Születésnapi beszélgetés Horváth („Api”) Lászlóval

Horváth László

Horváth László 1944. február 9-én született Celldömölkön. Az FTC örökös bajnokát 65. születésnapja alkalmából kerestük meg, hogy pályafutásáról beszélgessünk.

– Hogyan indult a labdarúgó pályafutásod?
– Mint a legtöbb fiúgyermeknek, nekem is a labda volt a kedvenc játékszerem. Celldömölkön kezdtem el futballozni, majd a Pápai Kinizsibe kerültem. 1962 húsvétján a Fradi vendégeskedett Pápán, 16:1-re győztek ellenünk, de az egyetlen pápai gólt én lőttem, ugyanis akkor még csatárt játszottam.

– Úgy látszik ez az egy gól is elég volt ahhoz, hogy a Fradiban felfigyeljenek rád?
– Valószí­nűleg. Két próbajáték után leigazoltak. Nagyon boldog voltam. Kezdetben felváltva szerepeltem, hol az ifiben, hol a felnőtt tarcsiban. Ebből a korból ered az „Api” becenevem is. Az ifi edzője Csanádi Ferenc volt, aki egy-egy gyakorlat bemutatásánál azt mondta, hogy „majd az öreg, az Api megmutatja”.

– Mikor játszottál először az első csapatban?
– 1964. június 20-án a Kremser AC elleni 6:0-s győzelemmel végződött meccsen. Ez a dátum azonban nem csak számomra emlékezetes, ez volt a régi Fradi-pályán az utolsó mérkőzés.

– Gondolom az első NB I-es mérkőzésedet sem felejtetted el?
– 1965. április 4-én Győrben mutatkoztam be az élvonalban, Albert Flóri és Rákosi Gyuszi góljaival 2:0-ra győztünk.

– 1965 nagyon sikeres év volt számodra. Most idézem egykori edződ, Mészáros József rólad í­rt jellemzését „A Fradi New Yorkban” cí­mű 1965-ben í­rt könyvéből: „Horváth László a Pápai Kinizsiből került a Fradi ifi-csapatába jobbszélsőként. Az ifi-csapat nemzetközi tornáin – főleg Olaszországban – bizonyosodott be, hogy hátvédben sokkal magasabb szintet érhet el. Idei kupaküzdelmeink sokat érleltek rajta.”
– Valóban, 1965-öt a VVK-siker tette felejthetetlenné. A Juventus elleni döntő, amelynek résztvevője voltam, pályafutásom egyik legnagyobb élménye.

– 1966 viszont egy kis megtorpanást hozott. Mi jut eszedbe, ha azt a nevet hallod, hogy Jair?
– 1966. február 23. Milánó. A félelmetes Internazionale ellen játszottunk, amelyben – a többi között – olyan világklasszis játékosok szerepeltek, mint Facchetti, Mazzola, Suarez, Corso, edzőjük pedig a nagy mágus, Helenio Herrera volt. A felsorolásból nem hagyható ki az ördöngösen cselező jobbszélső, Jair, aki az én emberem volt. Kemény csatát ví­vtunk. A második félidőben, már 0:3-nál egy összecsapás során Jair feldobta magát, s a bí­ró, mivel egyszer már figyelmeztetett, az olasz kispad heves reagálásának hatására, kiállí­tott. A végeredmény 0:4 lett. Az 1:1-re végződött budapesti visszavágón már nem szerepelhettem, s mivel Páncsics Miklós jól játszott a balhátvéd poszton, biztosí­totta helyét a csapatban. Ezután kevesebb szerepet kaptam, hol jobb-, hol balhátvédben, ahol a csapatnak éppen szüksége volt rám. 1967-ben és 1968-ban én is átvehettem a bajnoki cí­mért járó aranyérmet.

– 1969-től vidéki vándorlás következett az életedben, melynek első állomása Szombathely volt.
– Az utolsó bajnoki mérkőzésemet Fradi-szí­nekben 1968. november 10-én a Népstadionban játszottam, 3:0-ra győztünk a Dunaújváros ellen. A Szombathely hí­vott, s mivel Vas megye szülöttje vagyok, átigazoltam. Azonban nem minden í­géret teljesült, í­gy örömmel fogadtam korábbi edzőm, Lakat Károly hí­vását Tatabányáról. 1970 és 1975 között szerepeltem Tatabányán, részese voltam a csapat kétszeres KK-győzelmének. Azután Budafok, Százhalombatta, Dömsöd, majd végül Vácszentlászló következett.

– A kapcsolatod a Fradival azonban nem szakadt meg.
– Azt hiszem, ez természetes. A Fradiban lettem NB I-es játékos, összesen 102 mérkőzésen szerepeltem (ebből 40 bajnoki), pályafutásom csúcspontját itt éltem meg, jó barátokra tettem szert. 1980-tól örömmel vállaltam edzői szerepet különböző korosztályú utánpótlás csapatoknál, s jelenleg is az utánpótlással foglalkozom. Az aktí­v játékosi pályafutás befejezése után a Fradi öregfiúkban szerepeltem, többször játszottam az öregfiúk válogatottban is, annak ellenére, hogy fiatalon csak kilencszeres utánpótlás és két B-válogatottságig jutottam. Ezen túlmenően bekapcsolódtam az FTC Baráti Körbe, szabadidőmtől függően örömmel veszek részt a rendezvényein, s találkozom a Fradiért élő intelligens emberekkel.

Horváth Api, Elek Gyula, Som Ferenc

„Baráti Körben” balról: Horváth Api, Elek Gyula, Som Ferenc

– Manapság, ha a Fradiról beszélgetünk, szokványos kérdés, mit vársz a jövőtől?
– Az csak az elsődleges feladat, hogy a csapat feljusson az első osztályba. De, hogy mi lesz azután, az döntően attól függ, hogy létrehozzák-e az akadémiát. Tudatos, tervszerű utánpótlásképzés nélkül nincs sikeres jövő!

– Kedves Laci, kedves Api! Köszönjük a beszélgetést. Isten éltessen sokáig erőben, egészségben!

– Balaginho –

2 Vélemény a cikkhez: Születésnapi beszélgetés Horváth („Api”) Lászlóval

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories