosan mi volt a feladata? (2015)
– Szinte mindent csináltam, ha kellett, edzést vezényeltem, pályaedzősködtem, ami egyáltalán nem volt rangon aluli vagy megalázó. Jótékony hatása volt a munkámnak: megfiatalodtam lelkiekben.

– Mi számí­t kudarcnak, jó szereplésnek, sikernek, diadalnak a magyar válogatott esetében?
– Ha a csoportból nem jutunk tovább [az 1986-os vb-n – a szerk.], az csőd; ha továbbjutunk, és utána játszunk még egy meccset, akkor már haza lehet jönni; ha még egyet, akkor már kordont lehet állí­tani Ferihegyen; ha pedig még egyet, akkor Mezey Gyuri akár köztársasági elnök is lehet, én meg a tanácsadója…
– A legjobb tudásunk szerint kell játszanunk az Európa-bajnokságon, azonban nem probléma, ha nem jutunk tovább a csoportból, már az is ajándék, hogy ott lehetünk a tornán.

– Mit szól a sorsoláshoz?
– Mit szólnék? Semmit! Ez van, ezt kell szeretni. Akár örülünk, akár siránkozunk, akkor sem kezdik újra a sorsolást. Már régen megtanultam, hogy tizenegyest és sorsolást nem érdemes reklamálni. A legjobb tudásunk szerint kell játszani, és megpróbálni mindenkit legyőzni.
– Ugyanazt mondhatom, mint harminc éve, ez van, ezt kell szeretni.

– Nem sajnálja, hogy nem lehet ott Franciaországban? (2015)
– Hazudnék, ha azt mondanám, nem sajnálom. Nagyon jó lett volna a srácokkal együtt utazni Franciaországba, de úgy érzem, létszámfelettivé váltam a szövetségi kapitány új edzői stábjában…

(Hegyi Tamás, Nemzeti Sport Online)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories